^ Vissza Fel

Krisztus az örök érték

Kultúra  , ,   2018. augusztus 28. kedd 
 287

Vakációs gyermekbibliahetet rendeztek a csokalyi református egyházközségben augusztus harmadik hetében. A fiatalok mindennap a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában az idei évre kiadott Pénzt vagy örök életet! elnevezésű nyári gyermekmissziós program szerint indultak útnak az Isten szerinti értékek bibliai keresésére.

Nem megyünk mi messzire, csak a falu végire…

… énekelték a III. Érmelléki Népművészeti Tábor kicsi résztvevői. Tényleg nem kellett messzire mennie annak, akinek felkeltette a kíváncsiságát az augusztus végén a Gyermek Jézus Szabadidő- és Sportközpontban megtartott tábor plakátja. Idén a hangsúlyt a néptánc- és citeraoktatásra helyezték a szervezők. A négynapos rendezvény alatt a néptánc iránt érdeklődők két korosztályban vehettek részt a foglalkozásokon, míg a citeraoktatás hat-nyolcfős csoportokban zajlott.

Centenáriumi, baráti nyelvtábor

Diáksarok  , ,   2018. augusztus 20. hétfő 
 103

Első alkalommal szerveztek román nyelvtábort gyerekek számára Székelyhídon a Gyermek Jézus Szabadidő- és Sportközpontban, augusztus második hetében. Az alapötlet a civil szférából érkezett, a Romániai Városok Szövetségétől, amely felhívta a figyelmet, hogy a centenáriumi év alkalmából lehetőség van hivatalos kapcsolatfelvételre romániai és moldovai városok között.

Hamarosan befejezik az aszfaltozási munkálatokat

Közélet  ,   2018. augusztus 15. szerda 
 83

Összesen több mint ötven kilométernyi út rendbetételére különített el forrásokat idén a Bihar Megyei Tanács. Székelyhídon az autópályák és országutak társasága (CNADNR) által finanszírozott projekt keretében folytatódik a fejlesztés. Több mint ötven kilométernyi utat javítanak több Bihar megyei településen, mint például Szentjobbon, Tótiban és a hozzá tartozó falvakban (Bisztraterebesen, Bozsalyon és Cséhteleken), és idén sikerül befejezni a Székelyhíd–Margitta között húzódó 19-es országút megújítását is.

Egy hét „üres tenyérrel” és teli tegezzel

Diáksarok  , , ,   2018. augusztus 6. hétfő 
 131

16-ik Szentmiklósi Phoenix Csapatépitő Karate és Ijász tábor

Mint minden nyáron, idén is megrendezésre került a Phoenix S.E. karate és ijász tábora. Az izzasztó tábor a Szentmiklósi strandon, július 30 és augusztus 4 között került megrendezésre és kb. 30 személy vett részt rajta, kicsik és nagyok  egyaránt.