Előbb-utóbb mindenkinek felteszi gyermeke a kérdést, hogy tényleg a Jézuska hozza-e a karácsonyfát, a Mikulás teszi-e az ajándékot a fényesre pucolt csizmákba?
A kisgyermek számára a karácsony a csodavárásról szól. Emlékezzünk csak vissza! Milyen jó volt azt a csodát megélni, hogy a jó Jézuska gyönyörű szép, csillogó, színes fát csempész a házunkba, tele cukorral, csokival. Ilyenkor minden olyan, mint a mesében: ajándékok, játékok, odafigyelés, nevetés, öröm és boldogság. Szüleink mindenben a kedvünkben igyekeztek járni. Minél nagyobbak voltunk, annál különösebb és érthetetlenebb volt a karácsonyi eset. Mikor jön? Hogy jön be azzal a nagy fával a kicsi ajtón? (Nem tudtuk akkor még, hogy ennek apukánk a nagy szakértője.) Hogyan kerül rá az a sok dísz és cukor, meg még gyertya is? Honnan van annyi pénze, hogy mindenkinek ajándékot vegyen, hogyan csomagolja be? Egyáltalán pénzért veszi? Mivel hozza? Egyre nehezebben állt össze a kép, de egyet tudtunk: hogy a szüleink ennek a csodának valahogyan részesei, ők a Jézuska cinkosai, és mindezt azért teszik, hogy nekünk örömöt szerezzenek. Akkor mi voltunk a főszereplők. Aztán a gyanúnk kezdett beigazolódni. Nagyobb testvér, barát, szomszéd gyerek elmondta bizalmasan, hogy bizony nem a Jézuska hozza az ajándékokat, hanem a szüleink teszik ezt velünk titokban. Ekkor már megérett a kérdésfeltevésre a bátorságunk is: „Anya, apa, ugye a Jézuska hozza a karácsonyfát. Igen? Nem?” Mit válaszoljunk most gyermekünk kérdésére?