Érettségi vizsga előtt az utolsó osztály anyagából készültek dolgozatírásra a látogatás nélküli középiskolás tanulók, ha ugyan tanulóknak lehetett nevezni őket! Az osztály mindenféle foglalkozásbelieket magába foglalt: voltak munkások, tisztviselők, ilyen-olyan igazgatók, vállalat- és intézményvezetők, milícisták és katonatisztek, aktivisták, akiket sürgettek, hogy beosztásuk után legalább az érettségijük legyen meg, anélkül nem kaphatnak magasabb fizetésbesorolást sem. Nagyon sokan voltak, akik alig öt-hat osztállyal kerültek belügyi szolgálatba. Eddig, ilyen-olyan közbenjárásra jutottak a felsőbb osztályokba, a legkisebb akadály nélkül vizsgáztak le. Most, amikor már közel jártak az érettségi oklevél megszerzéséhez, nagy izgalomban voltak egyik-másik tantárgyvizsgánál.

A tizedikes fiúk nagyon szerették a történelemórát, főként, ha az utolsó óra volt aznap. Ment a felelés, mint a karikacsapás, figyelték a tanár minden szavát, de azért nagyon várták, hogy vége legyen az órának. Jóska az utolsó padban már alig türtőztette magát, míg a tanár magyarázta a leckét, aztán elővette táskájából a borospince jókora kulcsát, felemelve mutatta, mondván:
– Gyula bácsi – így szólították a tanárt –, itt van a kulcs!…
Az osztálytársak nevetéssel nyilvánították ki tetszésüket. A tanár mosolyogva mondta:
– Jól van, Jóska fiam, tedd csak el, míg eljön annak az ideje is!