^ Vissza Fel
Szentjobb címke bejegyzései:

A szentjobbi sajbó népszokás

Mérföldjáró  ,   2022. április 1. péntek 

Második alkalommal is megszervezte a sajbóvasárnapot nagyböjt első vasárnapján a tavalyi év sikere után a Szentjobbi Ifjúsági Szervezet és a RMDSZ helyi szervezete. Az érdekes szokás több évszázaddal ezelőtt a svábok betelepülésével terjedt el a térségben.

A hagyomány és az elnevezés a német ’Scheibe’, vagyis korong szóból származik, és a szatmári svábok honosították meg a történelmi Magyarország északi területein.

A sajbózás lényege abból áll, hogy nagyböjt első vasárnapján a községbeli fiatalok az esti harangszó elhangzása után a településhez tartozó legelőn tüzet gyújtottak. A tűzbe bükkfakarikákból készült korongokat tartottak és mikor azok már eléggé ízottak, a legelő egy távolabbi részére hajították, hogy azok tűzcsóvát húzzanak az esti égbolton. Az első sajbót mindig Szűz Mária és Szent József tiszteletére hajították el, miközben azt kiabálták: „Sajbó, sajbó, kié legyen a sajbó?”

„Egy polgármesternek nem az a feladata, hogy az irodájában üljön”

Mérföldjáró    2021. december 14. kedd 

Zatykó Jácint a 2020-as önkormányzati választások óta tölti be a polgármesteri tisztséget Szentjobbon, az ezt megelőző mandátumban pedig alpolgármesterként tevékenykedett. Az elöljáróval a választások óta eltelt időszakról, fejlesztési terveiről, az önkormányzat által benyújtott pályázatokról és a legsürgetőbb tennivalókról beszélgettünk.

– Eltelt egy év a tavalyi helyhatósági választások óta. Ön az előző ciklusban alpolgármesterként szolgálta a közösségét, aktív, kezdeményező és felelősségvállaló emberként. Mennyire más a polgármesteri szerep?

– A polgármesterség hatalmas felelősség egy olyan embernek, aki becsületesen és lelkiismeretesen dolgozik. Mindenki tudja, hogy nem egy jól fejlődő, működő, sikeres önkormányzatot vettem át, hanem éppen ellenkezőleg: „egy rothadó almát”. A nagy feladat ott van, hogy a semmiből, virágzó és működni tudó hivatalt teremtsek. Ezt nem lehet egyik napról a másikra létrehozni. Az első feladatok között volt, hogy felmértük a hivatal munkaerő-állományát, és annak tevékenységét hatékonyabbá tettük.

Bemutatták a helyi értékeket Szentjobbon

Mérföldjáró    2021. október 14. csütörtök 

Első alkalommal szervezték meg az Öreghegyi Szőlőfesztivált és Vásárt a közelmúltban Szentjobbon. Az egész napos program célja a helyi értékek bemutatása volt.

A rendezvénysorozatot a magyar kormány és az agrárminisztérium támogatta, és a Hungarikum Bizottság települési, tájegységi értéktárak létrehozását célzó pályázatának keretében rendezték meg. A nagyszabású eseményen helyi értéktár-konferenciát tartottak, melyen a település épített, kulturális, természeti, gasztronómiai és ipari értékeiről volt szó. Ugyanakkor a szórakoztató események sem hiányozhattak, mint például a hagyományőrző, gasztronómiai és kézműves termékek bemutatója, de volt íjászat, bográcsfőzőverseny, must- és borkóstoló, sárkányrepülés, kézműves foglalkozások, lovagi fegyverek bemutatója, szüreti népszokások előadása stb. Az esemény főszervezője a Pro Szentjobb Alapítvány volt, és társszervezőként közreműködött a helyi polgármesteri hivatal, a helyi népdalkör és a huszár hagyományőrzők is.

Zatykó Jácint, Szentjobb polgármestere kifejtette: „Fontos állomáshoz érkeztünk Szentjobb település életében. A Hungarikum Bizottság, az agrárminisztérium támogatásával és az RMDSZ segítségével sikerült a helyi értékeket összeállítanunk. Jómagam az elnöke vagyok a helyi értéktárbizottságnak. Az agrárminisztérium támogatásából valósítottuk meg a helyi értékek bemutatóját, szerveztük meg a helyi termékek vásárát, a kulturális programokat, az esti koncertet, és lehetőséget biztosítottunk helyi előadók, művészek fellépésére.”

Szentjobbon tartották meg a Bihar megyei magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét

Diáksarok  ,   2021. szeptember 17. péntek 

Ünnepélyes keretek között tartották meg a Bihar megyei magyar iskolák tanévnyitóját szeptember 10-én a szentjobbi Kisboldogasszony római katolikus plébániatemplomban. Májernyik Mihály helyi plébános Jézus hegyi beszédét példázva, anyanyelvünk megőrzésének felelősségét nyomatékosította. A pedagógus feladata, hogy ne csak tudást, hanem az általános derűt, világosságot is vigyen az iskolákba. Ezt követően Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A szentmise után Vajda Zita Bonifácia nővér, a helyi Szent István Általános Iskola igazgatója, majd Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes köszöntőbeszédét hallhattuk, majd Zatykó Jácint, Szentjobb polgármestere és Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője osztották meg ünnepi gondolataikat. Az eseményen tizenhat nyugdíjba vonult Bihar megyei pedagógus vette át a Pedagógus Szolgálat Emlékérmet Kéry Hajnaltól munkája elismeréseként.

A tanévet Bihar megye minden egyes tanintézménye az úgynevezett zöld forgatókönyv szerint kezdte, de felkészültek az online oktatásra is, ha esetleg a járványügyi helyzet ezt indokolná  – közölte a főtanfelügyelő-helyettes.

Hegyközi huszárportya civilekkel

Közélet  , ,   2018. január 18. csütörtök 

Az idei év első napjai nem hozták meg a „kopogós” időt. Itt-ott még hártyavastagságú dér csipkedte a sáros-latyakos földes utakat, amint a cikornyás huszárok paripákon és szekereken lómozgató portyára indultak Szentjobbról Hegyközszentmiklós irányába.

Az idei huszártevékenységeket megörökítő naplóba első bejegyzésként a szentjobbi huszárportya került. Tizenegyedik alkalommal gyűltek össze a hagyományőrzők a szokásrendet megtartva, az újév első hétvégéjén.

Példátlan szüreti mulatság Szentjobbon

Kultúra  ,   2016. október 4. kedd 

Szentjobb egy olyan falu, amely hűen őrzi hagyományait, így a szüreti bál sem maradhat el az emberek szokásaiból. A szüret többet jelent az egyszerű munkánál, ez az alkalom, amikor a szőlősgazda az egész évi munka gyümolcsével szembesül. Az Úr szavával áldást kérve a szüretre és az ünnepségre, a helybeliek és a három magyarországi településről (Szentpéterszeg, Sáp, Gáborján) érkezett vendégek szombaton együtt fohászkodtak a római katolikus templomban, október elsején, 11 órai kezdettel.

Kurilla Gábor helyi plébános a szentmise alatt elmondta, hogy amint minden ünnep az Isten ajándéka, a szüret is az Ő adománya. Minden egyes esemény, ünnepség a találkozás lehetőségét jelenti, amelyek valamilyen szinten nyomot hagynak az ember életében. Mindenkinek szüksége van az ünnepre, hiszen az ember a rohanó világban ilyenkor kap időt, lelki és testi kikapcsolódásra, regenerálódásra. A mise befejező áldását Fábián Tibor szentjobbi református lelkipásztor prédikálta, buzdítva mindenkit az Istenben való hitre és az Ő követésére, mivel az ember akkor esik el mikor csak a saját erejében hisz.

Szentjobbi Szeretethíd

Mozaik    2015. április 13. hétfő 

A Szeretethíd, azaz a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok jegyében vállaltak szolgálatot április 11-én szombat délelőtt a szentjobbi kiskátésok. Munkájuk helyszíne a helyi zsidó temető volt, amelynek utolsó gondozója több éve elhunyt, így a sírkert napjainkra elvadult dzsungelhez hasonlít. Az előttünk jártak iránti tisztelet és kegyelet, valamint a közösségi felelősségvállalás és figyelemfelhívás vezette a hat tagú kis csapatot, abban a reményben, hogy példájukat mások is követik majd. Három órás megfeszített munka által sikerült a temető tekintélyes részét megtisztítani a fa nagyságú bokroktól, és négy síremlék is ismét megközelíthetővé, láthatóvá vált. Köszönet illeti az első éves konfirmandusok munkáját és példamutatását.

Meghitt hangulatú szentjobbi évnyitó

Diáksarok  ,   2014. szeptember 18. csütörtök 

Hétfőn, szeptember 15-én a szentjobbi óvodások és iskolások, továbbá tanáraik, szüleik a római katolikus templom kapujában gyülekeztek. Délelőtt 10 órától a katolikus templomban tartották a hivatalos tanévnyitót. A gyerekek kíváncsi tekintettel figyelték az új igazgatónő, Vajna Zita Bonifácia nővér évnyitóbeszédét, aki együttműködésre kérte a szűlőket, a kollégait pedig arra, hogy igyekezzenek, hogy élmény legyen a tanulás, majd bemutatta a óvónőket, tanítónőket, osztákyfőnököket, és az új tanárokat.