^ Vissza Fel

Átadták a terelőutat Székelyhídon

Közélet  ,   2020. december 23. szerda 
 207

Bár a beruházás csak 85%-os megvalósításnál tartott, átadták azt a tíz éve épülő elterelő utat, amely a Székelyhídon áthaladó nehézforgalomtól hivatott megszabadítani a várost.

Az ünnepélyes kereteket mellőzve, ám annál nagyobb sajtójelenléttel történt meg a 7,2 km-es elkerülőút átadása tavaly november utolsó napján, miközben az útépítő munkások még a közlekedési táblákat helyezték ki és a vízelvezető árkokon dolgoztak.

A terelőút jelentőségéről Székelyhíd városmenedzsere, Hegyessy Zsolt kérdésünkre elmondta, hogy a városunkat kettészelő nemzetközi úton naponta közel hatezer jármű hajt át, ezeknek jelentős százaléka pedig teherszállító rangsorolásba tartozik. Véleménye szerint a terelőút megléte növelni fogja a közbiztonságot nemcsak a közúti balesetek csökkentése által, de az út menti házak statikai állapotára való tekintettel is.

Talpfákat cseréltek a vasúthálózaton

Közélet  2020. december 22. kedd 
 70

Kicserélték a városunkból Létavértes felé vezető úton átfutó vasúti sínek vasbeton talpfáit tavaly december közepén.

A komolyabb fennakadások nélkül elvégzett felújítást a nagy igénybevétel okozta elhasználódás tette szükségessé az országos vasúti hálózat modernizálási munkálatai keretében.

Korszerű napközi a székelyhídi roma közösségnek

Közélet  ,   2020. december 19. szombat 
 487

Roma napközinek helyet adó épület alapkövét tették le tavaly november végén Székelyhídon. A város oktatási intézményrendszerének újabb épületét az ötéves Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében fogják felépíteni.

A november végi, télies, hideg időben a napközi majdani területén egy asztal köré gyűlve írták alá a különböző intézmények elöljárói a szükséges okmányokat, majd sorra osztották meg gondolataikat a megjelentekkel, akik főként a helyi városvezetés és a roma közösség vezetői, tagjai voltak.

Diákok által feldíszített fenyőfából karácsonyfa

Közélet,Kultúra    2020. december 18. péntek 
 196

,,fenyőfánk díszeit
angyalkák rezgetik
illatok lelke leng
tekintet elmereng”
(Ara Rauch)

Néhány éve vált hagyománnyá, hogy a karácsony előtti napokban a város kisiskolásai ünnepi díszbe öltöztessék a központi park fenyőfáit.
A tavalyi év egy kicsit másképp alakult, mint az eddigiek, kétségtelenül más volt tavaly az ünnep is. Elmaradt a karácsonyi vásár, ahol a gyermekek találkozhattak a jó öreg Télapóval, aki mindegyiküket megajándékozta. Elmaradtak az iskolai ünnepségek, a közös karácsonyi készülődés az osztálytársakkal. A Mikulás nem járta be az osztálytermeket, hogy oda is vigyen egy kis ajándékot. A legtöbb rendezvény, ami az ünnepi időszakban zajlott az elmúlt években, az tavaly vagy elmaradt vagy átkerült az online térbe.

Székelyhídi első díjas diák a Mesélnek a fák irodalmi pályázaton

Diáksarok  2020. december 17. csütörtök 
 392

Kárpát-medencei diákok számára hirdették meg a Mesélnek a fák elnevezésű irodalmi pályázat a 2020. évi Erdők hete, Fenntarthatósági témahét és a Világ legnagyobb tanórája projektek keretében. A határon túli hat első helyezett között szerepel a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum egyik diákja, Pop Kinga-Krisztina, V–VIII. osztályos kategóriában, felkészítő tanára Cservid Levente. A díjazott pályaművet a továbbiakban olvashatják.

Gratulálunk az eredményhez!


Ünnepi spanyol hagyományok átölelése

Kultúra  ,   2020. december 17. csütörtök 
 112

Bemutatták utolsó 2020-as kulturális eseményüket az Ér Hangja Egyesület spanyol önkéntesei decemberben. Almudena Muñoz Soberón és Maria Vives Requena ezúttal a spanyol karácsonyi szokásokról készítettek online posztsorozatot Hagyományok átölelése: karácsonyunk ábrázolása címen.

Bejegyzéseiket először jellegzetes karácsonyi desszertek bemutatásával indították, így esett szó például a turrónról, amely egy cukorból, mézből és tojásfehérjéből készült finom sütemény, nugátédesség, mandula vagy más diófélék hozzáadásával. A lányok ráadásként rövid videókat is töltöttek fel a közösségi médiára.

Karácsonyi matricagyűjtő verseny a könyvtárban

Diáksarok    2020. december 16. szerda 
 162

Leleményes ötlettel állt elő Guba-Kerekes Zsuzsa, Székelyhíd város újonnan nevezett könyvtárosa. Karácsonyi matricagyűjtő versenyével – melynek sablonját saját kezűleg tervezte – nagyon sok fiatalt és új olvasót sikerült nyernie a könyvtárnak. Ennek keretén belül a gyerekek a karácsonyig kikölcsönzött, elolvasott és visszavitt könyvekért cserébe matricákat kaptak, melyekkel egy fenyőfát kellett feldíszíteniük. A verseny két kategóriában lett meghirdetve: 7–12 éves korig, valamint tizenkét éves kor feletti fiatalok számára.

Ünnepi gondolatok

Közélet    2020. december 10. csütörtök 
 248

Reménységgel, hittel és Isten iránti bizalommal tekintsünk előre

Ilosvai Selymes Péter Toldi Miklós históriájában a következőképpen fogalmaz: „Az idő akkoron szép folyással vala”. Bárcsak mi is elmondhatnánk ezt 2020 adventjén.

Mögöttünk testet-lelket próbára tevő napok, hónapok sokasága van. A világjárvány áldozatait gyászolók fájdalma, a betegséggel küzdők és szeretteik kétségbeesése, az egyedül élők vagy családban levők félelme, az egymástól való elszakíttatás keserűsége, a hitélet és az Istennek való szolgálat korlátok közé szorítása mind-mind rányomja bélyegét 2020 adventjére.

De a magasságot, a lelki felemelkedést csak az tudja igazán értékelni, aki már megjárta a mélységek bugyrait. A világosságot, a fényt csak az tudja igazán megbecsülni, aki a halál árnyékának völgyében már megtapasztalta a sötétség rémisztő valóságát.