^ Vissza Fel
Közélet

Sajtóközlemény Érkörtvélyes község

Közélet    2023. december 21. csütörtök 

PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEZÁRÁSA

„Integrált Közösségi Központ létrehozása és felszerelése Érkörtvélyes községben, Bihar megyében” elnevezésű, 152890 MySmis kóddal rendelkező”

Érkörtvélyes Község Önkormányzata ezúton jelenti be a helyi közösségnek a címben szereplő pályázat sikeres lezárását, melyet részben az Európai Regionális Fejlesztési Alap fedez, a 2014‐2021‐es Regionális Fejlesztési Operatív Program 8 Prioritási Tengely – Az egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése, 8.1 Beruházási prioritás – B Intézkedés – Integrált közösségi központok finanszírozási forrásból. A beruházás teljes megvalósításához szükséges összeget Értkörtvélyes község a saját költségvetéséből egészítette ki.

Aquapark épül Székelyhídon – aláírták a kivitelezési szerződést

Közélet  , ,   2023. november 28. kedd 

Aláírta a Székelyhídon megépülő aquapark kivitelezéséről szóló szerződést Béres Csaba polgármester és Aurora Năftănăilă, az AXE Proiect Kft. ügyvezetője november közepén. A megállapodás értelmében városunk biztosítja a szükséges területet, a cég pedig vállalja az aquapark belátható időn belül történő megépítését és üzemeltetését. A helyiek számára nem ismeretlen az aquapark ötlete, hiszen évek óta hallani egy ilyen jellegű létesítmény terveiről, ám a legtöbben valószínűleg már csak legyintettek ennek hallatán. Béres Csaba polgármester azonban mindvégig hitt az ötlet sikerében és kitartott amellett, hogy a településen fellelhető termálvíz olyan potenciál, amit meg kell próbálni a lehető legjobban kiaknázni.

Románia nemzeti ünnepét, december 1-jét ünnepelték a székelyhídi ortodox egyházközségben

Közélet  2023. november 28. kedd 

Számos hívő vett részt azon a vallási, kulturális és művészeti rendezvényen, amelyet Románia nemzeti ünnepének előestéjén, november 26-án, vasárnap szervezett a székelyhídi Szent Mihály és Gábriel arkangyalok és Szent Miklós román ortodox egyházközség. Az események két helyszínen zajlottak, a helyi ortodox templomban és a Szabó Ódzsa Városi Színházban. Az ünnepi program a szentmise celebrálásával kezdődött a templomban, amelynek védőszentjei Mihály és Gábriel arkangyalok, valamint Szent Miklós püspök. A hívek örömmel vettek részt a szertartáson, amelyet közösen celebráltak a helyi ortodox lelkész, Vlad Sergiu Șuteu és a vaskohszohodoli (Izbuc) kolostorból  – Bihar megye legrégebbi ortodox szerzetesi közösségéből – érkezett Silvestru Vid szerzetespap.

Comunicat de presă „PNRR: Fonduri pentru România modernă şi reformată!”

Közélet  2023. szeptember 15. péntek 

Primăria Comuna Curtulşenl, în calitate de Beneficiar, anunţă demara rea proiectului „ Dotarea cu mobilier, materiale didactice şi echipamente digitale a Şcolii Gimnaziale .Dr. Balasi Jozsef” Curtuişeni”, cod F-PNRR-Dotari-2023-1890, proiect finanţat prin Planul Naţional de Redresare ş Rezilienţă, Componenta C15 – Educaţie/ Reforma Reforma 5. Adoptarea cadrului legislativ pentru digitalizarea educaţiei\ Investiţia 9. Asigurarea echipamentelor şi a resurselor tehnologice digitale pentru unităţile de învăţământ precum şi Reforma 6. Actualizarea cadrului legislativ pentru a asigura standarde ecologice de proiectare, construcţie şi dotare în sistemul de învăţământ preuniversitar\ Investiţia 11. Asigurarea dotărilor pentru sălile de clasă preuniversitare şi laboratoarele/atelierele şcolare..

Néptáncoktatás Hegyközszentmiklóson

Közélet    2023. szeptember 5. kedd 

A hegyközszentmiklósi Toldy Általános iskola nyertes pályázatának során néptáncoktatáson fognak részt venni az iskola diákjai, valamint kézműves tevékenységeken, ahol a fafaragást vagy a fazekasságot is kipróbálhatják.

A pályázat során, amely az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) támogatásával valósul meg, a diákoknak több alkalmuk is lesz megismerkedni a népzenével, néptánccal és a különböző kézműves tevékenységekkel.

Családi nap Csokalyon

Közélet  ,   2023. augusztus 2. szerda 

Istentisztelettel, emlékezéssel, sportversenyekkel és sokszínű zenével ünnepelt a faluközösség

Hívogatóbban csendültek, ünnepre hívták kicsiket-nagyokat Csokalyon, a gondosan megtervezett Családi napon a református templom harangjai ezen a verőfényes júliusi vasárnap délelőttön. Az évente megszervezett rendezvény dátumát a falu híres szülöttének, Fényes Eleknek a születésnapjához igazítják, a tisztelet jeleként a csokalyi családi kúria kertjében koszorúzási ünneppel emlékeznek. (Mint ismert, a neves statisztikus, közgazdasági statisztikai és földrajzi író, a honismereti szemlélet és munkálkodás hazai megteremtője, a magyarországi közgazdasági statisztika első jelentős képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1807. július 7-én született a településen.)

Paptamási diákok tánc- és művészeti tábora Székelyhídon

Közélet  ,   2023. július 14. péntek 

A Paptamási Általános Iskola 55 diákja és öt pedagógusa vett részt június végén a tanintézményük szervezte tánc- és művészeti táborban, amelynek helyszínéül a székelyhídi strandot választották.

Az iskolaelhagyás megelőzésére, az oktatási minisztérium által kiírt PNRAS program keretében megvalósított táborban a nagyobb gyerekek a Szabó Ódzsa-szinház deszkáin kalotaszegi, a kisebbek a sportcsarnokban szilágysági, tövisháti táncokat tanultak.

„Nagyon örülünk, hogy Székelyhíd helyet adott ennek a tábornak. Hogy miért Székelyhíd? Ebben benne van az is, hogy jómagam itt vagyok kihelyezett pedagógus, így adta magát a lehetőség, ismerem a környezetet, ismerem az itteni lehetőségeket. A megújult strand – ami még nem indul be hivatalosan, de már alkalmas arra, hogy befogadja a tábort – ideális helyszínnek bizonyult. Jó is, hogy csak mi vagyunk, ad egy privát szférát az egésznek” – válaszolta kérdésünkre Bacsó Erika, a Gilice Táncegyüttes vezetője, aki a Paptamási iskola PNRAS projektjében önkéntes munkát végez, felelőssége a népművészeti oktatás.

Játszóteret építettek Érolasziban

Közélet  ,   2023. április 20. csütörtök 

A Pro Érolaszi Egyesület a 2022-es év folyamán sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alap pályáztatónál. A támogatást az Érolaszi játszótér kialakításához használtuk fel. November folyamán sikerült megvásárolni a játszótéri elemeket, amelyek a hónap végén megérkeztek Székelyhídra. Tavasszal a faluban élő ügyeskezű szakemberek segítségével összeraktuk a játszótéri elemeket. Jelenleg folynak a területrendezési munkálatok.