Szentjobb egy olyan falu, amely hűen őrzi hagyományait, így a szüreti bál sem maradhat el az emberek szokásaiból. A szüret többet jelent az egyszerű munkánál, ez az alkalom, amikor a szőlősgazda az egész évi munka gyümolcsével szembesül. Az Úr szavával áldást kérve a szüretre és az ünnepségre, a helybeliek és a három magyarországi településről (Szentpéterszeg, Sáp, Gáborján) érkezett vendégek szombaton együtt fohászkodtak a római katolikus templomban, október elsején, 11 órai kezdettel.

Kurilla Gábor helyi plébános a szentmise alatt elmondta, hogy amint minden ünnep az Isten ajándéka, a szüret is az Ő adománya. Minden egyes esemény, ünnepség a találkozás lehetőségét jelenti, amelyek valamilyen szinten nyomot hagynak az ember életében. Mindenkinek szüksége van az ünnepre, hiszen az ember a rohanó világban ilyenkor kap időt, lelki és testi kikapcsolódásra, regenerálódásra. A mise befejező áldását Fábián Tibor szentjobbi református lelkipásztor prédikálta, buzdítva mindenkit az Istenben való hitre és az Ő követésére, mivel az ember akkor esik el mikor csak a saját erejében hisz.

A délelőtti eseményeket követően eleddig példátlan szüreti felvonulás és hívogatás kezdődött 14 órakor Szentjobbon, mivel több mint 10 lovas szekér kíséretével vonultak a faluban a fiatalok, illetve volt aki busszal, és volt aki gyalog követte őket. Az utcák csak úgy zengtek az énekszótól és visszhangot vert a lovak patáinak hangja.
Szentpéterszegről huszonnégy, különböző korosztályba tartozó táncos mutatta be a testvértelepülés táncait, elbűvölve a lakókat, és ezután következett csak a szép számban összegyűlt hatvan szentjobbi fiatal, három csoportos táncműsora, amely szintén ámulatba ejtette a közönséget. Végül a Hagyományőrző Népdalkör énekei hangzottak el. Az érdeklődők kedvéért, többször is táncra perdültek a fiatalok, amit a falubeliek meg is háláltak sok féle süteménnyel és italokkal.

Közel hat óra hívogatás után a szentjobbi tánccsoport egy meglepetés táncot mutatott be a kultúrházban, ahol már a bálba érkezők csillogó szemekkel, kíváncsian és örvendezve nézték őket, visszatapsolva a “táncparkettre” a lelkes fiatalokat.

A mulatság alatt a Buliszerviz biztosította a jó hangulatot, illetve tombolát is lehetett vásárolni, sok nyeremény talált gazdára. A mulatság hajnali öt órakor ért véget, így biztosan mindenkinek sikerült kikapcsolódnia és kicsikét kilépnie a hétköznapokból.


Írta: Matei Ágota, Szentjobb