^ Vissza Fel

„Hagyjunk valami maradandó nyomot a leendő felnőttekben”

Közélet  2013. március 2. szombat 

Beszélgetés Boros Istvánnal, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum új igazgatójával.

 

 

Boros István 38 éves, filozófiát és közgazdaságtant tanít immár másfél évtizede a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban. 2004 óta – egy év kihagyással – az intézmény igazgatóhelyettese, tavaly szeptember óta pedig immár első számú vezetője a megye egyik legnagyobb oktatási intézményének.

Megtalálni a népművészet helyét

Kanapé  ,   2013. március 2. szombat 

Tóth Tibor sok mindenben kipróbálta magát az évek során. Művész, műszerész, katonai szanitéc, ápoló. Jelenleg az egészségügyben tevékenykedik ápolóként egy budapesti kórházban, de az élete fordulóponthoz érkezett. Hamarosan útjára indít egy rég dédelgetett álmot: fazekasműhelyt nyit Székelyhídon.

Ismét versengtek Székelyhídon az érmelléki borászok

Kultúra    2013. március 2. szombat 

 

Újra találkoztak a borászok, valamint az érmelléki borkultúrát kedvelő és annak hagyományait ápoló érdeklődők február 23-án, Székelyhídon. A XIX. Érmelléki Borversenyen a meghirdetett három kategóriában 128 nedűvel (75 fehér száraz, 27 fehér aromás, 26 vörös borral) neveztek a megmérettetésre a romániai és magyarországi borosgazdák. Idén a versenyzők 23 települést képviseltek: Bihar, Bihardiószeg, Biharvajda, Csokaly, Debrecen, Élesd, Érköbölkút, Érmihályfalva, Gálospetri, Gyermely, Hegyközszentmiklós, Hegyközszentimre, Kokad, Létavértes, Mezőtelegd, Monospetri, Ottomány, Szalárd, Szentjobb, Tóti, Vedresábrány és Székelyhíd.

Családtervezés – egyelőre csak tanácsadással

Ajánló,Közélet  , ,   2013. március 2. szombat 

 

Egy családtervező irodánál (cabinet de planificare familialã) érdeklődtünk, mi az, amit nyújtani tudnak, mi az, amit kínálnak az őket felkeresők számára?  Elvileg a családtervező iroda nagyon hasznos és hiányt pótló tevékenységet folytatna, ha… Ha, a tanácsadáson kívül tudnának ingyenesen fogamzásgátló eszközöket vagy készítményeket adni. De a szomorú valóság az, hogy csak a tanácsadás marad. Székelyhídon a háziorvosok pótolják a családtervező iroda intézményét, így bárkinek családtervezéssel vagy fogamzásgátlással kapcsolatosan kérdése lenne, akkor felkeresi az aktuális háziorvosát, aki elmagyarázza, eligazítja a probléma megoldása érdekében.

Megerősített testvérkapcsolatok

Közélet  ,   2013. március 2. szombat 

 

Hagyományőrző disznóvágásra várta Érolaszi apraja-nagyja a magyarországi testvértelepülésről, Cserháthalápról, Mészáros Sándorné polgármester asszony vezetésével érkező küldöttséget február harmadik hétvégéjén. Most magyarországi barátaink érkeztek hozzánk vendégségbe, a hétvégi programok többségének a helyi általános iskola épülete adott otthont. A „vendégsereg” megérkezését bemutatkozások és ismerkedő beszélgetések követték, majd megízlelhették a román konyha egy jellegzetes ételét, a miccset. A péntek estét egy hangulatos pincelátogatással egybekötött borkóstolás zárta, amely alatt még inkább oldódott a hangulat az ismerkedõőtestvértelepülés jelenlévő lakosai között.

Rovatot indít lapunkban a Székelyhídi Baba-Mama Kör

Közélet    2013. március 2. szombat 

Hogyan legyünk jobb szülők? Mit csináljunk, ha…? Mi fán terem a mesepszichológia? Mire jók az alternatív pedagógiai módszerek?… Az anyukák kifogyhatatlan ötlettárából, a Székelyhídi Baba-Mama Körön elhangzó beszélgetésekből, előadásokból áll majd össze az Ér hangja új rovata, a Szülői kör. Már több mint 40 család jár a baba-mama körbe, ahova a várandós anyukák és az édesanyák szoktak eljönni kisgyermekeikkel. Egy-egy alkalommal általában 20–30 fő a létszámunk, de előfordult már, hogy a gyermekekkel együtt 70-en voltunk. Bensőséges hangulatban telnek alkalmaink, ezért a hároméves kort elérő, baba-mama csoportból kinövő gyermekeket sem szeretnénk elengedni. Így kis közösségünk egy része lassacskán szülői körré alakul. Mindannyiunk számára a legfontosabb gyermekünk egészséges testi, lelki, értelmi fejlődése. Egy gyermek kiegyensúlyozott fejlődése a családban érhető el, anyuka, apuka és nagyszülők közelében. Nagy érték a család, a családi harmónia.

A gyarapodó városi könyvtár könyvkiállítása

Kultúra  ,   2013. március 2. szombat 

 

Újabb értékes könyvekkel, számszerint 348 kötettel gazdagodott a Székelyhídi Városi Könyvtár, amelyeket kiállítás keretében mutattak be a városi múzeumban.  A közművelődési intézmény munkatársai azért döntöttek a kiállítás mellett, mert mindenképp szerették volna, hogy olvasóik még így együtt láthassák az új könyveinket. A három nap alatt szép számban, közel háromszázan tekintették meg a kiállítást, diákok, pedagógusok, érdeklődők. Örömmel láttuk a nagy érdeklõdést és azt, hogy a kiállítást követően már alig várták a gyerekek, hogy hazavihessék és birtokba vegyék a szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb kiadványokat.