Sikeresen vizsgázott és diplomát kapott az a tizenkét személy, aki augusztus második hetében részt vett a facilitátorképzésen. A folyamatsegítő szakemberjelöltek először elméleti tudásukról adtak számot írásbeli felmérőn. Majd a gyakorlatban is bemutatták lecketervüket, amely a kommunikációra, toleranciára és esélyegyenlőségre helyezte a hangsúlyt.

A vizsgának a Nagykágyai I. Számú Technológiai Líceum biztosított helyszínt. Az Ér Hangja Egyesület szervezte Székelyhíd városában élő romák számára nyújtott oktatási és egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása elnevezésű projekt a Romániai Szociális Fejlesztési Alap (FRDS), a Bihar Megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS), a munkaügyi minisztérium, valamint az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Alap 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó támogatása által valósulhatott meg.


Írta: Szyártó József László