^ Vissza Fel
Ajánló

Tüskevár – musicallel indítja az évadot a Szigligeti Színház (Sajtóközlemény)

Ajánló  2023. augusztus 31. csütörtök 

Fekete István közkedvelt ifjúsági regényéből készült musicalt mutat be a Szigligeti Színház Lilliput Társulata és Nagyvárad Táncegyüttese szeptember 3-án, vasárnap. A Tüskevár bemutatója 20 órától kezdődik a nagyváradi vár Csonka bástyájában található nyári színházban. Az előadás a két társulat művészei mellett 14 gyerekszereplő részvételével kerül színpadra. Sokunk gyerekéveihez hozzátartoztak vidéken vagy a természetben töltött nyári vakációk feledhetetlen pillanatai. Maradandó élmények és találkozások helyszínéül szolgáltak ezek a tájak, igaz barátságok születtek, szerelmek szövődtek.

Az Európai Unió értékeinek jegyében találkoznak a testvértelepülések Hegyközszentmiklóson

Ajánló  ,   2023. június 14. szerda 

Az Európai Unió értékei – a jelenre és a jövőre nézve címmel szervez testvértelepülési találkozót a Partiumi Oktatásért Egyesület, 2023. június 23. és 25. között Hegyközszentmiklóson magyarországi, romániai, és szlovákiai delegációk részvételével.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló találkozó főként a közösség múltjával, küldetésével és értékeivel foglalkozik. A rendezvény alatt a résztvevő települések küldöttei eszmecserét tartanak az Európai Unió megalakulásáról, jelenlegi helyzetéről, kihívásairól, pozitív hatásairól a helyiségek életére nézve, jövőbeli perspektíváiról.

Tájházlátogatás az Érmelléken

Ajánló,Kultúra  2023. június 7. szerda 

Hagyományaink a múlthoz kapcsolódnak, a jelenben teljesednek ki, ugyanakkor a jövőnk biztos záloga is. Az Európai Szolidaritási Testület (ESC) támogatásával az Ér Hangja médiaegyesületünk az érmelléki hagyományok fontosságára hívja fel a figyelmet azzal a projekttel, amelyet 2022 augusztusában indított el Az Érmellék mesterségeinek digitalizálása címmel. A projekt utolsó etapjaként szeretettel hívjuk a nyugdíjas és fiatal érdeklődőket az Érmellék épített örökségei nevezetű autóbuszos kirándulásra, ahol térségünk élő múzeumait látogatjuk meg, mégpedig a gálospetri tájházat, az érkörtvélyesi falumúzeumot, az ottományi kúriát, illetve a micskei tájházat.

A kirándulás célja, hogy az idősebb és a fiatalabb generáció közelebb kerüljön egymáshoz, beszélgessünk múltról és jelenről, együtt ismerjük meg térségünk épített örökségét és hagyományait reprezentáló tárgyait.

Testvértelepülések tanácskoznak az e-turizmus témakörében

Ajánló  2023. május 10. szerda 

Testvértelepülési találkozót szerveznek Székelyhídon egy hónap múlva, június 8–11. között az Ér Hangja Egyesület koordinálásával. Az E-turizmus az EU-ban elnevezésű rendezvénysorozaton algyői, edelényi, gyermelyi, héhalmi, mucsonyi (Magyarország), kamocsai és kürti (Szlovákia), valamint helyi képviseletek vesznek részt.

A négynapos találkozó egyik célja, hogy összpontosítani tudják a településeik turizmusa kapcsán felmerült igényekre, problémákra irányuló válaszokat, megoldási lehetőségeket annak érdekében, hogy közös stratégiai irányokat határozzanak meg településeik e-turizmusának fejlesztése és ezek összehangolása érdekében.

Diákok százait vonják be az érmelléki mesterségek világába

Ajánló,Mozaik  ,   2022. szeptember 9. péntek 

Közösséget fejlesztő és hagyományokat ápoló projekt indul Székelyhídon

Tizenkét érmelléki mesterség újjáélesztésével, felelevenítésével és digitalizálásával erősítik az etnikai kisebbségek kulturális identitását annak a nyertes pályázatnak a keretében, mely az Európai Szolidaritási Testület támogatásával az Ér Hangja Egyesület gondozásában, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum és a székelyhídi polgármesteri hivatal partnerségével valósul meg, egy év lefutással. A projekt megvalósításába a helyi iskolákból minimum négyszáz tanulót, a helyi közösségből pedig minimum száz nyugdíjast vonnak be. Ugyanakkor a kezdeményezés célcsoportjába olyan népi iparművészeket is bevonnak, akik Székelyhíd területén vagy az Érmellék térségében dolgoznak, alkotnak.

Házhoz megy a Zenede – Rocklegendák Erdélyi Turné 2022.05.09-20.

Ajánló    2022. április 21. csütörtök 

A Házhoz megy a Zenede könnyűzenei előadássorozat és zenei misszió 2012-ben azzal a céllal jött létre, hogy a 20. század könnyűzenéjének fejlődését mutassa be a blues, swing, beat, soul, rock, pop zenei stílusok érintésével.

Az országjáró turnét a Nemzeti Kulturális Alap szakmai illetve anyagi támogatásával az elmúlt 10 évben 28.000 általános iskolás és középiskolás gyermek láthatta Magyarországon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának, NKA miniszteri keretéből és a Romániai Magyar Párt együttműködésével és támogatásával jöhet létre a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum 2022-es tavaszi erdélyi turnéja.

Házhoz megy a Zenede Székelyhídon is

Ajánló,Kultúra  , ,   2022. április 13. szerda 

A Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum az idei évi erdélyi turnéján Székelyhídra is ellátogat, ahol megtekinthető lesz zenetörténeti előadásuk. A program művészeti vezetője Bordás József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dob-művész és Artisjus-díjas zenepedagógus. Az esemény helyszíne a Szabó Ódzsa Városi Színház, időpont 2022. május 9. Délelőtt 11 órától a gyerekek részére lesz előadás, 18 órától pedig a felnőttek részére. A belépési díj 10 RON. A Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum, Rock-legendák erdélyi turnéját a Magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és az RMDSZ együttműködésével valósítjuk meg.

Támogassa adója 3,5%-ával az Ér Hangja Egyesületet!

Ajánló    2022. április 12. kedd 

2022-ben is a befizetett adójuk szabadon utalható 3,5 százalékával segíthetik az Ér Hangja Egyesület munkáját. Előre kinyomtatott formanyomtatványokat igényelhetnek egyesületünk székhelyén, a székelyhídi múzeum épületében, illetve a digitális verzió megtalálható és letölthető honlapunkról (https://erhangja.ro/tamogatas). A kinyomtatott egyszerű formanyomtatványt személyes adatokkal kitöltve és aláírva támogathatják civil szervezetünket. Szükség esetén munkatársaink szívesen segítenek ezek kitöltésében. Az eredetit juttassák el székhelyünkre vagy a körzeti adó- és pénzügyi hivatalba. További információkért hívják a 0762-830344-es telefonszámot vagy írjanak az erhangja1@gmail.com e-mail-címre.

Támogatásukat köszönjük!