Negyedosztályos törekvések
Élnek a nagy kihívással – egy szinttel feljebb próbál helytállni a székelyhídi focicsapat
Legutolsó bejelentkezésünk óta – a Törekvés által elvesztett osztályozó mérkőzés után – jó néhány fordulatot éltünk meg. Már akkor úgy búcsúzott tőlünk a Bihar megyei labdarúgó-szövetség, hogy nagy esélyünk van arra, hogy vereség ide vagy oda, mégis feljussunk a negyedosztályba. Ehhez „mindössze” annyi kell, hogy valamelyik csapat ne tudja vállalni az indulást és máris szabad az út. Majd lassan elcsendesedtek a kedélyek, a beiratkozási időt is meghoszszabbították, mi pedig továbbra is lebegtünk a két osztály között. Végül pedig jött a hír – mindössze két héttel a bajnokság rajtja előtt –, hogy a magát Bihar FC-vel hasonlítgató Nagyváradi Legenda beadta a kulcsot, a Székelyhídi Törekvés a negyedik ligában folytathatja!





