^ Vissza Fel
Mérföldjáró

Fontos lépések az érkörtvélyesi utak korszerűsítése felé

Mérföldjáró    2023. április 28. péntek 

Érkörtvélyesen sikerrel zárták a község úthálózatának felújítását, korszerűsítését biztosító tervezet műszaki dokumentációjának elkészítésére kiírt „Kapcsolódó Érkörtvélyes” („Conect Curtuișeni”) című pályázatot (cod PND066) – adta hírűl a megjelent sajtóközlemény. (COMUNICAT DE PRESĂ PRIVIND FINALIZAREA IMPLEMENTĂRII PROIECTULUI Conect Curtuișeni – Documentație tehnică pentru modernizarea și reabilitarea infrastructurii rutiere în comuna Curtuișeni, județul Bihor cod PND066). A pályázat futamideje 8 hónap volt.

Uniós és hazai forrásokkal is fejlődik Érbogyoszló

Mérföldjáró    2022. október 7. péntek 

Idén nagy hangsúlyt fektettek Érbogyoszlón a pályázatokra, aminek szerencsére meg is lett a pozitív eredménye – tudtuk meg Kócza István polgármestertől. A község ugyanis egy 10 000 000 lej értékű sikeres pályázatot tudhat magáénak a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztériumnak köszönhetően. Az Anghel Saligny Nemzeti Befektetési Programon keresztül elnyert állami finanszírozásból mindkét település minden utcáján kibetonozzák az útmenti árkokat és leaszfaltozzák a hidakat a kapubejáratig ott, ahol a már lefutott pályázatban ezt nem sikerült kivitelezni (erről márciusi lapszámunkban olvashattak). Az elöljáró elmondta, jelenleg abban a szakaszban vannak, hogy már csak alá kell írni a finanszírozási szerződést, utána elkezdhetik a hatástanulmány, tervrajzok, egyéb dokumentációs anyagok elkészítését.

Élhető, rendezett környezetet alakítanak ki Érkörtvélyesen

Mérföldjáró    2022. október 7. péntek 

Épületek és játszóterek karbantartása, hulladékudvar és sétányok kialakítása, valamint tornaterem megépítése is folyamatban van

A járványhelyzet utáni nehéz időszakban az érkörtvélyesi polgármesteri hivatal vezetősége úgy gondolta, hogy inkább a már meglévő épületeikre próbálnak odafigyelni, azokat igyekeznek tatarozni. Emellett fontosnak tartották azt is, hogy a község gyerekei ne érezzék ezeket a nehéz időket, ami mögöttük, illetve előttük áll.

Az idei beruházásaik éppen ezért arra irányultak, hogy minél jobb körülményeket biztosítsanak a gyerekeknek. Ennek érdekében kisebb ajándékokat készítettek nekik az évzáró ünnepségre, hiszen idén – az iskola udvarán zajló beruházás miatt – még a falunapokat sem sikerült nekik megszervezni.

Sajtóközlemény Érkörtvélyes község

Mérföldjáró    2022. szeptember 29. csütörtök 

Az „Integrált Közösségi Központ létrehozása és felszerelése Érkörtvélyes községben, Bihar megyében” elnevezésű, 152890 MySmis kóddal rendelkező pályázat megvalósításának elindítása

Érkörtvélyes Község Önkormányzata ezúton jelenti be a helyi közösségnek egy helyi érdekeltségű pályázat elindítását, melyet részben az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszíroz, a 2014-2021-es Regionális Fejlesztési Operatív Program 8 Prioritási Tengely – Az egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése, 8.1 Beruházási prioritás – B Intézkedés – Integrált közösségi központok finanszírozási forrásból. A beruházás teljes megvalósításához szükséges összeget Értkörtvélyes község a saját költségvetéséből egészíti ki.

Sokrétű tevékenységek és rendezvénykínálat Biharon

Mérföldjáró    2022. szeptember 28. szerda 

Az elmúlt hónapok során is akadtak tennivalók Biharon, a nyári hónapok sem teltek eseménytelenül a település életében. Júliusban elkezdődtek a nagy iskola körüli tereprendezési munkálatok a polgármesteri hivatal támogatásával azzal a céllal, hogy iskolakezdésre minden szempontból biztonságosabb és szebb legyen a környezet.

A hónap végén a Bihari Napok várták a szórakozni vágyókat két napon keresztül. Jobbnál jobb események, programok, zenei előadások és olyan sztárvendégek várták az érdeklődőket, mint a Boney M együttes.

Augusztusban Gáspár András, az 1848–1849-es szabadságharc honvéd vezérőrnagya, a bihari kerület egykori országgyűlési képviselője emléke előtt tisztelegtek a községben hagyománnyá vált emlékünnepség alkalmával. „Élete, pályafutása arra buzdít bennünket, utódokat, hogy mindennapjaink során igyekezzünk megtalálni mindig azt a szolgálatot, mellyel közösségünk érdekében a legtöbbet tehetjük. Ugyanúgy hősi cselekedet a bátor kiállás, mint a hétköznapokban szükséges becsületes és következetes helytállás. Csakis ezzel a magatartással tud megmaradni és továbbélni egy nemzet” – hangsúlyozta Szilágyi Zoltán, a település polgármestere.

Monospetriben összeöntötték a magyarok kenyerének búzáját

Mérföldjáró  ,   2022. szeptember 27. kedd 

Első alkalommal rendeztek Mo­nos­petriben búzaösszeöntést a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű jótékonysági program keretében, mely a magyar nemzet jelképes összetartozását szimbolizálja. Nagyon sokan kíváncsiak voltak a rendezvényre, mert ehhez hasonló még nem volt a környékünkön, legalábbis nem ilyen sikeres és színvonalas, mint a monospetri rendezvény.

Jelen volt mind a hét falugazda a megye területéről, megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a szövetség több polgármestere, alpolgármestere, élükön a szalárdi polgármesterrel, dr. Nagy Miklóssal, aki egyben a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) Bihar megyei elnöke is.

Világháborús emlékművet újítottak fel

Mérföldjáró    2022. szeptember 23. péntek 

Megújult az apátkeresztúri I. és II. világháborús emlékmű. Az alkotás, amelyen feljegyezték a két világégésben elesett apátkeresztúriak névsorát, körülbelül a negyvenes évek végén készült. A falu központjában lévő park északnyugati részén, szemben a református parókiával található alkotás a helybeliek büszkesége, nagyon tisztelik és vigyáznak rá.

Mivel önerőből nem sikerült volna a teljes felújítási munkálatokat elvégezni, ezért a polgármesteri hivatalhoz fordultak, hogy segítséget kérjenek a kivitelezésben. Az elöljáróság kirendelte a munkásokat, akiknek sikerült nemcsak jól, hanem gyorsan is elvégezni a szükséges felújítási munkálatokat.