^ Vissza Fel

Nem adják el a Stubenberg-kastélyt

Közélet    2023. március 14. kedd 

Megoldódni látszik a székelyhídi Stubenberg-kastély eladásáról szóló, lassan már két éve tartó nagy port kavart huzavona. Mivel remény van arra, hogy anyagi forrást pályázzanak meg az épület felújítására, így az továbbra is a város tulajdonában marad. A felújítás után az épület a jövőben is befogadja a környékbeli hátrányos helyzetű gyerekeket, de egyidejűleg turisztikai, kulturális központ is lesz.

A kastély a város legimpozánsabb épülete, és mint ismeretes, több, mint fél évszázadon keresztül a helyi tanintézménynek adott otthont. 2008 óta az iskola a sportcsarnok melletti új épületben működik, ez után évekig üresen állt.

Partnerségi megállapodás a székelyhídi úszás- és vízilabda-oktatásról

Ér-sport  , , ,   2023. március 13. hétfő 

Az egyre népszerűbb helyi úszás- és vízilabda-oktatást nagyban segíti majd az az együttműködés, amelynek jegyzőkönyvét március elején írta alá a Nagyváradi Crișul Sportklub és a székelyhídi polgármesteri hivatal. Az idei évre szóló partnerségi megállapodás a város új tanuszodájában zajló úszás-, illetve a vízilabda-tevékenységekre vonatkozik. Előzménye egy tavalyi intézményközti megbeszélés, amelyet Béres Csaba polgármester kezdeményezett Pető Dalmával, a Nagyváradi Crișul Sportklub igazgatójával a fentebbi célból. Az első megbeszélést követően a felek megállapodtak abban, hogy a tevékenységet kísérleti rendszerben tesztelik, amelynek keretében a nagyváradi sportklub biztosítja a szakembereket – Marcel Hașaș edző (póló) és Luminița Coraș (úszás) személyében, Cosmin Goina sportszakértő koordinálásával –, a székelyhídi városháza pedig helyet biztosít a tanmedencében a sporttevékenységhez.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! – Téves az a híresztelés, hogy négyszereződik a víz- és csatornázási díj

Közélet  ,   2023. március 10. péntek 

Felháborodott „szakértők” kavarják a vihart környékünkön, az Északnyugati Víz és Csatornázási Vállalat (Apă-Canal Nord Vest S.A.) közzétett szolgáltatási díjai kapcsán. Én is közéjük tartoztam. Háborogtam, mígnem elindultam utánnajárni, törvény és paragrafus mentesen. Előkerestem az utóbbi három év vízszámláit. Havonta átlagosan három köbméter vizet fogyasztó háztartásban élek, ez azt jelenti, hogy havonta, 3,48 lej/m³ áron számolva 10,44 lej a vízdíjam. Ez az összeg szerepel a 2020. januári vízszámlámon, és ugyanennyit kellett fizetnem a 2023. januári számla szerint is. Szóval végiggondoltam, mi minden történt a két számla kibocsájtásának időpontjai között, minek és mennyivel változott az ára azóta. Ezt most mindenki megteheti, s ha van benne kis belátás, nem kever több vihart, s nem hagyja megtéveszteni magát a „matematikusoktól”, a víz köbméterének ára, a híresztelésekkel ellentétben nem emelkedik 300%-kal!

Megújultan viszik tovább a hagyományt az érmelléki borászok

Mozaik  , ,   2023. március 4. szombat 

Minőségi nedűket kóstolhattunk a múzeumban a XXVII. Érmelléki Borversenyen

Regionális borversenyt szerveztek Székelyhídon február utolsó szombatján. A vetélkedőre benevezni csak a szigorú leadási határidőn belül leadott palackozott, felcímkézett borokkal lehetett, a minősítések pedig a nemzetközi borversenyek szabványához igazítva aranyat és ezüstöt jelentettek. A borok pontozására felkért zsűritagok között a régi, tapasztalt tagok mellé fiatal borászok, borszakértők kaptak felkérést. A rendezvény helyszínéül ez alkalommal is a székelyhídi múzeum épülete szolgált, ahol a  bírálók a délelőtt folyamán elkezdték értékelésüket. A 101 beérkezett mintából mindössze egyetlenegy volt értékelhetetlen.