^ Vissza Fel

Idén is aranyérmesek a székelyhídi pálinkák

Mozaik  , ,   2023. február 12. vasárnap 

Három aranyéremmel és két champion díjjal jutalmazták Nagy Botond Zekulhyda Prémium pálinkáit Kelet-Közép-Európa egyik legmeghatározóbb és legrangosabb idei párlatvetélkedőjén, a XIII. Quintessence Pálinka és Párlatversenyen.

A megmérettetésre, melynek ünnepélyes díjkiosztógálája február 4-én zajlott Debrecenben, idén összesen 1763 mintával nevezett 230 versenyző, számos különböző országból. Érdekesség, hogy nagy számban érkeztek Erdélyből is benevezett tételek, melyek közül 269 éremben is részesült, ami nagyon szép arány. A verseny szervezője az Ongai Kulturális Egyesület, a versenytételeket január 19–21. között értékelte egy 27 fős nemzetközi bíráló csapat.

Létavértesi festőnők alkotásainak kiállítása nyílt a városi múzeumban

Kultúra  , ,   2023. február 10. péntek 

Megnyitották a létavértesi Felnőtt Amatőr Festőkör alkotóinak Ahogy(a)N ők látják című festménykiállítását a székelyhídi Ady Endre Magyar Kulturális Központban február 4-én. A képek tizenegy tehetséges magyarországi hölgy munkáját dicsérik. Az alkotók között vannak, akik ilyen irányú tanulmányokat végeztek, és olyanok is, akik gyerekkoruk óta érdeklődést mutattak a rajzolás, festészet iránt, de bármiféle szakirányú végzettség nélkül hódolnak eme szenvedélynek. A Létavértesi Városi Könyvtár és Művelődési Ház jóvoltából városunkba érkezett kiállítást Gavrucza Tibor nyitotta meg és köszöntötte az egybegyűlteket. (Közismert, hogy a nyugalmazott székelyhídi lelkipásztor keze alól szintén számos festmény került már ki.)

Életre kelt agyag, avagy mi is az a fazekasság?

Diáksarok  ,   2023. február 8. szerda 

A fazekasság mesterségével ismerkedtek meg a László Attila és László Emese nagyváradi várban működő kerámiaműhelyébe látogató diákok Az Érmellék mesterségeinek digitalizálása elnevezésű projekt keretében január folyamán.

Izgatottan léptünk be az aprócska műhelybe. A polcokon szebbnél szebb bögrék, tányérok, igazi mesterművek sorakoztak.  László Attila és László Emese szíves fogadtatása azonnal megmelengette szívünket a hűvös januári reggelen. A diákok helyet foglaltak egy asztal körül, s azonnal neki is láttak a munkának. Agyagot és használati utasítást kaptak, a fiatal kezek pedig ügyesen és kreatívan formázták ujjaik között az agyagot: a kis tálkájuk fedele készült.

Két év kihagyás után ismét jótékonysági bállal ünnepeltek Székelyhídon

Kultúra  ,   2023. február 2. csütörtök 

Ismét megszervezték Székelyhídon a magyar kultúra napi ünnepség keretében a jótékonysági bált január végén. Több mint 180-an jöttek el Bihar megye egyik legjelentősebb, tizenharmadszorra megszervezett eseményére a járványhelyzet miatti két év kényszerű kihagyás után. Az alkalomnak megfelelően berendezett, feldíszített múzeum épületében pezsgővel fogadták az érkező vendégeket, meghívottakat, akik fontosnak érezték megmutatni az összetartozást. Az évek során hagyománnyá vált „bevonulást” követően, amelyen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, és az általa felkarolt ügy mellett állók kezén fogva vezették be a bálteremmé alakított Szent László-aulába a Székelyhidi Gyermek Jézus Otthon kis lakóit, a Himnusz eléneklésével kezdetét vette az ünnep.

Korszerű iskolakomplexum épül Székelyhídon

Mozaik  , ,   2023. február 2. csütörtök 

32 millió lejjel támogatja a fejlesztési minisztérium egy új iskola megépítését városunkban, a kivitelezési szerződését január 4-én írták alá. A jelenleg kilenc különböépületben elszórt óvodások és az elemi osztályos diákok problémáját orvosló fejlesztésről Béres Csaba polgármesterrel beszélgettünk, aki kihangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja, hogy ennek a nagy múlttat rendelkező iskolának a jövője is hasonlóan fényes legyen.

A székelyhídi Petőfi Sándor Elmélet Líceum annak a Vegyes Középiskolának a jogutódja, amely az 1948-ban indult gimnáziumból alakult át, és melynek 1952-től a Stubenberg-kastély adott helyet – olvashatjuk Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiája című könyvében.