^ Vissza Fel

Nyári Egyetem zajlott Monospetriben és Margittán

Közélet  , , , ,   2014. augusztus 28. csütörtök 

Az elmúlt hétvégén tartotta meg a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) a II. Nyári Egyetemét, melynek Monospetri és Margitta adott otthont. Az augusztus 22. és 24. között zajlott rendezvényen több mint 30 Bihar megyei fiatal vett részt a házigazdákon kívül Nagyváradról, Érmihályfalváról, Érkörtvélyesről, Nagykágyáról, Micskéről, Bihardiószegről és Biharfélegyházáról. A rendezvény partnere volt a kolozsvári Prisma Egyesület, illetve a Monospetri és Apátkereszturi Ifjúsági Szervezet (MOKE).

Facebook mentes nap – kommunikációs programsorozat Paptamásiban

Diáksarok,Közélet  , , ,   2014. augusztus 27. szerda 

2014 augusztus 23–án a paptamási KEMISZ (Keresztény Magyar Ifjúsági Szervezet) és TAMISZ (Tamási Ifjúsági Szövetség) ifjúsági szervezetek az általuk előkészített rendezvényen egy társadalmilag nagyon fontos kérdéskört boncolgattak a „Facebook mentes nap” elnevezésű programsorozat keretében. A délelőtti órákban induló rendezvényre a helyiek mellett, érkeztek érdeklődők Csatárból és Biharkovácsiból, de ugyanakkor voltak nagyváradi fiatalok is, akik részt vettek a programokon.

Partiumi Ifjúsági Szervezetek Viadala

Közélet  2014. augusztus 22. péntek 

A Vidéki Ifjúsági Szövetség idén július 11-12.-én szervezte meg első ízben a Partiumi Ifjúsági Szervezetek Viadala nevet viselő sportrendezvényét, melynek helyszíne a Margittai Városi Strand volt.
A partner- és tagszervezetek részéről nagy volt az érdeklődés, a szervezetek tagjainak különféle feladatokat kellett megoldaniuk egymást segítve és biztatva. A feladatok az egyéni képességeket is próbára tették de számos csapatjáték is megrendezésre került. A rendezvény ideje alatt a fiatalok nem csak jó hangulatba versenyeztek, hanem csoportból csapattá váltak, megismerték saját erősségeiket olykor gyengeségeiket illetve megtanulták a csapatban való verseny és munka előnyeit és nehézségeit. A versenyszámok között mindenki megtalálta a neki legmegfelelőbb sportszámot, melyek remek hangulatban és sportszerűen zajlottak le.
A rendezvény végén a legjobb sportszámok nyerteseit a Vidéki Ifjúsági Szövetség elnöke érmekkel díjazta. A fiatalok mind pozitív tapasztalattal és élménnyel gazdagodva tértek haza. A Partiumi Ifjúsági Szervezetek Viadala nevet viselő ifjúsági sportprogram főtámogatója a Communitas Alapítvány volt, akik nélkül ez a rendezvény nem lehetett volna ilyen eredményes.

II. Érolaszi Családi Nap

Közélet    2014. augusztus 18. hétfő 

Valóban családias hangulatban telt a most hétvégén második alkalommal megrendezett Családi Nap Érolasziban! A remek hangulatról gondoskodtak a szervezők és a település testvértelepülései egyaránt, akik szívesen látogattak el újra az érmelléki faluba. A falunapokból családi nappá avanzsált nyárvégi szabadnap ez alkalommal is a szórakozásról, a kikapcsolódásról, de mindenekelőtt a családi és baráti kapcsolatok ápolásáról szólt. Nem túlzás kijelenteni, hogy a jelenlévők számára a két  kapcsolattípus összefonódik, ha Érolaszi két testvértelepülésének meleg fogadtatását és az ezt viszonzó hálás előzékenységet tapasztalja az ember.

Nyári Egyetemet szervez a VIDIFSZ

Ajánló,Diáksarok  ,   2014. augusztus 17. vasárnap 

A Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) júliusban tartotta meg a fiatalok körében nagy népszerűséget kivívott SzabadságFesztet, melyen több mint 700 fiatal szórakozott a margittai strandon. Alig egy hónappal a fesztivál után nyári egyetemet szervez a VIDIFISZ, mely természetéből adódóan már szerényebb érdeklődésre tarthat számot, mintegy negyven fiatalt várnak az augusztus 22. és 24 között sorra kerülő képzés-sorozatra Margittára, illetve a vele szomszédos Monospetribe.

Meghosszabbították a Nyilas Misi tehetségtámogató pályázat határidejét

A tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, amely Erdélyben és Magyarországon is keresi a segítségre szoruló, tanulni vágyó gyermekeket, minden évben meghirdeti tehetségtámogató pályázatát. Az Egyesület Kuratóriuma az idei pályázatok benyújtásának határidejét 2014. július 31-ről 2014. augusztus 20-ra hosszabbította.
 A pályázatot ösztöndíj-támogatás céljából, a 2013/2014-es tanévben magyar nyelvű oktatásban részt vevő, 7–10. évfolyamon tanuló, kiemelkedő tehetséget mutató és szociálisan hátrányos helyzetű diák szülője/gyámja nyújthatja be. 

Volt egyszer egy Viitorul…

Ér-sport  2014. augusztus 13. szerda 

 

…mégpedig Csokalyon, akkor még emlékeim szerint zóna bajnokságnak hívták a mai ötödosztályú labdarúgó bajnokságot. A csapat 1991-ben szűnt meg véglegesen, azóta nincs nagy pályás csapat az érmelléki településen. A kétezres években néhány helyi vállalkozó megalakította az Interstecset, ők már több éve nem játszottak hazai közönség előtt, kizárólag kispályás tornákon szoktak indulni.

Székelyhídiak Gyermelyen

Ér-sport  2014. augusztus 13. szerda 

 

Már-már mondhatjuk, hogy a hagyományoknak megfelelően idén is részt vett néhány székelyhídi gyerek, a magyarországi Gyermelyen rendezett focitáborban. Sorozatban a nyolcadik hasonló tábort szervezték a vendéglátók, legtöbben most voltak gyerekeink, tizennyolcan képviselték városunkat. Hogy nemcsak egy egyszerű nyaralásról volt szó azt még itthon elmondtuk fiainknak, napi kétszer két órás edzésen vettek részt a srácok, hétfőtől péntekig.Egyedül a szerdai nap volt kivétel, akkor egy felcsúti és egy budapesti kiránduláson vehettek részt. Na de ne szaladjunk ennyire előre.