Az ötvenes évek elején a rajoni fogyasztási szövetkezet központjában több mint száz ember dolgozott: tisztviselők, kereskedők, iparosok és munkások. Valóságos aranykora volt a szövetkezeti mozgalomnak, pezsgő élet a község minden területén. Felemelő érzés volt a szövetkezet dolgozójának lenni. Munka közben sem hiányzott a jókedv és a tréfa, de a dolgozók nagy részének nem is volt megszabott napi munkaidős programja. Azt kérték csak, hogy a munkáját mindenki végezze el! Bizony megesett az ízléstelen viccelődés és tréfálkozás is…  Áldozata lett az efféle megpróbáltatásnak Emil, a szövetkezet könyvelőségének „Kisokosa” , ahogyan nevezték. Rövidlátása miatt tréfálták meg…

 

 

Mivel otthon nem reggelizett, szokás szerint tíz óra felé átment az egykori Tűzoltó vendéglőbe. Törzsvendégként, kérésére néhány karika kolbásszal rántottát készítettek, amit egy pohár ásványvízzel öblített le, és már ment is vissza dolgozni.
Egy napon társai összebeszéltek. Rávették Telegdit, a vendéglőst, hogy kolbász helyett parafa dugót karikázzon a rántottába, és a szomszéd asztalhoz telepedtek, hogy közelről figyelhessék Emil kínlódását a parafás rántottával…
Evés közben levette a szemüvegét, a száját úgy is megtalálta! Feltűnt, neki, hogy a szomszéd asztalnál Gyuszi és társai nagyokat nevetnek, de nem gondolt semmi rosszra… Kevés „kolbászkarika” kivételével, amit nem tudott megrágni, üresen állt a tányérja, amikor, szokás szerint megérkezett a vendéglős, hogy személyesen kívánja egészségére a reggelit, hisz ő vezette a vendéglő könyvelését is, és érdeklődött, hogy ízlett-e rántotta? Emil így válaszolt:
– A rántotta ízlett, de a kolbász nem puhult meg, kissé rágós volt, nem olyan, mint máskor szokott lenni!
– Majd szólok az asszonyoknak, hogy máskor jobban figyeljenek oda! – felelte nagy komolyan
Telegdi, aki már bánta, hogy egy ilyen kegyetlen tréfának lett ő maga is a részese, hogy kihasználták és gúnyt űztek Emil rövidlátásából, miközben az értelmi szerzők jót mulattak a szomszéd asztalnál.
Miután Emil elment, szégyenkezve ment be a konyhába, és elmesélte a történteket. Szegény Emil! Remélhetőleg sohasem tudta meg, min mulatott olyan jól a szomszéd asztalnál reggeliző társaság!

 

 

Forrás: Nánási Zoltán: Egykori székelyhídi történetek, mindennapi apró villanások, anekdoták