Ezüst- és bronzérem az országos bajnokságon

Jó eredményeket értek el a Bukarestben megtartott országos megmérettetésen. A székelyhídi Phoenix Sportegyesület fiataljai közül Bensicz Ádám második, Szabó János pedig harmadik helyen végzett minikadét kumitében.

Legutóbb március 4-én és 5-én bizonyíthattak a székelyhídiak, akkor zajlott Bukarestben a román országos bajnokság, amelyen mintegy kilencszáz sportoló vett részt. A Phoenix Sportegyesület két lány és három fiú versenyzővel indult a megmérettetésen. Közülük ketten dobogóra állhattak: Bensicz Ádám ezüstérmes lett, míg Szabó János bronzot szerzett minikadét kumitéban. Szabó Ildikó és Kovács Karola Boróka az előkelő ötödik, illetve a hatodik helyen zárták a versenyt. Suciu Balázs első alkalommal versenyzett, számára ez a tapasztalatszerzés időszaka még.

Az egyesület elnöke, Guba József lapunknak elmondta, hogy 2014-ben a Pusztai Farkasok néven ismertté vált hagyományőrző íjászcsapat is besorolt a Phoenix Sportegyesületbe. Erre azért volt szükség, mert sportminisztériumi engedély híján csak bemutatókon vehettek részt, de íjászversenyekre már nem mehettek. Ezért az egyesületen belül megalakították a sportíjász szakosztályt, de emellett a hagyományőrzést is tovább folytatják. Ezenkívül vélhetően már a közeljövőben csatlakozni fognak hozzájuk a tőrvívók is, akik jelenleg Rupárcsics Csilla – az 1981-ben egyetemi világbajnokságot nyert román csapat tagja – irányításával tartják edzéseiket.

Karatemúlt Székelyhídon
Az érmelléki kisvárosban a karate sportágat 1991-ben honosították meg Újvári János sensei vezetésével, aki a román válogatott edzője is volt. Guba József is akkoriban kezdte el a küzdősport eme válfaját, miután két évig cselgáncsozott. Hét évig ment is a dolog, majd egyfajta leszállópályára került a sportág gyakorlása, egy ideig szüneteltek is az edzések. 2002-től indult újra a karateoktatás, immáron Guba József vezetésével. Ekkoriban a főedző még mindig Újvári volt. Az újrakezdés lendületével vetették bele magukat a munkába. Olyannyira, hogy Székelyhíd mellett, Bihardiószegen és Hegyközszentmiklóson is folytak edzések.

Diószegen két év után kifulladt a kezdeményezés, míg a Hegyközszentmiklóson négy évig tevékenykedtek. Egy idő után újabb adminisztratív újítás vált szükségessé: 2009-ben megalapították a Székelyhídi Phoenix Sportegyesületet, amelynek elnöke, Guba József mostanra 3 danos sensei lett. A kezdetekben 25–30 sportolót foglalkoztattak, manapság is ennyire tehető a karatézók száma. Többnyire fiatalok járnak az edzésekre, vesznek részt a versenyeken, mert a későbbiekben tanulmányaik okán a legtöbbjük elkerül a városból. Sok sikert arattak az évek során, ha Európa-bajnoki címet nem is sikerült még beseperniük, de a dobogóra már többször is feljutottak. Van három, többszörös országos bajnoka is az egyesületnek: Kokovai Csongor például zsinórban egymásután háromszor lett országos első helyezett a gyermekkategória kumite, vagyis harci versenyszámában. Flóra Fruzsina egy alkalommal gyermekkategóriában bizonyult a legjobbnak, majd pedig a kadétok közt sikerült ismételnie. Deák Gergő gyermek- és minikadét kategóriában lett aranyérmes. Maga az edző, Guba József világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett felnőtt veteránoknál kumite kategóriában. Az ifjúsági versenyzők közül Bokor Boldizsár bronzérmet „verekedett” össze, míg Balogh Kata Boglárka a világkupán lett bronzérmes a juniorok között. Az említett Kokovai Csongor pedig világkupát is nyert a gyermek kumitéban.


Írta: D. Mészáros Elek