^ Vissza Fel
anekdota címke bejegyzései:

Csengős bor

Kultúra  ,   2013. november 27. szerda 

A hatvanas években szokás volt a téli délutánokon a csoportos családi szülőlátogatás, kiváltképpen akkor, ha azt egyik-másik szülő meghívása előzte meg. Jól tartotta magát a hideg, amikor a kis csoport elindult a Kishegy oldalán a megbeszélt szülőlátogatásra. Az akkor még nem volt teljesen beépítve, sok helyen magas hóban kellett lépegetni. A megbeszélt szülőnél bizony hosszúra nyúlt a látogatás, ami nem volt csoda, mert frissen rántott hússal és piros ürmösborral fogadták a látogatókat – persze az ilyesmi csak kivételes látogatóknak jutott ki! A tanárok kis csapatát nem nagyon kellett kínálgatni a nagy darab rántott húsokkal, jó ideig mindenki kedvére szedhetett az asztalra tett tálból. Finom, puha kenyér volt mellé, de többen csak anélkül ették jóízűen, közben a teletöltött poharakból leöblítették a zamatos borral, amit a vendégek vég nélkül dicsértek.

A látogatás nélküli tanulók

Mozaik  ,   2011. április 10. vasárnap 

Érettségi vizsga előtt az utolsó osztály anyagából készültek dolgozatírásra a látogatás nélküli középiskolás tanulók, ha ugyan tanulóknak lehetett nevezni őket! Az osztály mindenféle foglalkozásbelieket magába foglalt: voltak munkások, tisztviselők, ilyen-olyan igazgatók, vállalat- és intézményvezetők, milícisták és katonatisztek, aktivisták, akiket sürgettek, hogy beosztásuk után legalább az érettségijük legyen meg, anélkül nem kaphatnak magasabb fizetésbesorolást sem. Nagyon sokan voltak, akik alig öt-hat osztállyal kerültek belügyi szolgálatba. Eddig, ilyen-olyan közbenjárásra jutottak a felsőbb osztályokba, a legkisebb akadály nélkül vizsgáztak le. Most, amikor már közel jártak az érettségi oklevél megszerzéséhez, nagy izgalomban voltak egyik-másik tantárgyvizsgánál.

A Tűzoltó vendéglőben

Mozaik  , ,   2011. január 6. csütörtök 

Az ötvenes évek elején a rajoni fogyasztási szövetkezet központjában több mint száz ember dolgozott: tisztviselők, kereskedők, iparosok és munkások. Valóságos aranykora volt a szövetkezeti mozgalomnak, pezsgő élet a község minden területén. Felemelő érzés volt a szövetkezet dolgozójának lenni. Munka közben sem hiányzott a jókedv és a tréfa, de a dolgozók nagy részének nem is volt megszabott napi munkaidős programja. Azt kérték csak, hogy a munkáját mindenki végezze el! Bizony megesett az ízléstelen viccelődés és tréfálkozás is…  Áldozata lett az efféle megpróbáltatásnak Emil, a szövetkezet könyvelőségének „Kisokosa” , ahogyan nevezték. Rövidlátása miatt tréfálták meg…

A pincekulcs

Mozaik  , ,   2010. november 11. csütörtök 

A tizedikes fiúk nagyon szerették a történelemórát, főként, ha az utolsó óra volt aznap. Ment a felelés, mint a karikacsapás, figyelték a tanár minden szavát, de azért nagyon várták, hogy vége legyen az órának. Jóska az utolsó padban már alig türtőztette magát, míg a tanár magyarázta a leckét, aztán elővette táskájából a borospince jókora kulcsát, felemelve mutatta, mondván:
– Gyula bácsi – így szólították a tanárt –, itt van a kulcs!…
Az osztálytársak nevetéssel nyilvánították ki tetszésüket. A tanár mosolyogva mondta:
– Jól van, Jóska fiam, tedd csak el, míg eljön annak az ideje is!

Jóska, a disznópásztor;Zdroba bácsi

Mozaik  , ,   2010. május 27. csütörtök 

Jóska, a disznópásztor

 

Akkoriban nagyon mozgalmas volt a plébánia melletti udvar, az egykori grófi lovászudvar, ahol az állatfelvásárló- és értékesítő vállalat működött. A felvásárolt, összegyűjtött állatokat tovább szállították gazdaságoknak vagy a vágóhidakra. Az állatfelvigyázókat pásztoroknak is nevezték. Ilyen közismert, tréfás, egyesek dilisnek tartották Ruszt Jóskát, akit az udvari „főpásztorsággal” bíztak meg. Jóravaló és tisztelettudó, nem mulasztotta el, ha arra járt, hogy ne köszöntötte volna a szomszéd kertben szőlőjét gondozó plébánost, néha még el is beszélgetett vele. Aztán történt egy napon, hogy a disznók kitúrták a kerítést és összepocsékolták a szép szőlőst, mire a plébános felbőszült és kitámadta Jóskát:

Viola doktornőnél

Mozaik  , ,   2010. március 25. csütörtök 

Az egyik körzeti orvosi rendelő a sörkerttel szemben volt. Ide jött Sanyi, hogy megvizsgálja a doktornő, úgy érezte, hogy lázas, fájt a melle és a háta. Addig soha nem hallották panaszkodni, hogy beteg, de most biztos elkapta őt is a grippe vagy más nyavalya! Szerencséjére nem állt senki a rendelő bejárata előtt. Kopogott, majd hallotta bentről „Tessék bejönni!” Benyitott, a doktornő az íróasztalánál ült, valamit írogatott. Tekintét is csak addig emelte fel, míg megnézte, ki a látogatója, és megkérdezte, mi a panasza. Tovább írogatott, s lassan mondta: „Tessék levetkőzni!” Sanyi odament a paravánhoz, elkezdett vetkőzni.