^ Vissza Fel
Családi nap címke bejegyzései:

Színpadi előadások és gyermekprogramok az érolaszi Családi napon

Mozaik  ,   2024. június 5. szerda 

Családi napot tartottak Érolasziban június 2-án, ahol a szervezők úgy gondolták, hogy gyermeknap alkalmából nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is különböző programokkal kedveskednek. A rendezvény a helyi református templomban, ünnepi istentisztelettel vette kezdetét. Ezt követően az iskola udvarán folytatódtak a programok, ahol ugrálóvár és ingyen pattogatott kukorica várta a kicsiket. Amíg ők jókedvűen igénybe is vették ezeket, addig a felnőttek már serényen dolgoztak a tűzcsiholáson és a finomabbnál finomabb ételek előkészítésén, hiszen a Családi nap egyik sokakat megmozgató programja volt a szabadtéri főzőverseny. Amíg az üstökben rotyogott az étel, addig a gyerekek kézműves foglakozásokon vehettek részt.

Családi nap Csokalyon

Közélet  ,   2023. augusztus 2. szerda 

Istentisztelettel, emlékezéssel, sportversenyekkel és sokszínű zenével ünnepelt a faluközösség

Hívogatóbban csendültek, ünnepre hívták kicsiket-nagyokat Csokalyon, a gondosan megtervezett Családi napon a református templom harangjai ezen a verőfényes júliusi vasárnap délelőttön. Az évente megszervezett rendezvény dátumát a falu híres szülöttének, Fényes Eleknek a születésnapjához igazítják, a tisztelet jeleként a csokalyi családi kúria kertjében koszorúzási ünneppel emlékeznek. (Mint ismert, a neves statisztikus, közgazdasági statisztikai és földrajzi író, a honismereti szemlélet és munkálkodás hazai megteremtője, a magyarországi közgazdasági statisztika első jelentős képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1807. július 7-én született a településen.)

Érköbölkúti szórakoztató programok hétvégéje

Kultúra  , ,   2022. szeptember 19. hétfő 

Szüreti bál és családi nap várta a szórakozni vágyókat Érköbölkúton szeptember 17-én és 18-án. A kétnapos eseményt kissé beárnyékolta az őszi borongós esős idő, de ez nem vette el a résztvevők kedvét. A szombati szüreti felvonulás Érköbölkútról indult, ahonnan a népviseletbe öltözött fiatalok továbbmentek Érolasziba, majd Hegyközszentmiklósra és vissza. Az ifjúság hívogató szüreti felvonulása eredményesnek bizonyult, hiszen este szép számú résztvevővel kezdetét vette az igazi szüreti mulatság. Másnap családi nap várta az embereket, ahol első körben a falu fiataljai a helyi kultúrotthonban mutatták be előadásaikat. Elsőként a szüreti felvonuláson bemutatott saját koreográfiájukat adták elő, majd az augusztusi néptánctábor folyamán Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője segítségével tanult táncokkal kápráztatták el a közönséget, bukovinai székely táncokat mutattak be.

Családi napot szerveztek Székelyhídon

Mozaik    2022. augusztus 24. szerda 

Főként a gyerekeknek kedveztek az idei családi napi, színes programok

Tucatnyi programmal várták a családokat a Gyermek Jézus Szabadidő- és Sportközpontba a július végén megszervezett családi napra. Az eseménynek nemcsak a célcsoportja volt a családos közeg, a rendezvény megvalósítása is egy családhoz hasonló összefogás mintájára történt számos magánszemély és intézmény együttműködésében.

Az egésznapos programot idén is a helyi Tini Dance Center táncstúdió csoportjai nyitották, reggeli tornával, tánccal, mozgással adtak lendületet a napnak. Ha valaki a korai mozgásban megéhezett, azt illatos kürtőskalács és vattacukor várta.

Befejeződött a csokalyi református templom tornyának felújítása

Kultúra  ,   2022. július 14. csütörtök 

Családi nappal egybekötött hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg a templomtorony helyreállítási munkálatainak befejezését

Újra családi napot szerveztek Csokalyon két év kényszerszünet után július 10-én a település apraja-nagyja összefogásával. Az eseményt az előző alkalmakhoz hasonlóan ünnepi istentisztelet nyitotta. Idén ez hálaadó istentisztelet volt, hiszen a tavalyi év során sikerült felújítani a református templom tornyát. Az istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét a 67. zsoltár 2–3. verse alapján: „Legyen kegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket, és ragyogtassa ránk orcáját! Ismerjék meg utadat a földön, szabadításodat a népek között!”

Élményekkel teli túra a Vadas-erdőbe

Mozaik  , ,   2021. július 19. hétfő 

Nem nagy, de lelkes csapat gyűlt össze az erdei gyalogtúrára, amely a július 10-i családi nap rendezvény része volt. A városi strandtól induló, 4,5 kilométeres séta végcélja a Csíkos-tó volt.

A túrázás hozzátartozik a vidéki élethez – megismerni környezetünket, bemutatni az Érmellék szépségeit az elkényelmesedett helyieknek vagy éppen a messziről jött vendégeknek. Az erdei gyalogtúra vezetésének tiszteletteljes feladata idén alulírottra hárult. A lelkesedéshez nem fért kétség, dacára a kánikulának, az „árnyas erdő” alatt megszoruló levegőnek (később, egy rövid szakaszon kipróbáltuk a napsütésben való sétát is – nem volt jobb), a szintén kis létszámú, ám annál „lelkesebb” szúnyoghadnak, pókoknak, kullancsoknak és egyéb apró örömöknek (mindenki, aki igényelte kapott ingyen szúnyog- és kullancsriasztót).

Szórakozás, sport és zene a nagykágyai Családi Napon

Közélet  ,   2019. szeptember 13. péntek 

Többféle élményben lehetett részük a nagy­kágyaiaknak a szeptember 7-i Családi Napon. A gyerekek aszfaltrajzkészítésben, futballmeccsen, bicikliversenyen, karikázásban mérhették össze ügyességüket az iskola udvarán. Az ő szórakoztatásukra jöttek Nagyváradról hozzánk a Zabhegyező Animátorok Egyesületének képviselői is, akik változatos játékok, kézműves foglalkozások által jártak kedvében a legfiatalabbaknak. A sok ugribugri után a gyerekek és szüleik bográcsost vagy a zsenge csöves kukoricát falatozhattak.

Délután a felnőttek focimérkőzésén a nőtlenek legyőzték a házasokat.

Családias hangulat Köbölkúton

Közélet  ,   2019. szeptember 6. péntek 

Az érköbölkúti családi nap előestéjét a szüreti mulatságra hívogató fiatalok tánca nyitotta meg. A táncosoknak új népviseleti ruhákat varrattak erre a különleges alkalomra tíz támogató közreműködésével.

A szeptember 1-jei családi nap a vasárnap délelőtti ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Dienes Sándor érköbölkúti születésű lelkipásztor hirdette az igét. Az istentisztelet keretében a gyülekezet az érszőllősi Dicsér együttes egyházzenei koncertjét hallgathatta meg. A délutáni programsorozat a sportpályán folytatódott¸ ahol a házasok és nőtlenek közötti focibajnokságon az idén az utóbbiak kerültek ki győztesen. Ezt követte a Szélvész ügyességi és gyorsasági robikapafutam, amelyen Oláh Milán szerezte meg az első helyet, Kaszonyi Ákos lett a második és szorosan a nyomában, egy robikapányival lemaradva Kis Gábor nyerte a harmadik díjat.