Beszélgetés Beke Anna tavaly nyugdíjba vonult székelyhídi óvónővel

Egy második édesanyát, nagymamát kerestem, nem csupán egy intézményt, amikor a nagyobbik lányomnak óvodát választottunk. Mindenki Beke óvó nénijében (Beke Anna) sikeresen megtaláltuk és hálás vagyok érte, hogy a kisebbik lányunkat is tanította, nevelgette egy rövid év erejéig. Ő nem csupán egy pedagógus, hanem egy nagybetűs Óvónő, csupa arany betűkkel. Szakmai tudása, gyerekek és szülők iránti végtelen szeretete és türelme „jelzőfénye” volt számos fiatalnak, akik ezt a szolgálatot választották életcélnak.  Most negyvenkét évnyi szolgálat után az ő ideje érkezett el, hogy új célokat, utakat válasszon magának.

Beszélgetés Kokovai Csongorral a labdarúgó-karrier kihívásairól és tanulságairól, motivációról

Kokovai Csongor labdarúgó, városunk szülötte a Ferencváros ificsapatának (U19) játékosa, egyben a magyar junior (U18) nemzeti válogatott csapatkapitánya. Fiatal, tele van energiával és elhiszi, hogy övé a világ. Olyan bölcsen beszél a sportkarrierjéről, hogy sokan példát vehetnének róla. Tudja, az önbizalom szorgalommal, kemény munkával és alázattal kell társuljon, és hogy nincs siker áldozatok nélkül. Ahhoz, hogy elérj valamit, mindent a célnak kell szentelned. Méltán lehetünk rá büszkék, érdemes nyomon követnünk egyre fennebb ívelő pályáját. Hajrá Csongi, meg se állj a csillagokig!

Beszélgetőestet tartottak Szabó Józsefről, becenevén Ódzsáról, Székelyhíd szülöttjéről és díszpolgáráról, a múlt század egyik legkiemelkedőbb erdélyi színházi rendezőjéről és dramaturgjáról november 24-én az ő nevét viselő városi színházban. Az eseményen az ötletgazda és szervező, a szintén székelyhídi Szegedi Mária, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) mesteri szakos hallgatója köszöntötte a jelenlévőket. A megjelentek között üdvözölte többek között Szabó József rokonait, valamint az est moderátorát, dr. János Szabolcsot, a PKE docensét, a Szigligeti Színház kommunikációs felelősét, illetve Hajdu Géza nagyváradi színművészt, aki több évtizeden keresztül jó barátságot ápolt Szabó Ódzsával, és akitől többet megtudhattunk a művész életéről és munkásságáról.

Székelyhídi győztes a debreceni Kenyér Lelke Fesztiválon

Perecsényi Judit, egy szerény székelyhídi asszony nyerte az otthonsütők versenyét a Kenyér Lelke Fesztivál nyolcadik kenyérsütő versenyének debreceni fordulóját.

Perecsényi Judit 2019-ben egy budapesti életmód-tanácsadóhoz fordult, ahonnan a nem kevés tiszteletdíj fejében a kovászos kenyér létének újrafelfedezésével tért haza. Emlékeiben még elevenen él a nagymamája sütötte illatos kenyér, ami akkoriban nem élesztővel, hanem ahogy e tájékon nevezik morzsókával, azaz szárított kovásszal készült. Neki is látott a kovászkészítésnek, s két hét múltán meg is sütötte az első vadkovászos kenyeret. Aztán jött a többi is, és ahogy erősödött a kovász, egyre jobbak lettek a kenyerek, mai napig öröm számára minden egyes sütés. S hogy kinek süt kenyeret? Erre a kérdésre nevetve mondja: „Mindenkinek sütök, aki meg meri enni.” Én is meg mertem, s igazán nem bántam meg, tényleg nagyon finom.

Beszélgetés Holczman Ilona idén nyugalomba vonult magyar szakos tanárral

Holczman Ilona több diáknemzedék életében vált a nagybetűvel írandó magyar szakos tanárnő alakjává, többek között az enyémben is. A végtelen és alázatos szeretet, amelyet szakmája és diákjai iránt érzett, most, pályafutása végén beérlelte gyümölcseit: volt diákjai, kollégái szeretetburokkal övezik körbe, midőn nyugalomba vonul.

– Milyen volt gyerekként?

– Nagyon szófogadó, szabálykövető gyermek voltam. Édesanyám, aki tanítónő volt, nagyon szigorúan nevelt bennünket, és elsőszülöttként velem szemben nagy elvárásokat támasztottak a családban, magától értetődőnek vették a sikereimet. Ugyanakkor szabad kezet is kaptam a szüleimtől, hiszen annyira megbíztak bennem, hogy mindenhová elengedtek. Nagybánya, ahol felnőttem, kiváló lehetőségeket nyújtott az óriási kirándulásokra, művelődésre, sportra, így igazán sohasem unatkoztam. Édesanyámat igen korán elvesztettük, így hamar fel kellett nőnöm, hogy a családban kisebb legyen az űr.

Beszélgetés Sorbán Juliánna esztétikai pedikűrössel, aki egész életében keményen küzdött álmaiért

Sorbán Julianna pedikűrös mindig csupa mosollyal fogad mindenkit, akár az utcán, akár az otthonában találkozunk vele. Valami olyat tud, amit manapság sajnos nagyon sokan elfelejtettek: értékelni az életet és meglátni másokban is az értéket. Múltról, jelenről, munkáról, tapasztalatokról és hitről beszélgettünk.

– Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra?

– Hároméves voltam, amikor elváltak a szüleim, ezután az anyai nagyszüleim neveltek tovább engem és az öcsémet. Az apukám nem tartotta velünk a kapcsolatot, anyukám pedig új családot alapított, és a mellettünk lévő házba költözött. Soha nem éreztem a hiányukat, az édesanyámra mindig egy nagy testvérként gondoltam. Később, amikor ő is igazán felnőtt az anyasághoz, sokat változtatott a viselkedésén, jó anya vált belőle, aki nagyon szereti a családját, és erre a szeretetre nevelt bennünket is.

Nagyon eleven, fiús gyermek voltam, mindenre felmásztam, a fiúkkal fociztam. „Pajkos gyerek”, így hívott a nagytatám, aki egy igazi ezermester volt. Mindent meg tudott javítani, és mindig megengedte, hogy segítség gyanánt körülötte lábatlankodjunk. Nagyon sokat játszott velünk, elvitt minket a mezőre vadvirágot gyűjteni, felhőtlen gyerekkorunk volt mellette.

Beszélgetés Wilhelm Ákos kísérleti régésszel nemrég megjelent tanulmányáról

A közelmúltban jelent meg Wilhelm Ákos székelyhídi származású kísérleti régésznek Flesch Mártonnal közösen írt tanulmánya A soltszentimrei nyereg újabb rekonstrukciója címmel, amelyet a Dentumoger közölt. A kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport tanulmánygyűjtemény-sorozatának második száma.

– Szüleidet jól ismerem, veled csak párszor találkoztam, édesanyád, aki történelmet tanított, muzeológus és régész diplomával a helyi líceumban nagyon büszke lenne most a fiára, aki kísérleti régészettel foglalkozik. Székelyhídon születettél, itt teltek gyermekéveid, itt jártál iskolába, most Tiszavárkonyon (Jász-Nagykun-Szolnok megyei község – szerk. megj.) élsz családoddal.

– Igen, Székelyhídon érettségiztem, a brassói egyetemen erdőmérnöki diplomát szerztem, és környezetvédelmi szakemberként dolgoztam a székelyhídi polgármesteri hivatalnál. Lassan hetedik éve, hogy családommal Tiszavárkonyba költöztünk, a Hortobágyi Nemzeti Park szolnoki kirendeltségén természetvédelmi őrként dolgozom nagyon változatos munkakörben. Védett állatok mentésétől az erdőtervek véleményezésén át a hatósági őrzésig sok, számomra fontos dologgal foglalkozhatom.

D. Mészáros Elek újságírónak tavaly jelent meg első riportkötete Albion fóliasátrai alatt címmel

Vannak olyan emberek, akiket a Jóisten is írásra teremtett. D. Mészáros Elek író, újságíró, volt kollégám közéjük tartozik. Csodálatos, míves nyelvezetével elmondja azt, amit sokan érzünk, gondolunk, de nem tudunk megfogalmazni. Beszél helyettünk a világról, igazságról és életről.

– Hogyan emlékszel vissza a gyerekkori énedre?

– Érdekes módon az egész életemet a konfliktusok jellemezték és jellemzik a mai napig is. Valahol már akkor azt éreztem, hogy  akaratlanul is mindig kilógok a sorból. Talán a túlzott őszinteségemmel volt a baj, az igazságérzettel, ami sosem engedte, hogy hallgassak. Pedig néha lehet jobb lett volna. Így történt az, hogy hatodik osztályosként átkerültem szülőfalumból, Kiskerekiből, a székelyhídi iskolába. Egy akkor drasztikus módszereiről hírhedt párttitkár igazgató kegyetlen fenyítése vezetett el idáig. Mi volt a bűnöm? Igazából semmi, csak annyi, hogy gyermeki őszinteséggel, már akkor is ki mertem mondani az igazságot.