^ Vissza Fel
szüreti bál címke bejegyzései:

Érköbölkúti szórakoztató programok hétvégéje

Kultúra  , ,   2022. szeptember 19. hétfő 

Szüreti bál és családi nap várta a szórakozni vágyókat Érköbölkúton szeptember 17-én és 18-án. A kétnapos eseményt kissé beárnyékolta az őszi borongós esős idő, de ez nem vette el a résztvevők kedvét. A szombati szüreti felvonulás Érköbölkútról indult, ahonnan a népviseletbe öltözött fiatalok továbbmentek Érolasziba, majd Hegyközszentmiklósra és vissza. Az ifjúság hívogató szüreti felvonulása eredményesnek bizonyult, hiszen este szép számú résztvevővel kezdetét vette az igazi szüreti mulatság. Másnap családi nap várta az embereket, ahol első körben a falu fiataljai a helyi kultúrotthonban mutatták be előadásaikat. Elsőként a szüreti felvonuláson bemutatott saját koreográfiájukat adták elő, majd az augusztusi néptánctábor folyamán Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője segítségével tanult táncokkal kápráztatták el a közönséget, bukovinai székely táncokat mutattak be.

Szűkebb körű, de hangulatos szüreti bál Hegyközszentmiklóson

Kultúra  ,   2021. október 27. szerda 

„Megérett, megérett a fekete szőlő,

ne menj arra csárdás kisangyalom, megfog a kerülő…”

Ősszel természetes, hogy ünnepelünk szüreti mulatsággal Hegy­közszentmiklóson.

Elérkezett az ősz, a betakarítás ideje, amikor a szentmiklósi munkásember megnézi munkája gyümölcsét, amiért dolgozott, előkészíti a szüretre a megfelelő eszközöket a darálót, puttonyt, prést, pincét, hogy könnyen megközelíthető legyen. Megszemléli a szőlőhegyet, milyen a termés, elég édes-e a szüretre, meg van-e a megfelelő cukorfoka? Idén meleg volt a nyár, kedvezett a szőlőnek és elmondható, hogy jó a termés. Jöhet a szüret(i bál)! Fiataljaink összefogtak, Kaszoni Mária tanárnő vezetésével tíz pár részvételével. Rövid, mindössze háromhetes felkészülés alatt sikerült szebbnél szebb népdalokkal gazdagodniuk.

Igaz, idén kicsit másképp zajlott a bál, mivel betartották a járványügyi szabályokat és csak megengedett létszámmal kezdődhetett, de a kitűnő hangulat nem maradt el. Hogy igazi szüreti bálos hangulat legyen, a párok lovas fogatokkal járták be a falut, hívogatták a helyieket az esti bálba.

Nótaszótól hangos szüreti felvonulás Hegyközszentmiklóson

Közélet  ,   2019. október 29. kedd 

Napsütéses időben, szekéren ülve huszárkísérettel vonultak végig a falun a szüreti bálos táncosaink október végén. A messze hangzó nótaszó hallatán minden helyi lakos már előre várta a táncosokat.

A szüreti bálra való felkészülés szeptember elején kezdődött. Hetente két-három alkalommal gyűltek össze fiataljaink a helyi kultúrházban, Kaszoni Marika tanárnő vezetésével, amikor őszi népdalokat tanultak (Ősszel érik babám a fekete szőlő, Kadarka kell, Komámasszony menjünk ki a szőlőbe…).  A fiatalok – 11 fiú és a 10 lány –  igazi lelkes csapattá kovácsolódtak össze a felkészülés alatt. Ez idő alatt a csoport részt vett az Érmelléki Ősz rendezvényen is, ahol a többi résztvevő előtt  mutatták be az addig tanultakat. Időközben megújult a népviseleti blúz és kötény is.

Jó hangulatú kágyai szüreti mulatság

Kultúra    2019. október 25. péntek 

Együtt készült fel a nagykágyai fiatalság az október 19-én megrendezett szüreti bálra és a vonulók közösen díszítették fel a mulatság helyszínét. A hagyományőrző fiatalok hét párt alkotva indultak el, oldalukon két huszárral, egy postás párral és a kisbíróval, hogy hangos nótaszóval vonuljanak végig a falu utcáin.

A fiatalok kilenc helyen mutatták be táncukat, ezután a kisbíró frappáns mondókával csalogatta a falu népét az esti bálba. A településen való végigvonulást követően az elfáradt táncosokat és kocsisokat meleg étellel fogadták a nagykágyai kultúrotthonban.

Hegyközszentmiklósi szüreti bál és családi nap

Kultúra  ,   2017. szeptember 11. hétfő 

„Ősszel érik babám a fekete szőlő,
Te voltál az igazi szerető.
Bocsáss meg, ha vala valaha vétettem,
Ellenedre babám, rosszat cselekedtem.”

Itt a szüret ideje, mindenki a szőlőskertekben szorgoskodik. Október elején Hegyközszentmiklóson szüreti bálba hívogattak a fiatalok, hogy megünnepeljék az idei bőséges és jó minőségű termést. A felvonulás délután kezdődött, végig járták a falu utcáit, mulatozni hívogatták a lakosságot. Több helyen előadták a tanult táncokat. A kisdobos felolvasta a bálba hívogató szöveget. Az esti forgatagban a fiatalok bemutatták a tanult táncukat, aztán kezdetét vette a szüreti bál. A fiatalok felkészítéséért köszönet illeti Kaszoni Mária pedagógust.

Példátlan szüreti mulatság Szentjobbon

Kultúra  ,   2016. október 4. kedd 

Szentjobb egy olyan falu, amely hűen őrzi hagyományait, így a szüreti bál sem maradhat el az emberek szokásaiból. A szüret többet jelent az egyszerű munkánál, ez az alkalom, amikor a szőlősgazda az egész évi munka gyümolcsével szembesül. Az Úr szavával áldást kérve a szüretre és az ünnepségre, a helybeliek és a három magyarországi településről (Szentpéterszeg, Sáp, Gáborján) érkezett vendégek szombaton együtt fohászkodtak a római katolikus templomban, október elsején, 11 órai kezdettel.

Kurilla Gábor helyi plébános a szentmise alatt elmondta, hogy amint minden ünnep az Isten ajándéka, a szüret is az Ő adománya. Minden egyes esemény, ünnepség a találkozás lehetőségét jelenti, amelyek valamilyen szinten nyomot hagynak az ember életében. Mindenkinek szüksége van az ünnepre, hiszen az ember a rohanó világban ilyenkor kap időt, lelki és testi kikapcsolódásra, regenerálódásra. A mise befejező áldását Fábián Tibor szentjobbi református lelkipásztor prédikálta, buzdítva mindenkit az Istenben való hitre és az Ő követésére, mivel az ember akkor esik el mikor csak a saját erejében hisz.

Szüreti bál Hegyközszentmiklóson

Kultúra    2015. október 21. szerda 

Hegyközszentmiklóson szüreti bál zajlott október 17-én. Az esemény délután vette kezdetét, amikor szekérrel vonultak végig a fiatalok a falu utcáin. Még a hatalmas eső se szegte kedvüket attól, hogy bálba hívogassák a falu lakosait. Végigénekelték a megtanult szép énekeket, több helyen megálltak és bemutatták a táncaikat.

A fiatalokat Kaszoni Mária tanárnő készítette fel. A felkészülés szeptember elején kezdődött, hetente két-három alkalommal gyűltek össze, azért hogy gyakoroljanak. Felelevenítették az őszi és szüreti énekeket. Örömmel mentek a próbákra, melyek jó hangulatban zajlottak. A felvonulás tagjai közt volt a kisbíró, a postások, a lovasok, a táncosok, szekeresek, és a Qoolio band zenekar Bíró Attila vezetésével.

Szüreti mulatság Székelyhídon

Közélet  ,   2015. október 5. hétfő 

Székelyhídon az Érmelléki Ősz keretében tartották a hagyományos szüreti mulatságot. Kicsit szemerkélő esőben a vidám szüreti bálos csapat „lóerőkkel felvértezve”, traktorral indult az utcai felvonulásra. A feltűnő menet bejárta az egész várost, így hívogatva a lakosokat az esti szüreti bálba.

A kisbíró minden megállónál felolvasta hirdetményét, viccesen pellengérre állítva a város ügyes bajos dolgait:

„S ha netán a jóléttől unatkoznak,
s nem volna mit tenni,
Utazzanak Dubajba,
hisz az ma a trendi!
Ott üdült idén Székelyhídnak krémje,
Állítólag fellendít majd minket
az arabok »rémje«”
– hangoztatta a kisdobos.