^ Vissza Fel
Ér-sport

Eredményes érmelléki erős emberek

Ér-sport    2021. november 10. szerda 

„Azért küzdünk, hogy a natúr erőn legyen a fő hangsúly” – vallják Toldó és társai

Versenyről versenyre bizonyítják erejüket, kitartásukat és lelkesedésüket az érmelléki natúr erős emberek. Sportjukat hobbiként, de nagyon motiváltan űzik. Már folyamatban van egy nemzetközi kezdeményezés az olimpiai versenyszámmá való nyilvánításra, ez pedig széles lehetőségeket nyitna a sportág számára.

A környéken valószínűleg senkinek nem kell bemutatni Todoszi Öcsi Toldót, aki évek óta számos nemzetközi erősember-versenyen képviselte már településünket, együtt a  csapatával, ahol többször dobogós helyezést is elértek. A csapat nem nagy, hiszen elmondásuk szerint nagyon kevés a kitartó ember, idővel sokan lemorzsolódnak, ám a meglévő tagok hétről-hétre, versenyről versenyre bizonyítják erejüket, kitartásukat és lelkesedésüket.

Úszni tanítanak, egészségre nevelnek az uszodában

Ér-sport  ,   2021. november 5. péntek 

Úszótanfolyamokra várják az érdeklődőket a sportszakemberek a székelyhídi tanuszodában. Egy, már évek óta várt együttműködésnek köszönhetően novembertől a nagyváradi Xterra Sportklub munkatársai várják úszásoktatásra a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, minden hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken.

Szeptember derekán nyitotta meg kapuit Székelyhíd tanuszodája, és napokon belül bebizonyosodott, hogy a lakosság már nagyon várta a létesítmény kapunyitását. A hónap végére Krizsán Benjámin helyi származású testnevelő tanár, hivatalos úszásoktató órarendje egy szempillantás alatt betelt. Az érdeklődés azonban nem hagyott alább, így további oktatókat keresett az uszodát működtető helyhatóság.

Újra pattog a labda a székelyhídi lányok kezében

Ér-sport  ,   2021. november 3. szerda 

A székelyhídi kézilabdás lánycsapatok a Partiumi Kézilabda-program kereteiben szervezett bajnokságban szerepelnek, miután bizonytalan jövőkép (pl. koronavírus) miatt nem sikerült a magyarországi korosztályos bajnokságba beiratkozni az U12-es csapattal (11–12 évesek).

Ebben a kiírásban, amelyben Bihar, Szatmár és Szilágy megyei együttesek vesznek részt, U12-es csapatunk két helyszínen négy mérkőzésen van túl, az U15-ösök (14–15 évesek) két meccset játszottak, míg a legkisebb 9–10 évesek, az U11-es játékosok október utolsó napján léptek pályára Szatmár megyében. Ezeken a versenyeken nincs hivatalos eredményszámolás, ezzel is próbálva levenni a pluszterhet a fiatalok válláról, és arra ösztönözni őket, hogy a játékra koncentráljanak. A tervek szerint a U11-es korosztályban hat-, U12-ösöknél nyolc-, U15-ötösöknél pedig hétcsapatos bajnokság őszi fordulója december 19-én zárul, amennyiben erre lehetőség adódik.

Horgászverseny a hegyközben

Ér-sport    2021. szeptember 27. hétfő 

Kiss Sándor Eleket a verseny főszervezőjét kérdeztük:
A Tulipán Kupa- Horgászverseny 2005 ben került megszervezésre először, és azóta minden évben (kivéve a 2020 as évet). Idén 2021 ben került sor a 15 ik alkalomra. Az esemény célcsoportja a Bihar megyében lévő magyar települések sporthorgászai elsősorban, hisz ez egy szigorú versenyszabályzat mentén rendezett horgász verseny, másodsorban viszont egy közösség formáló lehetőség is, mivel az adott magyar közösség egy része elkíséri a horgászait.

Az esemény helyszíne a Szent Imrei Horgásztó aminek kezelője a Berettyó Menti Vadász és Horgász Egyesület, a több mint 41 hektáros tó a mai versenyen 55 csapatnak adott helyett. A versenyzők mellett majd száz ” szurkoló” is részt vett az eseményen (napos idő lévén), így tehát az adott eseményről elmondhatjuk, hogy egy igazi Bihari közösségi élmény volt versenykörnyezetben. Az adott verseny tekintettel a pandémiás korlátozásokra ma, szeptember 25 én valósult meg, általában az év első felében áprilisban vagy május elején szervezzük meg.

Játékba lendült a Sasok focicsapata

Ér-sport    2021. szeptember 19. vasárnap 

Újra elrajtolt a Bihar megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság idén szeptemberben, amelyben az idén százéves fennállását ünneplő székelyhídi Sasok focicsapat is szerepel. Mint ismeretes, a versenykiírást a világjárvány miatt a múlt idényben felfüggesztették, a 2021–2022-es idényt a hatályban lévő egészségügyi szabályozások betartása mellett kezdhették csak meg. A csapatokat két nyolcas csoportra osztották, a Sasok az Északi csoportban hetedmagukkal kezdhették meg a küzdelmeket. Az első játéknapon magabiztos, 8-0-s győzelmet arattak Élesden, a helyi Crişul csapata ellen. A második fordulóban a Sasok hazai pályán látták vendégül az erre a kiírásra feljutó Cserpataki Slovan csapatát, az összecsapás gól nélküli döntetlennel ért véget. A veretlen székelyhídi gárda a harmadik fordulóban, a papíron esélyesebb Borsi Viitorult látta vendégül, a mérkőzésen a vendégcsapat 2-0-ra diadalmaskodott, így három forduló után egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a negyedik helyen állnak a Sasok.

Százéves a Törekvés

Ér-sport  ,   2021. szeptember 2. csütörtök 

Centenáriumot ünnepelt a székelyhídi labdarúgás

Nem volt egyszerű dolog megszervezni a székelyhídi labdarúgás centenáriumi ünnepségét, de végül is minden zökkenőmentesre és emlékezetesre sikeredett augusztus 14-én. Nekem valahogy az egész napra rányomta bélyegét Thomas Mann német Nobel-díjas író egyik gondolata, miszerint:  „A múltat ünnepelni szép dolog, ha az embernek a jelent és a jövőt illetően rendben van a szénája… Kellemes az ősökre emlékezni, ha az ember egynek tudja magát velük, és tudja magáról, hogy mindenkor az ő szellemükben cselekedett.” Ha ezt egy picit elemezzük ó, akkor a múltról nem nagyon van mit ecsetelni, a száz év önmagáért beszél. Generációk öregbítették városunk hírnevét, képtelenség lenne felsorolni azon labdarúgók nevét, akik az utóbbi évszázadban kergették a bőrt, több-kevesebb sikerrel településünk zöld gyepén. Ami a jelent illeti, azzal is rendben van a szénánk, ha néha a szerencsének is köszönhetően, de még mindig a megyei első osztályban van a Töri, mikor e sorokat olvassák a kedves olvasók, akkor is gőzerővel készülnek labdarúgóink a következő szezonra, a hamarosan újrainduló megyei pontvadászatra.

Karate minden mennyiségben a termálstrandon

Ér-sport  , ,   2021. augusztus 27. péntek 

Színes programokkal tarkított karatetábort rendeztek a hegyközszentmiklósi termálstrandon augusztus utolsó előtti hetében. 38 gyerek vett részt a tizenkilencedik alkalommal megtartott eseményen, a legfiatalabb résztvevő ötéves, a „legidősebb” pedig már a huszadik életévét betöltő egyetemista, aki mellesleg az egyik oktató is – tudtuk meg Guba József főszervezőtől, a Székelyhídi Phoenix Sportegyesület vezetőjétől.

Az edző elmondta, a tábor célja a csapatszellem kialakítása családias hangulatban az összes gyerek között. Ebbe a „családba” nem csak a karatézók, hanem az íjászok is beleértendők. Fontos közösen érezniük, milyen sírni, szenvedni, együtt örülni. Mindent együtt csinálnak, amit csak lehet. Nemcsak a testet edzik, de megpróbálják kicsit a lelket is átalakítani. Ennek is köszönhető, hogy vannak, akik már több éve visszajárnak. Van, aki szabadságot is kivett, hogy most is részt tudjon venni ezen az eseményen. Előfordul, hogy a mester-tanítvány kapcsolat barátsággá nemesül.