Egymillió forintos okostévével gazdagodott Székelyhíd középiskolája a közelmúltban. Id. Barta Imre, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatója  kérdésünkre elmondta, hogy a Lego oktatási program kapcsán az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskolában találkoztak az Óbudai Egyetem képviselőivel, és az így kialakult kapcsolat egyik gyümölcse ez az okostévé. Az igazgató elmondta, hogy nem az okostévé és a hozzá tartozó felszerelések összértéke a mérvadó, hanem a magyarországi partnerszervezetek segíteni akarása, szakmai segítsége, amelyet követve, mintaként alkalmazva a Petőfi-líceum is nagy előrelépések előtt áll.

A helyi középiskola és az Óbudai Egyetem közötti kapcsolat szorosabbá fűződésének apropója az, hogy iskolánk tervei között szerepel a robotika oktatása a középiskola osztályaiban, ez pedig az Óbudai Egyetem profiljai között is szerepel. A tervek jóval túlmutatnak ezen az eszközön, hiszen egy robotikacsarnok létesítésében gondolkodnak Székelyhídon.

A csarnokban ipari robotokat helyeznek majd el a felsőoktatási intézmény hathatós segítségével, melyek célja a technológiai folyamatok gyorsítása és minőségi javítása, a diákok számára pedig ezek líceumi szintű kezelését, javítását és programozását tanítják majd meg. A leendő erdészeti szak műhelyének felszerelésében is segítséget ígért a magyarországi egyetem nagyméretű drónok formájában, amelyekkel az erdők ellenőrizhetők betegség, vadmozgás szintjén, sőt akár foltokban történő permetezésre is alkalmasak.

Az igazgató tanulságként kiemelte: jó az, ha a városvezetés és az iskolavezetés között jó az együttműködés, hiszen ennek gyümölcse is lesz: például a legutóbbi edelényi látogatáskor a Petőfi-líceum útmutatást kapott napközi működtetési dokumentációi kapcsán is, tehát ez az együttműködés számos területen segíti a székelyhídi iskolát.


Írta: Cservid Levente