Focibajnokságok, koncertek, ünnepi kulturális műsorok, előadások, visszatérő sztárvendégek, fergeteges buli, tűzijáték és nem utolsó sorban a népszerű hőlégballon színesítették július 17–18. között az immár nyolcadik alkalommal megszervezett  csokalyi falunapok kínálatát. A Csokalyi Falunapok első programja a kispályás focibajnokság volt, a tizenegy benevezett csapat közül hosszas versengés után csokalyi Interstecs bizonyult a legjobbnak, a második diószegi csapat lett, a harmadik helyen pedig a székelyhidi Biggyboyok végeztek.A labdarúgótornát követően a görög katolikus templomban evangélikus koncertet tartott a nagyváradi Szent Pál-közösség.

A délután hátralevő részét kicsit felbolygatta a hirtelen jött zápor, de ez senkit nem akadályozott meg abban, hogy estére visszatérjen a színpad elé és várja az Insect-koncertet. A várakozás meghozta gyümölcsét, hiszen a székely paródiaegyüttes mintegy kétórás koncerttel pörgette fel a közönséget, hogy aztán a kiskereki Dj Sasa tovább szórakoztathassa őket.Másnap, vasárnap délelőtt a református templomban kezdődött, ahol gyülekezett a falu apraja-nagyja, és meghívottak, akik a helyi lelkipásztor, Mátyás Árpád prédikációját követhették figyelemmel. A lelkész Jób könyvét választotta alapul az igehirdetéshez, melyben arról beszélt, hogy Istentől csak jó származik, és ezért benne minden körülmények között bízhatunk, hiszen Ő az egyedüli, aki enyhíti az ember nyomorúságát. A prédikáció után a penészleki (Magyarország) görög katolikus énekkar szolgált.Az ünneplő gyülekezet a templomból átvonult a Fényes Elek Emlékparkba, ahol ünnepi műsor következett. Csomaközi Daiana, Colman György, Pécsi Erika és Egri Anett helyi diákok szavalatai után, a Létavértesről érkezett, s már ismerősként köszöntött Csatári Viktor tanuló nyűgözte le ismét közönségét szavalatával. Az ünnepi megemlékezésen jelen voltak Fényes Elek leszármazottai is. Beszédet mondott Székelyhíd polgármestere, Béres Csaba, majd Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Erdődi Endre helyi görög katolikus plébános és Szabó Mihály kolozsvári lelkipásztor, ezt követően pedig a Székelyhídi Férfikórus örvendeztette meg a jelenlévőket műsorával.

 

A műsorok után a parkban felállított Fényes Elek-szobrot megkoszorúzta a székelyhídi polgármesteri hivatal nevében a polgármester, valamint Csuka József alpolgármester, a Bihar Megyei Tanács részéről Bradács Alíz, a margittai kórház igazgatója, Kiss Sándor Elek megyei tanácsos és Szabó Ödön, Fényes Elek leszármazottai közül Horváth Miklós, Fay Árpád és Fay Péter. A székelyhídi RMDSZ koszorúját Baranyi Károly helyi tanácsos és Menyhárt Imre választmányi tag, a csokalyi RMDSZ-ét Colman György elnök és Blidár Katalin helyezte el, a Pro Csokaly Egyesülettől Selmeczi Ibolya és Barcsa Imre, a csokalyi iskolások képviseletében Pécsi Erika és Selmeczi Ádám tanulók koszorúztak. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Délután a fociból a gyerekek sem maradhattak ki, Juhász György megszervezte számukra a megmérettetést, melyen négy csapat (egy-egy csokalyi, diószegi, létavértesi és nagyváradi) versengett a győzelemért, melyet végül a létavértesiek szereztek meg. Őket a nagyváradi csapat követte, bronzérmesek pedig a csokalyi gyerekek lettek.

 

A csokalyi ünneplőknek délután az időjárás is kedvezett, a meteorológusok által beígért viharok szerencsére messze elkerülték a térséget, és így mindenki élvezhette úgy a napsütést mint a színpadi produkciókat. Ezek sorát a Tóti T.A TEAM-csoport nyitotta meg, őket követte a csokalyi óvodások kacsatánca Szűcs Andrea óvónő koreográfiájával, s akik aranyos öltözetükben táncolva mindenkinek mosolyt csaltak az arcára. A harmadik osztályos tanulók egy tréfás színdarabot adtak elő Crişan Gabriella tanítónő segítségével.Időközben megtekinthető volt a Székelyhídi Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület bemutatója, valamint a szintén székelyhidi karateklub tagjainak bemutatója is. A vasárnapi programot színesítette a kuriózumnak számitó hőlégballon, melyet idén is nagyon sokan kipróbáltak.Az érmihályfalváról érkezett Bartók Béla Citerazenekar műsora és Jenei Tamara meséje után, a margittai Martín Tímea vette birtokba a színpadot, aki először népdalokat, majd könnyűzenei slágereket énekelt. Őt a helyi és székelyhídi Tini Dance táncosai követték, akik több korcsoportban több mint egy órán át szórakoztatták a szépen gyűlő közönséget. A táncprodukcióknak itt még nem volt vége, hiszen a Mészáros Ildikó vezette Flying Steps-csoport is nagyszerű koreográfiát mutatott be.A már visszatérő vendégként ismert Mohácsi Brigitta és két táncoslánya csak fokozta a már igy is kitűnő hangulatot, amikor is megérkezett az est sztárvendége, a magyarországi United együttes, akik közvetlenségükkel és egyedi stílusukkal nagy tetszést arattak a csokalyi közönség körében. Nem maradhatott ki a fellépők sorából Tivadar József zenész sem, aki a United után szórakoztatta tovább a jelenlevőket.A nyolcadik csokalyi napokon is várva várt esemény volt a tűzijáték, mely után Dj Sasa pörgette a zenét annak, aki még talpon volt.

 

Cseh Tímea