Gyümölcsöző oktatási barátságok
Egymillió forintos okostévével gazdagodott Székelyhíd középiskolája a közelmúltban. Id. Barta Imre, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a Lego oktatási program kapcsán az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskolában találkoztak az Óbudai Egyetem képviselőivel, és az így kialakult kapcsolat egyik gyümölcse ez az okostévé. Az igazgató elmondta, hogy nem az okostévé és a hozzá tartozó felszerelések összértéke a mérvadó, hanem a magyarországi partnerszervezetek segíteni akarása, szakmai segítsége, amelyet követve, mintaként alkalmazva a Petőfi-líceum is nagy előrelépések előtt áll.
A helyi középiskola és az Óbudai Egyetem közötti kapcsolat szorosabbá fűződésének apropója az, hogy iskolánk tervei között szerepel a robotika oktatása a középiskola osztályaiban, ez pedig az Óbudai Egyetem profiljai között is szerepel. A tervek jóval túlmutatnak ezen az eszközön, hiszen egy robotikacsarnok létesítésében gondolkodnak Székelyhídon.






