^ Vissza Fel
BBTE címke bejegyzései:

Online kerül sorra a Középiskolások 8. hosszú hétvégéje

Diáksarok    2020. október 23. péntek 
 94

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2020. október 23-án nyolcadik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar Középiskolások hosszú hétvégéjét.

A 2020-ban online sorra kerülő rendezvény célja, hogy a középiskolások betekintést nyerjenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, emellett belelássanak a BBTE közösségének életébe. A résztvevőket dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, a Magyar Tagozat vezetője, valamint dr. Szabó Árpád Töhötöm, a KMEI igazgatója köszönti. Ezután az érdeklődők három szekcióban – humán-, reál- és társadalomtudományi – hallgathatnak tudománynépszerűsítő előadásokat. A BBTE 22 magyar intézetének képviselői 33 kérdésfelvetéssel szólítják meg a középiskolásokat. Az előadások a témák széles spektrumát érintik: közgazdász elemzi a koronavírus-járvány hatását a gazdaságra, hallhatunk a vulkáni gázak jelentőségéről, rockzenéről, és arról is, miért nem fáznak télen az állatok.

Online vizsgák és felvételi a BBTE-n!

Diáksarok  , ,   2020. április 20. hétfő 
 347

Annak érdekében, hogy a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre jelentkezők és a végzős hallgatók szakmai életútja akadálymentes lehessen, a BBTE Szenátusának 2020. április 16-án, csütörtökön elfogadott határozata szerint a felvételire jelentkezőknek lehetőségük lesz online felvételi vizsgára, a végzős hallgatók az alapképzési és a magiszteri tanulmányokat lezáró vizsgáikat szintén online tehetik le.

Felvételi helyett versenyezz!

Diáksarok  , ,   2019. január 24. csütörtök 
 221

Felvételi vizsgát helyettesítő versenyeket és ingyenes felkészítőket szervez a BBTE középiskolások számára
Az idén is megszervezik a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyes karai azokat a tantárgyversenyeket, amelyek helyettesíthetik a 2019–2020-as egyetemi tanévre meghirdetett felvételi vizsgát. A tantárgyversenyen jó eredményt elért diákok felvételt nyerhetnek a BBTE-re, amennyiben megszerzik az érettségi oklevelet. A legjobb eredményeket elérők az első év első félévében tanulmányi ösztöndíjat és igény esetén, bentlakási szálláshelyet is kaphatnak.

Könyvbemutató! Barabási Albert-László – A képlet

Ajánló,Kultúra  , ,   2018. szeptember 28. péntek 
 239

Barabási Albert-László A képlet című könyvének bemutatója a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen

Barabási Albert-László legújabb, A KÉPLET című könyvének bemutatója Kolozsváron kerül megszervezésre a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében, 2018. október 4-én 19 órától. Szervezők a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Kvart Egyesület.

A világhírű Barabási Albert-László Erdélyben született, 1967-ben. Egyetemi tanulmányait Bukarestben kezdte, majd fizika szakon diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A doktori fokozatát Bostonban szerezte meg.

Középiskolások hosszú hétvégéje a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen

Ajánló,Diáksarok  , ,   2018. szeptember 18. kedd 
 398

 A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2018. szeptember 20. és 23. között egyetemi nyílt napokat szervez az erdélyi magyar középiskolások részére Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n címmel.

A hatodik éve szervezésre kerülő rendezvény célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, illetve közösségápoló, interaktív programokat szervez az egyetem. Tudományterületek szerint természet-, reál-, társadalom- és bölcsészettudományos foglalkozásokat biztosítanak a résztvevőknek.

Tutorokkal zárkóztatja fel egyetemistáit a Babeș-Bolyai Tudományegyetem

Ajánló,Diáksarok  , ,   2018. július 18. szerda 
 326

Tanulmányi felzárkozást segítő központot indít elsőéves diákoknak a Babeș–Bolyai Tudományegyetem

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem komplex programot indít az ősszel tanulmányaikat elkezdő diákok támogatására. A StudHub BBTE célja az egyetem elsőéves hallgatói számára az egyetemi (majd szakmai) siker feltételeinek biztosítása szakterülettől függetlenül. Hosszabb távon az egyetem szakmai segítség nyújtása révén csökkenteni szeretné az egyetemisták lemorzsólódását, célkitűzés, hogy minél több BBTE-n tanulmányokat folytató diák sikeresen végezze el a megkezdett felsőoktatási képzést.

Mennyire biztonságosak a külföldről vásárolt, használt autók?[*]

Közélet  , , ,   2018. február 19. hétfő 
 366

Észlelhetők-e összefüggések a romániai közúti balesetek száma, gyakorisága és a külföldről behozott, használt autók növekvő népszerűsége között – veti fel a kérdést az a tanulmány, melyet Benedek József és Silviu Marian Ciobanu, a BBTE Földrajz Karának munkatársai, valamint az egyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának PhD-hallgatója, Anatolie Coșciug jegyez. Részletek az alábbi tanulmányismertetőben. A tanulmányismertetőt Serestély Zalán szerkesztette.

Elstartolt a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének tizedik évada

Ajánló,Diáksarok  ,   2018. február 7. szerda 
 440

A BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület idén tizedik alkalommal szervezi meg a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét. Várjuk olyan háromfős, középiskolás diákokból álló csapatok jelentkezését 2018. február 11-ig, akik egy izgalmas verseny keretében szeretnének tapasztalatra szert tenni a üzleti élet területén. A tizedik kiadás összdíjazása 17.000 lej értékű, valamint számos más újdonsággal is készültünk.