Közel 500 km-nyi „zarándokúton” vettek részt két partiumi középiskola diákjai március 19-én, ezáltal az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt tisztelegtek.

A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum és a nagyváradi Szent László Teológiai Líceum diákjai a Rákóczi Szövetség által meghirdetett közös pályázaton nyertek lehetőséget arra, hogy eljussanak azokra az emlékhelyekre, amelyek mindmáig kegyelettel őrzik a forradalom és az azt követő szabadságharc hőseinek és mártírjainak dicső emlékét.

Tisztelgés nagyváradi emlékhelyeken

Szombat hajnalban kerekedett fel a székelyhídi társaság néhány helyi tanár kíséretében, hogy Nagyváradon, a híres műemlék épület, a Kanonok-sor árkádjai alatt találkozhasson a megyeszékhely iskolájának tanulóival és oktatóival.

Innen gyalogosan jártuk körbe az első látnivalókat: a közelben lévő Petőfi Sándor-szobrot, majd a Sebes-Körös partján lévő kies parkban Szacsvay Imre szobránál időztünk.

A kísérő oktatók közül dr. Kormányos László történelem szakos tanár lebilincselő szavait hallgathattuk meg a költőről, majd a magyar függetlenségi nyilatkozat aláírása miatt mártírhalált halt országgyűlési jegyzőről. A szobrok történetéről is sok érdekes részletet tudhattunk meg. Tanáraink gondoskodtak arról, hogy minden más útbaeső látnivalóra is felhívják figyelmünket, épületek, szobrok, emléktáblák esetében. Nagysándor József tábornok emléktáblája előtt még arra is volt lehetőség, hogy róla és a többi tizenkét aradi vértanú sorsáról megelőlegezett bemutatót hallhassunk.

Rövid autóbuszozás után a következő megállónk a Rulikowski Kázmér Városi Temetőben volt, ahol a magyarok ügyéért mártírhalált halt dzsidáskapitány sírjánál emlékeztünk meg az oly fiatalon halálra ítélt lengyel hősről. Innen már hosszabb autóút következett, egészen Aradig figyelhettük az éledező tavaszi határt, illetve barátkozhattunk, beszélgethettünk társainkkal.

Elnyeli az aradi vértanúk nyughelyét a város?

Arad, a Maros partjára épült gazdag város, napsugaras szép idővel fogadott bennünket, ám meglehetősen hűvös volt még az időjárás. Lenyűgözött bennünket a sok látnivaló, a gazdag történelmi múlt, amelyről Kormányos László színes beszámolót tartott, miközben odahagytuk kényelmes autóbuszunkat és a város nevezetességeivel ismerkedtünk. Az aradi vértanúk műemlékénél, megdöbbenten az alkotás monumentalitásától, alkalmunk volt a régi dicsőség múlékonyságán is eltöprengeni. Az alkotás fenséges arányaihoz és a történelmi emlékezet fajsúlyához méltatlan környezet sem homályosította el az élményt egyikünkben sem.

A következő látnivaló, az aradi vértanúk közös sírja és az afölött álló obeliszk sem győzött meg minket arról, hogy a megyeszékhely magyarjai méltó módon ápolják a mártírjaink emlékezetét. A vesztőhely valaha tágas tereit elfoglalta a város, az emlékmű körül egy parányi park, sportpálya, parkoló, szem elől rejtett emléktábla, néhány fonnyadó koszorú, némi szemét. Miközben azon örvendeztünk, hogy eljutottunk idáig, szomorúan tapasztaltuk, hogy a hősök nyughelyét milyen profán módon nyeli el az a közeg, mely mit sem tud arról az áldozatról, amit a szabadságért hoztak az itt eltemetettek.

Világos, ahol a fegyverletételt semmi se jelzi

A tanári előadás – és a gyors kezű kis takarítás – után újra útra keltünk, az innen kb. 30 km-re lévő Világos felé vitt az út. A világosi fegyverletétel körülményeiről, a magyar és orosz tárgyalófelek stratégiai lépéseiről is volt alkalmunk hallani, láthattuk magát a csatamezőt is, míg megérkeztünk a Bohus-kastélyhoz. Ennek a falai között zajlottak a szabadságharc végét meghatározó tárgyalások. Sajnos, a felújított épület, a csinos környezet, a szép környék sem feledteti a magyar látogatóval, hogy a múltunk e  szomorú eseményéről semmi sem szól itt, sem tábla, sem szobor, sem tárlat… Fönn a a hegytetőn a világosi vár romjai fehérlenek, mintha egy romantikus történelmi festmény elevenedne meg előttünk.

Késő délutánra járt már az idő, amikor visszaindultunk Székelyhíd felé, mindnyájan alaposan elfáradtunk, a sok újdonság és látnivaló, a nem mindennapi történelmi „tárlatvezetés” alaposan ellankasztotta a társaságot. A kirándulás tizenhárom órányi időt tett ki, mire mindenki, váradiak, vidékiek hazaérhettek.

A felkeresett helyekről, a megtapasztalt, látott, megismert dolgokról sok – sok fénykép is készült, ezekből jónéhányat ehhez a beszámolóhoz is csatoltunk.

Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását!


Írta: Holczman Ilona-M.