^ Vissza Fel

Továbbra is Béres Csaba vezeti Székelyhidat

Közélet    2020. szeptember 28. hétfő 
 576

Megerősített RMDSZ-többség a városi tanácsban

Nagy többséggel negyedszerre is újraválasztották Béres Csaba szociológust Székelyhíd polgármesterének. Az érmellékiek az országos 46%-os részvételt meghaladóan, szép számban (5366-on, kb. 55%-os arányban) járultak az urnák elé. Külön említésre méltóak a több mint 70%-nyian szavazó csokalyi és 65%-os arányban voksoló érköbölkúti választópolgárok.

A nem hivatalos eredmények szerint a régi-új városvezetőre 2769-en szavaztak, azaz Béres Csaba a 4978 érvényes szavazat több mint 55%-át szerezte meg. Második lett – akárcsak négy évvel ezelőtt – a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Cristina-Mona Duță 1068 vokssal (kb. 21%), a többi öt jelölt a szavazópolgárok csak néhány százalékának bizalmát élvezte.

Jó szolgái lenni a közösségünknek

Kanapé  2020. szeptember 23. szerda 
 211

Beszélgetés Tóth Andreával, a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon új vezetőjével

Mikor megérkezem a helyi gyerekotthon udvarába olyan, mintha egy régi barátot üdvözölnék, bár még csak egyszer találkoztunk, futólag. Andreát épp vinettasütés kellős közepéből rángatom el, de barátságosan hatalmas mosollyal jön, és csak mesél és mesél. Én, mint egy kisgyerek hallgatom a történetét és megint örül a lelkem, hisz – mint a gyerekkori mesékben – a jó mindig legyőzi a gonoszat.

– Milyen emlékeid vannak gyerekkorodból?

– Lébényben nőttem fel, ami egy Győr–Moson–Sopron megyei nagyközség Északnyugat-Magyarországon. Igen zárt közösség, lokálpatrióta, mélyen hívő emberekkel, ahol a gyerekek konzervatív nevelést kapnak, de egyben nyitottságot is az új dolgok felé. Kortársaimmal együtt a létező szinte minden tanfolyamra beírattak, melyek a közösség jóvoltából minden gyerek számára ingyenesen hozzáférhetőek voltak. Örökmozgó, minden iránt érdeklődő gyerekként, ez a legjobb dolog volt, ami velem történhetett. Lébény, habár kicsi, eldugott település, igen zárt közösséggel, nekem mindig a világ közepe marad.

Borpiknik a Kecskeháton

Mozaik  , , , ,   2020. szeptember 22. kedd 
 112

Az érköbölkúti Kecskehát, a sokak által felfedezetlen vagy elfeledett terület a faluban szokatlan eseménynek adott otthont, borpikniket tartottak ugyanis az itt-ott erdős, szőlős, itt-ott tisztás dombtetőn szeptember végén. Az Erdélyi Magyar Borászok Egyesülete és a Székelyhídi Borászok Egyesülete szervezte borpiknik programja természetesen a nemes nedű köré épült.

A helyi elöljárókról döntünk

Közélet  2020. szeptember 19. szombat 
 228

Szeptember 27-én rendezik a helyhatósági választásokat Romániában. Székelyhíd és környéke több mint kilencezer, 18. életévét betöltött és itt állandó lakhellyel rendelkező választópolgára ekkor dönt arról, hogy a következő négy évben ki legyen a polgármester és a 17 helyi tanácsos. Ugyanakkor szavazunk a Bihar Megyei Tanács elnökének személyéről és az utóbbi testület összetételéről is. Reggel 7 és este 21 óra között lehet voksolni érvényes személyazonossági igazolvány felmutatásával és a megfelelő járványhelyzeti előírások betartásával.

Székelyhídon öt szavazókörzet lesz (a központi múzeum épülete, az Irinyi János, az Înfrăţirii és a Malom utcai óvodák, illetve a Petőfi Sándor utcai általános iskola). Ami a környező falvakat illeti, Érolasziban, Érköbölkúton, Hegyközszentmiklóson és Nagy­kágyán a helyi általános iskolákban, míg Csokalyon az ifjúsági házban lehet leadni a szavazatokat. Indokolt esetben mozgóurnát is lehet igényelni.

A választások eredményéről honlapunkon és következő számunkban tájékoztatunk.

Új munkahelyeket teremt az ipari park

Közélet    2020. szeptember 12. szombat 
 137

Licitre bocsájtják az ipari park két nagy parcelláját a munkálatok befejezésekor, azaz augusztus végén, szeptember elején – tudtuk meg Simon Adriantól, a Bihari Ipari Parkok Rt. igazgatójától. Mint ismeretes, három éve annak, hogy Székelyhíd városvezetése megkereste a Bihar Megyei Tanácsot azzal a szándékkal, hogy részese legyen a kistérségi gazdasági fejlesztésnek. „Ez szükséges lépés volt ahhoz, hogy az összességében 3 millió lej értékű munkálatok elkezdődjenek és amint látható, e munkálatok 95%-ban készen is vannak” – mondta a helyszínen Simon Adrian. Béres Csaba polgármester szerint nagyon fontos az ipari park, hisz munkaerő-fölösleg van városunkban.

Néptánctábor Székelyhídon

Kultúra    2020. szeptember 12. szombat 
 134

A Vénusz Kölcsönös Segítségnyújtás Alapítvány néptánctábort szervezett Székelyhídon, 2020. szeptember 9. és 11. között, 40 fiatal és gyermek részvételével a településről és a hozzátartozó falvakból, főként Érköbölkútról és Érolasziból.

A projekt fő célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson ezeknek a résztvevőknek Erdély különböző területeiről származó népi táncok és dalok asszimilálására, annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a kulturális sokszínűség fenntartásához helyi, regionális és nemzetközi szinten. Tevékenységüknek köszönhetően, a fiatalok fejlesztették kreativitásukat és ügyességüket.

Az első napon a résztvevők táncokat és népdalokat ismerhettek meg Csík környékéről, a második napot Szilágy, a harmadik napot pedig Szatmárnémetiből származó táncok megismerésével töltötték. Minden nap kreatív műhelyekre is sor került, amelyeken keresztül a fiatalok hagyományos tárgyakat készítettek.

A program megvalósítását a Bihar Megyei Tanács Közösségi és Szociális Igazgatósága támogatta.