^ Vissza Fel

Sajtóközlemény Érkörtvélyes község

Mérföldjáró    2022. szeptember 29. csütörtök 

Az „Integrált Közösségi Központ létrehozása és felszerelése Érkörtvélyes községben, Bihar megyében” elnevezésű, 152890 MySmis kóddal rendelkező pályázat megvalósításának elindítása

Érkörtvélyes Község Önkormányzata ezúton jelenti be a helyi közösségnek egy helyi érdekeltségű pályázat elindítását, melyet részben az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszíroz, a 2014-2021-es Regionális Fejlesztési Operatív Program 8 Prioritási Tengely – Az egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése, 8.1 Beruházási prioritás – B Intézkedés – Integrált közösségi központok finanszírozási forrásból. A beruházás teljes megvalósításához szükséges összeget Értkörtvélyes község a saját költségvetéséből egészíti ki.

Sokrétű tevékenységek és rendezvénykínálat Biharon

Mérföldjáró    2022. szeptember 28. szerda 

Az elmúlt hónapok során is akadtak tennivalók Biharon, a nyári hónapok sem teltek eseménytelenül a település életében. Júliusban elkezdődtek a nagy iskola körüli tereprendezési munkálatok a polgármesteri hivatal támogatásával azzal a céllal, hogy iskolakezdésre minden szempontból biztonságosabb és szebb legyen a környezet.

A hónap végén a Bihari Napok várták a szórakozni vágyókat két napon keresztül. Jobbnál jobb események, programok, zenei előadások és olyan sztárvendégek várták az érdeklődőket, mint a Boney M együttes.

Augusztusban Gáspár András, az 1848–1849-es szabadságharc honvéd vezérőrnagya, a bihari kerület egykori országgyűlési képviselője emléke előtt tisztelegtek a községben hagyománnyá vált emlékünnepség alkalmával. „Élete, pályafutása arra buzdít bennünket, utódokat, hogy mindennapjaink során igyekezzünk megtalálni mindig azt a szolgálatot, mellyel közösségünk érdekében a legtöbbet tehetjük. Ugyanúgy hősi cselekedet a bátor kiállás, mint a hétköznapokban szükséges becsületes és következetes helytállás. Csakis ezzel a magatartással tud megmaradni és továbbélni egy nemzet” – hangsúlyozta Szilágyi Zoltán, a település polgármestere.

Monospetriben összeöntötték a magyarok kenyerének búzáját

Mérföldjáró  ,   2022. szeptember 27. kedd 

Első alkalommal rendeztek Mo­nos­petriben búzaösszeöntést a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű jótékonysági program keretében, mely a magyar nemzet jelképes összetartozását szimbolizálja. Nagyon sokan kíváncsiak voltak a rendezvényre, mert ehhez hasonló még nem volt a környékünkön, legalábbis nem ilyen sikeres és színvonalas, mint a monospetri rendezvény.

Jelen volt mind a hét falugazda a megye területéről, megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a szövetség több polgármestere, alpolgármestere, élükön a szalárdi polgármesterrel, dr. Nagy Miklóssal, aki egyben a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) Bihar megyei elnöke is.

Fél gőzzel is Töri gála, jól mutat a tabella

Ér-sport    2022. szeptember 26. hétfő 

Beigazolódni látszik az, amit a bajnokság előtti beharangozónkban írtunk az idei megyei elsőosztályú labdarúgóbajnokságról. A tizenegy nevező csapatból hatot – közte Székelyhíd – tartottunk esélyesnek az első négy, azaz felsőházi rájátszást érő helyre. Most négy forduló után a „jóslatunk” beérni látszik, egyelőre a Székelyhídi Sasok is befutó, sőt az előkelő második helyen áll.

No de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a szombati itthoni Körösrév elleni találkozóval. Előre várható volt, hogy a szurkolók nem kerülnek majd infarktus közeli állapotba és „csak” a hazai játékosokon múlt, hogy nem kétszámjegyű volt a végeredmény. Tömören csak annyit, hogy Sas Christopher lassan de biztosan hozza azt amit már rég elvártunk tőle, most is duplázott, akárcsak Hendre Zsolt és megszerezte első góljait a két újonc, Pop Mario és Finta Ervin is. A Törinek ezúttal is belefért a kevesebbet játszó játékosok szerepeltetése, jónak és egységesnek tűnik a csapat.

Világháborús emlékművet újítottak fel

Mérföldjáró    2022. szeptember 23. péntek 

Megújult az apátkeresztúri I. és II. világháborús emlékmű. Az alkotás, amelyen feljegyezték a két világégésben elesett apátkeresztúriak névsorát, körülbelül a negyvenes évek végén készült. A falu központjában lévő park északnyugati részén, szemben a református parókiával található alkotás a helybeliek büszkesége, nagyon tisztelik és vigyáznak rá.

Mivel önerőből nem sikerült volna a teljes felújítási munkálatokat elvégezni, ezért a polgármesteri hivatalhoz fordultak, hogy segítséget kérjenek a kivitelezésben. Az elöljáróság kirendelte a munkásokat, akiknek sikerült nemcsak jól, hanem gyorsan is elvégezni a szükséges felújítási munkálatokat.

Egyre több gyermek számára elérhető a legóeszközök segítségével történő oktatás

Diáksarok  ,   2022. szeptember 21. szerda 

„jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!” (József Attila: Levegőt!)

Az új tanévben is folytatódik a legóelemekkel történő játékos tanítási módszer alkalmazása az Oktatási és egészségügyi szolgáltatások minőségjavítása a székelyhídi roma közösségben elnevezésű projekt sokrétű tevékenysége révén a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban.

A projekt 425 roma gyermek számára biztosítja a lehetőséget ahhoz, hogy a tanulás ne egy elvont, problematikus, nehézséget okozó tevékenységi forma legyen a 3–15 év közötti gyermekeknek.

A LEGO Education kreatív, gyermekközpontú, a tanulási folyamatot játékos formában megközelítő oktatási eszközeivel a programban résztvevő roma gyermekek mellett iskolánk valamennyi diákja lehetőséget kap arra, hogy a legmodernebb eszközök alkalmazásával jussanak jól hasznosítható ismeretek, tapasztalatok és felfedezések birtokába.

Hogyan készül az akácméz?

Kultúra    2022. szeptember 21. szerda 

A méhészettel ismerkedtek az érköbölkúti fiatalok

Kétnapos interaktív foglalkozáson ismerkedtek a méhészettel az érköbölkúti fiatalok augusztus végén. A helyi kultúrház előtti találkozás után a kis csapatot Bádon Levente, a szervező Korona Közösségi és Kulturális Egyesület elnökének vezetésével Gődér Csongor fuvarozta a Kecskeháton lévő méhészetéig. Ott Gődér Attila beszélt a méhek életéről és a kaptárban uralkodó szigorú rendről, amit a fiatalok nagy érdeklődéssel hallgattak. A kellő védőfelszerelés oltalmában be is merészkedtek a kaptárok közé, ahol meg is ízlelhették a szorgos élőlények munkájának gyümölcsét.

„Mindenkinek sütök, aki meg meri enni”

Kanapé    2022. szeptember 20. kedd 

Székelyhídi győztes a debreceni Kenyér Lelke Fesztiválon

Perecsényi Judit, egy szerény székelyhídi asszony nyerte az otthonsütők versenyét a Kenyér Lelke Fesztivál nyolcadik kenyérsütő versenyének debreceni fordulóját.

Perecsényi Judit 2019-ben egy budapesti életmód-tanácsadóhoz fordult, ahonnan a nem kevés tiszteletdíj fejében a kovászos kenyér létének újrafelfedezésével tért haza. Emlékeiben még elevenen él a nagymamája sütötte illatos kenyér, ami akkoriban nem élesztővel, hanem ahogy e tájékon nevezik morzsókával, azaz szárított kovásszal készült. Neki is látott a kovászkészítésnek, s két hét múltán meg is sütötte az első vadkovászos kenyeret. Aztán jött a többi is, és ahogy erősödött a kovász, egyre jobbak lettek a kenyerek, mai napig öröm számára minden egyes sütés. S hogy kinek süt kenyeret? Erre a kérdésre nevetve mondja: „Mindenkinek sütök, aki meg meri enni.” Én is meg mertem, s igazán nem bántam meg, tényleg nagyon finom.