^ Vissza Fel

Népzenésztábor Hegyközszentmiklóson

Kultúra  ,   2021. május 9. vasárnap 

Anyák napi zárókoncert koronázta a Hegyköz­szentmiklósi Népművészeti Egyesület első gyermektáborát a névadó település református templomában, május első vasárnapján. Az első népzenei kurzust a Pro Sarmaság Kulturális Egyesülettel karöltve szervezte a vendéglátó egyesület, a Csoóri Sándor Alap támogatásával. A Szilágyságból és szórványból érkezett, helyi gyerekekkel kiegészült, tizennyolc fős csapat négy napon át ismerkedett a népi hangszerekkel, hegedűvel, brácsával, nagybőgővel, tangóharmónikával. A hangszeroktatást a Szómiszó együttes tagjai vállalták, az órák helyszínét a Toldy Általános Iskola épülete biztosította, amelyet Mocsár László igazgató bocsájtott rendelkezésre. A májusi napsütésben, a gyerekek izgalommal készültek a táborzáró előadásra, azért mi megkérdeztük őket is, hogy mit gondolnak az együtt töltött pár napról.

Folyamatosan lesz ivóvíz Biharban, új óvoda épül, elkészült a helyi polgármesteri hivatal új épülete

Mérföldjáró    2021. május 7. péntek 

Számos pályázat készült, amióta Szilágyi Zoltánt (portrénkon) megválasztották Bihar község polgármesterévé. Az elöljáró bízik abban, hogy ezek közül minél több lesz a nyertes terv.

A községben jelenleg is zajló befektetésekről Szilágyi Zoltán, Bihar község polgármestere tájékoztatott. Új óvodaépület készül, amely nyolcvan férőhelyes lesz. Az 1000 négyzetméteres beépített területen konyha, orvosi rendelő is lesz. A folyamatban levő munkálatok elvégzésére sikerült tizenkét hónapos halasztást kieszközölniük, amely időszak alatt véglegesen befejeződhet az európai uniós forrásokból készülő tanügyi intézmény. Még a felszerelések beszerzését kell megoldani. Ez esetben pedig már idén megnyithatja kapuit az óvoda.

Virágot kaptak az édesanyák

Közélet  2021. május 6. csütörtök 

Május első vasárnapján ünnepeltük azokat, akiknek életünket köszönhetjük, az édesanyákat. Nem volt ez másképp most sem, és városunkban sem változott a sok éves hagyomány. Idén több mint 1300 cserép virágot kaptak a székelyhídi polgármesteri hivataltól azok a felekezetek, akik igényt tartottak erre. A vasárnapi templomi szertartás után ezekkel ajándékozták meg az édesanyákat. A székelyhídi római katolikus templomban a ceremónia után a gyermekek verssel és orgonacsokorral köszöntötték az ünnepelteket, majd a meglepetés a gyülekezetet a templom kijáratánál fogadta, ahol minden anyukának, nagymamának és dédmamának egy cserép petúniával kedveskedtek.

„Sok szép emlék köt Székelyhídhoz”

Kanapé  2021. május 6. csütörtök 

Beszélgetés Dérer Ferenc újságíróval, városunk egykori polgármesterével

Dérer Ferenc 2018-as nyugdíjba vonulásakor azt mondta, ő tulajdonképpen boldog ember, hiszen majdnem mindent sikerült megvalósítania egykori álmából, örül és boldog annak ellenére is, hogy voltak ugyan nehéz időszakok az életében, de azok, akik szeretik mindig ott voltak a közelében, bátorították, erőt adtak számára a folytatáshoz.

– Sok mindenben kipróbáltad magad, hiszen voltál pedagógus, polgármester, újságíró, szerkesztő. Arra kérnélek, hogy foglald össze változatos pályád fontosabb állomásait.

Tanügyi beruházások Érkörtvélyesen

Mérföldjáró    2021. május 4. kedd 

A helyi fejlesztések esetében a község lakosainak érdekeit veszik figyelembe – fejtette ki Nagy István, Érkörtvélyes polgármestere (portrénkon) –, így kevés pénzből is a maximumot tudják kihozni.

Nagy István közölte, hogy jelenleg két pályázatuk van folyamatban. Új óvodát építenek Érvasadon, a régi épületét már lebontották, s ez a telekkönyvből is kikerült. Eltakarították már a törmeléket is. Minden engedélyt megszereztek már az új óvoda létesítéséhez, megtörtént a licitáció is, és a kivitelező cég is megvan. Az új épület nem lesz emeletes, három tantermet építenek, mintegy 75 gyermek kap helyet benne. Természetesen a tervezésnél figyelembe vették azt az előírást is, hogy egy gyermeknek hány négyzetméter területet kell biztosítani, hogy az óvoda a megfelelő körülmények között működhessen. Ugyanakkor felújítják az érkörtvélyesi óvodát, korszerűsítik a tetőtéri tantermeket. Ez esetben padokat cserélnek ki, mert régi bútorok találhatóak benne, új játékok is lesznek. Korszerűsítik a mosdókat. Az elöljáró kifejtette, hogy a jövőben szeretnének egy napközit is beindítani Érkörtvélyesen, s abban kialakítani egy olyan termet, ahol a gyermekek lefeküdhetnek délben.

Kalandozások a robotméhecskével

Diáksarok    2021. május 4. kedd 

Játékosan ismerkedhetnek meg a programozással a robotika iránt érdeklődő kisgyermekek

Akár egy mese címe is lehetne ez, ám amiről írok, az maga a valóság: különleges fejlesztő tevékenység a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban, amely a LEGO Klubban valósul meg.

Tanórai és tanórán kívüli keretben egyaránt alkalmazhatók a Bee-Bot és a Blue-Bot elnevezésű programozható padlórobotok. A robotméhecske izgalmas fejlesztő játék, amely során a robotika iránt érdeklődő kisgyermekek játékos formában ismerkedhetnek meg az algoritmizálás és a robotprogramozás alapjaival. Egy program maximum negyven lépés sorozata lehet. A Blue-Bot applikációk segítségével is programozható. A padlórobotokon található kezelőszervek: előre, hátra, jobbra, balra, várakozás, indító- és törlőgomb.

A színes, könnyen kezelhető és barátságos kis robotok tökéletes eszközök a diákok motiválására és olyan kompetenciák komplex fejlesztésére, mint az algoritmikus gondolkodás, problémamegoldás, kreativitás, együttműködési és a magasabb rendű gondolkodási készségek.

Jelentős beruházások kezdődnek városunkban

Közélet    2021. május 4. kedd 

Kiemelt projekt a többfunkciós csokalyi kulturális központ felépítése

Számottevő beruházások kezdődnek Szé­kely­hídon a Fejlesztési, Köz­igaz­gatási és Közmun­kála­tokért Felelős Mi­nisztéri­um jó­voltából. Cseke Attila tárcavezető elmondta, hogy „a szülőföldön való boldogulás prioritás az RMDSZ számára, olyan településeket építünk, ahol jó élni. A minőségi oktatást támogatjuk, korszerű, jól felszerelt iskolákban, ezért tartjuk fontosnak Székelyhíd iskolájának felújítását.”

A tervek között szerepel a jelenlegi városi kis iskola felújítása, mely az elemiseknek biztosít helyet. A felújítás az épület külső részét fogja rehabilitálni (tetőcsere, ablakok, külső tatarozás). Mindez által energiahatékonyabbá teszik az épületet, illetve természetesen korszerűsítik majd az iskolai felszereléseket is.

Fotópályázatot hirdet a műemlékvédelmi világnap alkalmából a városi könyvtár!

Kultúra    2021. május 3. hétfő 

A résztvevők legfeljebb három fotóval nevezhetnek legkésőbb május 18-ig, betartva a következő technikai kritériumokat: A3-as méret (420×297 vagy 297×420 mm), 300 dpi (képpont/hüvelyk) felbontás. Az alkotásokat a biblioteca.sacueni@gmail.com e-mail-címre várják.

Háromtagú zsűri fogja kiválasztani azt a tíz munkát, amely az új színház falait fogja ékesíteni, időszakos kiállítás formájában. A zsűri tagjai Árus Tünde képzőművész és rajztanár, Medve Ferenc operatőr és fotográfus, illetve Guba-Kerekes Zsuzsa reklámgrafikus és könyvtáros.