^ Vissza Fel

Ünnepélyes megemlékezés és jótékonykodás Szalárdon

Mérföldjáró  ,   2022. március 26. szombat 

Március 15-e alkalmából a szalárdiak megemlékeztek az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseiről a helyi református templomban. Az ünnepi megemlékezés istentisztelettel vette kezdetét, az igehirdetés és az imák után a kórus éneke töltötte be a templomot. Ezt követte a Szalárdi János Általános Iskola 25 diákjának rendhagyó műsora, amely a szabadságharc azon szereplőit emelte ki, akikről kevésbé szólnak az ünnepi műsorok, úgy mint Czuczor Gergely, Irinyi József vagy Sükei Károly.

Nagy Miklós, Szalárd polgármestere örömét fejezte ki az esemény kapcsán, hogy mindenki kivette a részét a siker érdekében és az összetartozás jegyében. „Jó volt látni, hogy készültünk arra, hogy együtt legyünk, készültünk arra, hogy segítsünk, és jó volt megtapasztalni azt, hogy együtt tudunk ünnepelni, együtt tudunk gondolkodni, együtt tudunk tervezni az egyház, az önkormányzat és az iskola” – örvendett az elöljáró. Emellett a község vezetője elmondta, ez a március 15-e egy rendhagyó alkalom volt Szalárd község életében, hisz nemcsak a magyarság és hagyományok ápolása volt a szempont, hanem mások megsegítése is. „Március elején hirdettük meg, hogy szeretnénk adományt gyűjteni az orosz–ukrán háború rászorulóinak, szeretnék segíteni azoknak, akiknek menekülni kell, akiknek fájdalom van a szívükben, akiknek nincs hova fordulniuk.

Március 15-e a Bábota néptánccsoport ünnepi műsorával

Mérföldjáró  , ,   2022. március 25. péntek 

Megszokott dolog Monospetriben, hogy március 15-én a helyi Bábota néptánccsoport ünnepi műsorral kedveskedik az érdeklődő közönségnek. Nem volt ez másként az idén sem. A Sütő házaspár, Judith és Szabolcs készítették fel a fürge lábú táncosokat, akik kiváló, az eseményhez illő műsort adtak elő, mely híven tükrözte az 1848–49–es események hangulatát, élményeit. A zsúfolásig megtelt kultúrház közönsége állva tapsolta meg az előadást, melyet a Himnusz közös eléneklésével zártunk.

Rendhagyó történelemóra tanulmányi kiránduláson: 1848–49 megidézése partiumi tájakon

Diáksarok  ,   2022. március 24. csütörtök 

Közel 500 km-nyi „zarándokúton” vettek részt két partiumi középiskola diákjai március 19-én, ezáltal az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt tisztelegtek.

A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum és a nagyváradi Szent László Teológiai Líceum diákjai a Rákóczi Szövetség által meghirdetett közös pályázaton nyertek lehetőséget arra, hogy eljussanak azokra az emlékhelyekre, amelyek mindmáig kegyelettel őrzik a forradalom és az azt követő szabadságharc hőseinek és mártírjainak dicső emlékét.

A szentmiklósi diákok színes műsora március 15-ére

Közélet  ,   2022. március 23. szerda 

Az 1848. március 15-i eseményekről Hegyközszentmiklóson is megemlékeztek a helyi Toldy Általános Iskola diákjainak közreműködésével. A magyarság nemzeti ünnepének alkalmából ünnepi istentiszteletet tartottak a helyi református templomban. Itt adták elő a diákok a Béres Angéla vallástanárnő és Béres Imre tanító által összeállított, versekkel, énekekkel és furulyajátékkal színesített műsort, melynek végén a forradalom és szabadságharc legfontosabb mozzanataira, személyiségeire és ezek történelmi cselekedeteire emlékeztek, emlékeztettek mindenkit.

Pedagógusképzés: fenntarthatóság, ami több mint a környezetvédelem

Közélet  ,   2022. március 22. kedd 

Ingyenes pedagógusképzést tartottak a Fenntarthatósági Témahét keretében Székelyhídon az Ady Endre Magyar Kulturális Központban március 19-én, szombaton.

Az ötórás képzésen szó volt a fenntarthatóság fogalmáról, a témahét idei kiemelt témaköreiről (víz, egészségvédelem, felelős fogyasztás, hulladék), az ENSZ tizenhét fenntartható fejlődési céljáról (a szegénység felszámolása, az éhezés megszüntetése, egészség és jóllét, minőségi oktatás, nemek közötti egyenlőség, tiszta víz és alapvető köztisztaság, megfizethető és tiszta energia, tisztességes munka és gazdasági növekedés, ipar/innováció és infrastruktúra, egyenlőtlenségek csökkentése, fenntartható városok és közösségek, felelős fogyasztás és termelés, fellépés az éghajlatváltozás ellen, óceánok és tengerek védelme, szárazföldi ökoszisztémák védelme, béke/igazság és erős intézmények, partnerség a célok eléréséért), amely 193 ország közös célja. Továbbá a képzésen a fenntarthatósági pedagógiai programnak a meghatározó alapjairól, óravázlatokról, mintaprojektekről, magának a témahét kiterjesztési programjairól Erdélyben, Romániában és a pályázatokról is hallhattak a pedagógusok, amelyek idén a mi iskoláinkban is megvalósulhatnak.

Ilyen nyeregbe pattantak őseink

Kanapé    2022. március 22. kedd 

Beszélgetés Wilhelm Ákos kísérleti régésszel nemrég megjelent tanulmányáról

A közelmúltban jelent meg Wilhelm Ákos székelyhídi származású kísérleti régésznek Flesch Mártonnal közösen írt tanulmánya A soltszentimrei nyereg újabb rekonstrukciója címmel, amelyet a Dentumoger közölt. A kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport tanulmánygyűjtemény-sorozatának második száma.

Szüleidet jól ismerem, veled csak párszor találkoztam, édesanyád, aki történelmet tanított, muzeológus és régész diplomával a helyi líceumban nagyon büszke lenne most a fiára, aki kísérleti régészettel foglalkozik. Székelyhídon születettél, itt teltek gyermekéveid, itt jártál iskolába, most Tiszavárkonyon (Jász-Nagykun-Szolnok megyei község – szerk. megj.) élsz családoddal.

– Igen, Székelyhídon érettségiztem, a brassói egyetemen erdőmérnöki diplomát szerztem, és környezetvédelmi szakemberként dolgoztam a székelyhídi polgármesteri hivatalnál. Lassan hetedik éve, hogy családommal Tiszavárkonyba költöztünk, a Hortobágyi Nemzeti Park szolnoki kirendeltségén természetvédelmi őrként dolgozom nagyon változatos munkakörben. Védett állatok mentésétől az erdőtervek véleményezésén át a hatósági őrzésig sok, számomra fontos dologgal foglalkozhatom.

Érkörtvélyesen a jövőbe tekintve ünnepelték március 15-ét

Mérföldjáró  ,   2022. március 20. vasárnap 

A még kabátgombolós tavaszi időben már rákacsintott a rügyfakasztó napsütés az érkörtvélyesi ünneplőkre. Egy-egy légáramlat smirgliként karcolta az arcokat, miközben a napsugárfattyak már viháncoltak a fák ágai között. Kemény viadal volt mindez, de a végkimenetel nem vált kétségessé: újra győzött a tavasz, az élet, az újrakezdés pillanata. Ahogyan a márciusi ifjak szabadságeszméi is ismételten újjáélednek a soron következő nemzedékekben, úgy a természet sem adja fel soha az ébredésesszenciát.

A helyi iskola mögötti téren kialakított emlékhely a világháborúban elesettekre mutat erőt adón, bátorító lendülettel. Ezúttal is sokan gyűltek össze az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapján, március 15-én, magyarságtudatot ápoló szándékkal.

Tavaszváró népdalokat és néptáncokat mutattak be az érmelléki együttesek

Kultúra  ,   2022. március 18. péntek 

Tavaszváró népdal- és néptáncelőadással üdvözölték a kikeletet Székelyhídon a Szabó Ódzsa Városi Színházban március első szombatján. A hagyományőrző esemény házigazdája a már tíz éve városunk hírnevét egyre messzebb röptető Zajgó Néptánccsoport volt. A magyar néptánc és kultúra gazdagításához, megismeréséhez nemcsak városunk kis és nagy gyöngyszemei járultak hozzá, hanem a környékbeli települések különböző meghívottjai is.

Ünnepségünket a Zajgó Néptánccsoport nyitotta felcsíki táncokkal. Színt varázsolt eseményünkbe az érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport, akik szatmári és kalotaszegi táncokat adtak elő, a paptamási Gilice néptáncegyüttes pedig magyarpalatkai és szatmári táncokkal kápráztatta el a nézőket. A monospetri Bábota Néptánccsoport táncosai sóvidéki, illetve mezőségi táncokat adtak elő, de nem mehetünk el említés nélkül az érmihályfalvi Nyíló Akác Néptáncegyüttes mellett sem, akik felcsíki és magyarbődi táncokat mutattak be.