^ Vissza Fel
képzés címke bejegyzései:

Véget ért a facilitátorképzés

Közélet    2021. augusztus 15. vasárnap 
 36

Sikeresen vizsgázott és diplomát kapott az a tizenkét személy, aki augusztus második hetében részt vett a facilitátorképzésen. A folyamatsegítő szakemberjelöltek először elméleti tudásukról adtak számot írásbeli felmérőn. Majd a gyakorlatban is bemutatták lecketervüket, amely a kommunikációra, toleranciára és esélyegyenlőségre helyezte a hangsúlyt.

Az Ér Hangja Egyesület szervezte Székelyhíd városában élő romák számára nyújtott oktatási és egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása elnevezésű projekt a Romániai Szociális Fejlesztési Alap (FRDS), a Bihar Megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS), a munkaügyi minisztérium, valamint az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Alap 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó támogatása által valósulhatott meg.

Kis festőművészek képzése Székelyhídon

Kultúra  ,   2021. január 20. szerda 
 611

Festeni jó – tehetségprogram Székelyhídon címmel készül lebonyolítani képzőművészeti rendezvénysorozatot az Ér Hangja Egyesület 2021 első felében. A projekt célja városunk és a környék azon VII-XII. osztályos fiataljainak a felkarolása, akik tehetségeknek vagy tehetségreményeknek tekinthetők a festőművészet terén, illetve a kiválasztott résztvevők tehetséggondozása egy komplex 60 órás program és egy háromnapos tábor keretében. A projekt arra irányul, hogy lehetővé tegye a tehetségek festőművészeti ismereteinek bővítését, a képi kifejezés különféle módjainak megismerését, kreativitásuk és önkifejezésük, önismeretük, esztétikai érzékenységük, igényességük és ízlésük fejlesztését.

Hogy minden gyermek megtanulhasson olvasni

Közélet  ,   2017. szeptember 18. hétfő 
 758

A 2017–2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 5-8. között az érmelléki tanítók és a magyar nyelv és irodalom szakos tanárok nagyon hasznos, a gyakorlatban jól alkalmazható képzésen vettek részt. A képzés főleg azokat a pedagógusokat célozta, akik olyan osztályokban tanítanak, ahol egyes gyerekeknek az írás- és olvasáskészség elsajátítása nehezen vagy egyáltalán nem megy.

Felnőttképzés Székelyhídon

Ajánló    2016. szeptember 7. szerda 
 618

A Fundatia Cultural Umanitara “Henri Coanda” Oradea október 3­tól felnőtt képzést indít Székelyhídon, általános asszisztensi valamint asszisztens gyógyszerész szakágon.

A képzés időtartama 3 év.

Iskolai előképzettség: 12 osztály (érettségi nem feltétel)

A tanulmány költségei: 1.év 575 lej
2.év 1450 lej
3.év 1450 lej

Ezen költségeket minden tanévben 4 részletben is kis lehet fizetni.

Beiratkozási határidő: Október 1.

További részletekért Vasadi Tímeánál, a 0755 224 810­es telefonszámon lehet.

Képzés munkanélkülieknek

Közélet  ,   2016. március 3. csütörtök 
 753

Figyelem! Újabb képzés indul Székelyhídon regisztrált és nem regisztrált munkanélküliek számára. Ezúttal kereskedelmi dolgozó képzést tartanak két osztály (48 fő) számára. A képzést a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM Bihor) szervezi. A képzés munkanélkülieknek ingyenes, de a képzésben résztvevők ezúttal nem kapnak támogatást. A sikeres vizsgázók a tanfolyam végén oklevelet kapnak. Érdeklődni a székelyhídi polgármesteri hivatalban Csorba Kingánál vagy Rácz Anitánál.

Kommunikáljunk, határok nélkül!

Közélet  ,   2012. május 6. vasárnap 
 764

Júniusban indul a fiatal sajtósok képzése

 

Útjára indult a magyar–román országhatár két oldalán élőket megszólító, Határon átnyúló kommunikáció Hajdúböszörmény és Székelyhíd között című projekt, amely a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében valósul meg. Az április 20-i hajdúböszörményi nyitókonferencián a két város elöljárója, Kiss Attila és Béres Csaba egybehangzóan kiemelte a 270 ezer eurós költségvetésű terv fontosságát a nemzetközi kapcsolatok építése, illetve a lakosok tájékoztatása szempontjából.

Pedagógusok élménypedagógiai képzése

Kultúra    2011. május 4. szerda 
 573

A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Külhoni Magyarok Osztálya a Balassi Intézet közreműködésével akkreditált magyarországi pedagógus továbbképzéseken való részvételre biztosít lehetősége. A részletes pályázatikiírás megtekinthető a pedagógus szövetség honlapján. A pályázat keretén belül a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely (Budapest)X. alkalommal hirdeti meg képzését az élménypedagógia témakörében. Elsősorban magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése céljából. A képzés jelentkezési határideje 2011. május 10-e.