^ Vissza Fel
Hegyközszentmiklós címke bejegyzései:

Móka, élet, vidámság Szentmiklóson

Kultúra    2021. február 20. szombat 

Rejtő Jenő Az admirális című bohózatát láthattuk az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport előadásában a hegyközszentmiklósi kultúrotthonban február 13-án, szombat este. Igaz, csak félig telhetett meg a kultúrház, hiszen kevés néző vehetett részt az előadáson a járványhelyzet okozta korlátozások miatt – betartva a szabályokat, üres székek és kézfertőtlenítés –, de aki eljött, jól érezte magát.

Az admirális egy eljegyzés történetét mutatja be, ahova Olga kisasszony, maga a menyasszony, meghívja a tengernagynak hitt édesapját, akiről talált egy fényképet – persze kiderült, hogy színész. A történetben Olga édesanyja ráveszi a férfit, játssza el az admirális szerepét, illetve közben megjelenik a főtiszt felesége is.

Ahol kövek fognak mesélni az életért

Mozaik    2021. január 21. csütörtök 

Körkápolna létesül a hegyközszentmiklósi termálstrand mellett

Mi lenne, ha a bővülő strand mellett, romtemplomok köveiből épülne egy körkápolna? – vetette fel az ötletet a hegyköz­szentmiklósi létesítmény egyik törzsvendége, a nagyváradi születésű Kozma Dávid vállalkozó, aki jelenleg Kolozsváron él és dolgozik, ebéd utáni beszélgetős, kávézós társalgás közben tavaly novemberben. Hisz a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hozzájárulásával, európai uniós támogatással öthektáros területen három úszómedence és a hozzájuk tartozó épületek már körvonalazódnak. A református egyház tulajdonához tartozó termálfürdő fejlesztését szorgalmazó Árus László Csongor helyi lelkész továbbította a kérdést Forró Lászlónak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzőjének, aki azonnal támogatója  lett az ötletnek. Nem különben Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, és már a következő hétvégén komoly megbeszélésre, pontosításra összeült a négyes, elindult a munka. Az eredeti felvetéstől annyiban tértek el, hogy a hajdanvolt keresztény templomok kövei, mintegy kiállított tárgyként beépülnek a körkápolna falába. Mindegyik mellett ott lesz egy rövid ismertető vagy kép és egy QR-kód, ami a már azóta levédett korkapolna.eu internetes oldalra vezeti a látogatókat, ahol végigkísérhetik az egykor volt istenházak történetét – alapkőletételtől a jelenig, képekben, történetekben.

Különleges vendégszolgálat a szentmiklósi istentiszteleten

Mozaik  ,   2020. november 21. szombat 

Istentiszteletre hívtak bennünket a harangok vasárnap, november 15-én, a hegyközszentmiklósi református templomba. A falusi ember számára fontos az Isten háza, a hit és az istentisztelet. Számára olyanok ezek, mint egy szikla, amihez kapaszkodik, miközben bízik abban, hogy Istennél meghallgatást és kegyelmet talál.

A vasárnapi istentiszteleten Kiss Imre vendégteológus szolgált, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet II. éves hallgatója. Az ige Jób könyvéből (Jób 1,21)szólt, amely szerint Jób egy feddhetetlen, derék ember volt, aki félte az Istent és kerülte a rosszat. Ezért Isten nagy családdal és gazdagsággal ajándékozta meg. Miután a Sátán meglátogatta, majd elvette tőle gyermekeit és vagyonát, Jób így szólt: „Az Úr adta az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”

Remek hangulatú hegyközszentmiklósi borverseny

Kultúra  ,   2020. március 12. csütörtök 

Tizenhét település 71 borászának 106 bormintája mérettetett meg a harmadik alkalommal megrendezett hegyközszentmiklósi borversenyen március 7-én: A fehér száraz, fehér aromás, vörös (valamint a helyi gazdák számára megengedett magántermő) kategóriákban versenyző bormintákat az eddigi szokástól eltérően idén négytagú zsűri – Féth Imre, Nagy Sándor, Oláh Zoltán-Lóránd és Zatykó István – rangsorolta (lásd keretes írásunkat).

Miközben a megmérettetés zajlott, a szervezők jóvoltából finomabbnál finomabb falatok kerültek terítékre. Természetesen az elmaradhatatlan tombolán ismét sok értékes eszközt húztak ki a szerencséseknek, melyek a szőlész-borász feladatokhoz jelentenek segítséget. A jó hangulathoz Pontos József biztosította a zenét. Külön élmény volt a külföldről hazalátogató Csóka Szabolcs zenész is, aki rövid ideig szórakoztatta a megjelenteket.

Imahét Szentmiklóson

Kultúra  ,   2020. március 8. vasárnap 

Az idei ökumenikus imahéten Hegy­közszentmiklóson is, a világ többi krisztuskövetőjéhez hasonlóan tanulmányoztuk a Pál máltai hajótörésének történetét március elején, vendéglelkészek szolgálatával. A viharos tengeren Rómába tartó apostol még ebben a nehéz helyzetben is missziós lehetőségeket látott. A megpróbáltatásban nem csüggedt el, tudta: Isten kezében van. Meg volt győződve róla, hogy Istennek mindennel, ami történik, távlati tervei vannak. Az imahét központi üzenete iránymutatás embertársainkkal való kapcsolatunkban: „nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” (ApCsel 28,2).

Hétfőn a Nagyváradon szolgáló Szabó Ervin római katolikus plébános látott el tanácsokkal az ige üzenetéből kiindulva. Ha egy háromlábú szék egyik lába megbillen, akkor a szék instabillá válik. Ezért fontos a biztos alap, ne sajnáljuk magunktól az időt az alapozásra. A szeretet mindent összetart. Az egyik lába egyensúly, a másik lába a közösség, a harmadik lába a szeretet.

Kedden Oroszi Kálmán kiskereki református lelkipásztor hirdette az igét a Zsoltárok 27. fejezete alapján. Az istentisztelet végén a lelkipásztor közös gyülekezettörténeti érdekességre hívta fel a hívek figyelmét: a kiskereki templom tornyának építésekor (1815–17) a szentmiklósi toronysüveg alakját, míg az 1845-ös templomfelújításkor pedig a mi istenházánk deszkamennyezetét tartották mintának.

Szerdán Demeter Szabolcs albisi református lelkésszel, csütörtök este Balla Frigyes nagykágyai vallástanárral tanulmányoztuk közösen az igét. Pénteken Buzás Árpád, az álmosdi reformátusok lelki vezetője – akit elkísért gyülekezete néhány tagja – elmondta példaként: nem a kinézetétől értékes a doboz, hanem hogy a belsejében mi van. Ugyanígy attól lesz érdekes az ember élete, hogyan élünk. A nehéz helyzetnek ne csak a tartalmát várjuk, hanem tegyünk is ellene.

A vendégszeretetről tanított szombaton az ApCsel 28,1–2.7 alapján Gecse Tamás értarcsai református lelkipásztor. Elmondta, így szabadultak meg Pálék a tengerből. A vihar után az apostol és társai partra jutottak, nem tudták, hova érkeztek, de befogadták őket. Isten segítségével Pál megmenekült a kígyómarás után is, mert a császár elé kell állnia. A mi emberi kapcsolatainkban is ott a kígyó mérge: mi alapján ítélem meg a testvért? Mindenki gondoljon saját életére, tegyük fel a kérdést, terólad lemondott a mindenség ura?

Az imahét úrvacsoravétellel záruló istentiszteletét gyülekezetünk lelkipásztora, Árus Csongor László tartotta. Áldott legyen az Úr munkája minden hívő életében.

Nótaszótól hangos szüreti felvonulás Hegyközszentmiklóson

Közélet  ,   2019. október 29. kedd 

Napsütéses időben, szekéren ülve huszárkísérettel vonultak végig a falun a szüreti bálos táncosaink október végén. A messze hangzó nótaszó hallatán minden helyi lakos már előre várta a táncosokat.

A szüreti bálra való felkészülés szeptember elején kezdődött. Hetente két-három alkalommal gyűltek össze fiataljaink a helyi kultúrházban, Kaszoni Marika tanárnő vezetésével, amikor őszi népdalokat tanultak (Ősszel érik babám a fekete szőlő, Kadarka kell, Komámasszony menjünk ki a szőlőbe…).  A fiatalok – 11 fiú és a 10 lány –  igazi lelkes csapattá kovácsolódtak össze a felkészülés alatt. Ez idő alatt a csoport részt vett az Érmelléki Ősz rendezvényen is, ahol a többi résztvevő előtt  mutatták be az addig tanultakat. Időközben megújult a népviseleti blúz és kötény is.

Dalmáciai jutalomkiránduláson a toldysok

Diáksarok    2019. szeptember 22. vasárnap 

Horvátországba, a felejthetetlen élményt nyújtó Dalmáciába látogattak a hegyközszentmiklósi Toldy Általános Iskola azon diákjai, akik a SzékelyKapu – ZöldKapu pályázaton aratott győzelmükkel érdemelték ki a nagy utazást.

A pályázaton nyertes Hegyközi Csillagok csapatának tagjai izgatottan várták az indulás napját. „Vajon milyen lesz?” – kérdezgették a gyerekek. De nemcsak a gyerekek, mi, felnőttek is tele voltunk várakozással. Pontos időben érkezett az autóbusz, melyen rajtunk kívül még élesdi, borsi és szatmárnémeti gyerekek utaztak. Nagyon hamar barátságok szövődtek, és így jobban, tartalmasabban telt az idő. A gyorsforgalmi utaknak köszönhetően másnap reggel megérkeztünk BaskoPoljéra, ahol már várt bennünket a betlehemezős verseny és mindenki „Józsi bácsija”, a tengerparti jutalomtáborok szervezője, dr. Varga-Berta József. Józsi bácsi megmutatta a fenyőfákkal övezett kavicsos tengerpartot, ahol mindenki kipihente a hosszú út fáradalmait, megcsodálhatta az Adriai-tengert, megmártózhattunk benne. A vörös fenyők árnyékában leterítettük a plédjeinket, hallgattuk a kabócák énekét. Este az autóbusz elvitt a Bast nevű helyre, ahol a szállásunk volt. Itt Imre bácsi finom estebédje várt bennünket.