Összesen több mint ötven kilométernyi út rendbetételére különített el forrásokat idén a Bihar Megyei Tanács. Székelyhídon az autópályák és országutak társasága (CNADNR) által finanszírozott projekt keretében folytatódik a fejlesztés. Több mint ötven kilométernyi utat javítanak több Bihar megyei településen, mint például Szentjobbon, Tótiban és a hozzá tartozó falvakban (Bisztraterebesen, Bozsalyon és Cséhteleken), és idén sikerül befejezni a Székelyhíd–Margitta között húzódó 19-es országút megújítását is.

Béres Csaba, városunk polgármestere lapunknak elmondta, hogy a Bihar Megyei Tanács elnökének, Pásztor Sándornak a közreműködése révén, a Berettyószéplakig, illetve Porcig (Szilágy megye határáig) húzódó útépítési projektbe bekapcsolódva, hamarosan sikerül befejezni azt a húsz kilométeres szakaszt Székelyhíd és Margitta között, amelynek egy része idén tavasszal már elkészült. A legutóbb Érolaszi és Székelyhíd között lefektetett nyolckilométeres szakaszból körülbelül 2,4 kilométer új aszfaltút jut városunkra a település felsővárosi részén.

A munkálatok végéig már nincs sok hátra, Érolasziban még egy réteget raknak le a következő hetekben, illetve Székelyhídon az út széleit kell rendbe tenni, majd az útjelzések felfestése zárja a folyamatot.

Szamos Mariann


Írta: Ér hangja