^ Vissza Fel

Pályázat a jövő újságíróinak

Ajánló,Diáksarok  , ,   2017. március 29. szerda 

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának Újságírás Intézete pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévre, olyan XII. osztályos tanulók számára, akik érdeklődnek az újságírás és újságírói képzés iránt, továbbá ezen a területen szeretnének elhelyezkedni.

A pályázó diákoknak 2017. május 5-ig küldeniük kell egy közéleti eseményről szóló írott beszámolót, a szövegbe épített, eseményhez kapcsolódó fotókkal, 3-5 oldal terjedelemben, valamint opcionálisan videó megosztó platformra (Youtube vagy egyéb) töltött videóval.

A pályázat első helyezettje felvételi vizsga nélküli jelentkezhet az Újságírás szakra. Minden pályázótól 1 pályaművet várunk elektronikus formában az info@ujsagiras.ro címre.

A pályázat részleteiről a BBTE Ujságírás Intézetének magyar nyelvű weboldalán tájékozódhatnak: http://www.ujsagiras.ro/

44 000 euró a kezdő vállalkozásoknak

Közélet  2017. március 23. csütörtök 

Kezdő vállalkozások létrehozása és munkahelyteremtés céljából hirdeti meg a román kormány a Start-up Nation Romania programot, mely keretében a 2017-es évben tízezer vállalkozást kívánnak támogatni. A jogosultsági kritériumokat úgy határozták meg, hogy kedvező feltételeket biztosítsanak az érdeklődőknek, a tevékenységi területek igen széles skáláját lefedve.

A Romániai Vállalkozásokért Egyesület programmal kapcsolatos bemutató rendezvénye március 28-án, kedd este 19 órától lesz a nagyváradi Gekko Pubban (T. Vladimirescu – egykori Körös – utca 40. szám).
A szervezet lehetőséget nyújt ingyenes tanácsadásra is, az érdeklődők igényüket a 0726-773656-os telefonszámon vagy a honlapon található űrlapot kitöltve jelezhetik.

Célkeresztben a fiatalok nevelése

Kultúra    2017. március 23. csütörtök 

Romániából öt magyar ajkú diák vehetett részt az Ér Hangja Egyesület hozzájárulásával a többállomásos Erasmus+ program keretében rendezett egyhetes foglalkozáson, amelynek Albánia adott otthont.

A rendezvény a Nők az integrálódás felé (Women Towards Integration) helyi szervezet által valósult meg, amely március 7-én vette kezdetét a fővárostól 60 kilométerre fekvő tengerparti Lezhë városában. Az érkezők négycsillagos szállodában szálltak meg, és teljes körű ellátásban volt részük. A foglalkozáson való részvételre Albániából, Bulgáriából, Görögországból, Koszovóból, Macedóniából, Olaszországból és Romániából kaptak lehetőséget a 18–25 év közötti fiatalok.

Nyáron indul a színház felújítása

Kultúra  ,   2017. március 22. szerda 

Tágas belső tér, nagyobb kényelem fogadja majd a közönséget a rendbetétel után

Székelyhíd kincse volt egykor a színház, amely előtt legutóbb a március 15-i megemlékezés alkalmából gyűlt össze nagyobb tömeg, de az épületen belül évek óta nem járt szinte senki. Szomorú a jelenlegi állapot és emiatt számos székelyhídi lakos is, akik valaha felemelő előadásokat láttak a színpadon. Ezt a közhangulatot próbálja Béres Csaba polgármester és a város önkormányzata évek óta jóra fordítani: idén nyáron elkezdik felújítani a színházat.

A súly a legnagyobb ellenfél

Ér-sport,Kanapé    2017. március 21. kedd 

Le kell mondani bizonyos dolgokról, hogy azt csinálhasd, amit igazán szeretsz

Erős fiúk erőemelésben erősködnek – jutott eszembe most egy nyelvtörő. Nos azt hiszem, azért költőnek mégsem szerződöm el, de mikor valami újról tanulok, mindig rájövök, milyen jó dolog is újságot írni. Most az erőemelésről, eredeti nevén powerliftingről tanultam e sport székelyhídi művelőitől, Bátori Szabolcstól és Szabó Istvántól, és örömmel osztom meg tudásom az olvasókkal.

Egy szívvel, egy akarattal ünnepelték március 15-ét Székelyhídon

Kultúra  ,   2017. március 20. hétfő 

„Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt,
Mi valánk a legelsők, kik
Tenni mertünk a honért!”

(Petőfi Sándor: A márciusi ifjak)

Kora délután, tavaszi napsütésben, ünnepelni és megemlékezni gyűlt össze március 15-én a kisebb, főként diákokból álló tömeg a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum előtti téren az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezésen. A Búzavirág Népdalkörnek köszönhetően mindenki felhelyezhette a kokárdát, aki anélkül érkezett. A rákóczifalvi Kuruc Hagyományőrző Egyesület tagjai, akik már visszatérő vendégeknek számítanak az Érmelléken, korabeli ruhákban adták elő ünnepi műsorukat, mellyel a 169 éve zajlott események szellemiségét, hangulatát idézték a megjelenteknek.

Karatésok sikerei

Ér-sport  ,   2017. március 19. vasárnap 

Ezüst- és bronzérem az országos bajnokságon

Jó eredményeket értek el a Bukarestben megtartott országos megmérettetésen. A székelyhídi Phoenix Sportegyesület fiataljai közül Bensicz Ádám második, Szabó János pedig harmadik helyen végzett minikadét kumitében.

Legutóbb március 4-én és 5-én bizonyíthattak a székelyhídiak, akkor zajlott Bukarestben a román országos bajnokság, amelyen mintegy kilencszáz sportoló vett részt. A Phoenix Sportegyesület két lány és három fiú versenyzővel indult a megmérettetésen. Közülük ketten dobogóra állhattak: Bensicz Ádám ezüstérmes lett, míg Szabó János bronzot szerzett minikadét kumitéban. Szabó Ildikó és Kovács Karola Boróka az előkelő ötödik, illetve a hatodik helyen zárták a versenyt. Suciu Balázs első alkalommal versenyzett, számára ez a tapasztalatszerzés időszaka még.

Felújítanák a kastély parkját

Közélet  , ,   2017. március 18. szombat 

Számos kérdésben döntöttek a városi tanács tavaszi ülésén

Teljes létszámban ülésezett a városi tanács március 13-án, amelyen az első három napirendi pont keretében arról döntöttek egyhangúan, hogy három, már megnyert fejlesztési pályázat esetében a város biztosítja az önrészt és a pályázatban el nem számolható költségek kifizetését. Ezek a pályázatok a Nagykágya és Hegyközszentmiklós közötti út modernizálása, ugyanezen két település utcáinak leaszfaltozása, valamint a székelyhídi és érolaszi víz- és csatornarendszer kiépítése.