^ Vissza Fel

Köszöntő

Közélet    2020. december 9. szerda 

Tisztelt székelyhídiak és a hozzátartozó falvak lakói! Előttünk áll 2020 karácsonya. Az biztos, hogy az idei nem egy átlagos karácsonyként fog bekerülni a történelemkönyvekbe, ha még lesznek könyvek. Az idén sikeresen felborította az életünket ez a kezdetben ártalmatlannak tűnő vírus, a Covid–19. Hihetetlen, mindent megváltoztatott, a munkamorált, a biztonságos körülményeket, a lehetőségeket, a terveket, az embereket, az emberi kapcsolatokat, mindannyiunkat. A gyerekeket mint szülő tiltottuk a túlzott internetfogyasztástól, most a tanügyi rendszer oda töltötte fel őket, maszkkal kell menni a bankba, ezelőtt ezért büntettek, templomba csak korlátozva lehetett menni vagy online csatlakozni. Nem is szeretném tovább folytatni, mi mindent vett el, másított meg ez a mostani válsághelyzet. Viszont ahogy a karácsonyra gondolok, talán most többet fogunk foglalkozni a családdal, a kis Jézussal, a reménnyel teli szeretettel. Át fogjuk értékelni, mi mindenünk is van itt a szülőföldünkön, amit eddig nem tiszteltünk, nem becsültünk, nem vettünk számításba. Azt, hogy egy félóra a szüleinknél többet ér mint bármilyen materiális ajándék, hogy egy saját kezűleg elkészített szeretetcsomag többet ér minden csilivilinél, és a meghitt együttlétet nem pótolhatja semmi. Adventben kívánom mindenki számára, hogy lakása otthon, családja szeretet, élete béke legyen. 

Kívánok mindenki számára egy eredményesebb boldog új évet!

Béres Csaba
polgármester

A mozgás maga az élet

Kanapé    2020. december 8. kedd 

Tóth-Gardó Gertrúd székelyhídi mozgásterapeuta segít a betegeknek kihozni magukból a legjobbat

Mindig mosolygós, vidám, nagyon segítőkész és végtelenül szerény. Véleményem szerint arra született, hogy segítsen az embereknek, gyógyítson, amit az életútja is teljes mértékben igazol. Ő Tóth-Gardó Gertrúd, mozgásterapeuta, aki a telefont is mindig mosolyogva veszi fel, hisz a szeretet, a vidámság a vonalon túlra is elér.

– Milyen érzések kötnek gyerekkorodhoz?

– Csupa jó érzéssel tudok csak a gyerekkoromra gondolni. Olyan szeretetteljes családban nőttem fel, amely annyi mindent hozzáadott az életemhez, hogy igazából mindenben, ami velem történik, vissza tudok nyúlni a gyerekkoromhoz. Négy évvel nagyobb fiútestvérem volt, akire igazán felnéztem és akivel nem volt külön szobánk. Édesapám igazi családfenntartóként azt mondta, hogy egy édesanyának otthon, a gyerekeivel van a helye. Édesanyámnak, a tökéletes anyukának mindig volt ideje arra, hogy meghallgasson bennünket és minden kívánságunkat leste – persze nem anyagi értelemben véve –, a lelkünkkel, érzéseinkkel foglalkozott igazán. Visszagondolva a gyerekéveimre én semmit sem csinálnék másképp, mint ahogyan történt, minden úgy volt jó, ahogy volt.

Főzős-evős hét a spanyol önkéntesekkel

Kultúra  ,   2020. december 6. vasárnap 

Spanyol gasztrovideókat készítettek az Ér Hangja Egyesület nemzetközi önkéntesei. Almudena Muñoz Soberón és Maria Vives Requena öt napon keresztül töltöttek fel olyan felvételeket a közösségi médiára, melyekben megmutatták a különböző spanyol ételek hozzávalóit és elkészítési módját, mivel a koronavírus lehetetlenné tette, hogy ezeket élőben, novemberben esedékes kulturális eseményükön oszthassák meg az érdeklődőkkel.

Elsőként a pa amb tomaquetet  mutatták be, mely összehasonlítható a hagyományos pirítóssal, azzal a különbséggel, hogy ezt paradicsommal kell átáztatni és olívaolajjal, illetve a megmaradt ételekből is elkészíthetjük, így egyszerre dobhatunk össze percek alatt finom reggelit és válhatunk takarékossá. Továbbá mediterrán alapanyagokból elkészült saláta, sült étel és desszert receptjét is megosztották velünk a spanyol önkéntes lányok, melyekre érdemes rátekintenünk az Ér Hangja Egyesület hivatalos Instagram-oldalán vagy az Erhangja International Facebook-oldalon.

Kész az új székelyhídi bölcsőde

Közélet  ,   2020. december 5. szombat 

Két húszfős napközis és egy húszfős bölcsődés csoportot vár tárt karokkal az új intézmény

Műszaki szempontból átadták a református napközi és bölcsőde befejezett épületét Székelyhídon. A város oktatási intézményrendszerének legújabb helyszínét, melynek alapkövét 2019 nyarán helyezték el, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében építették fel.

A kétemeletes, már első pillantásra otthonosan festő épület napfényes, korszerű tantermekkel és más rendeltetésű kisebb helyiséggel rendelkezik, a törvényi előírásoknak megfelelően. Ezek között találunk hálótermet, konyhát, ebédlőt, orvosi ellátót és elfekvőt, illetve adminisztratív termeket és fürdőszobákat. A következő tanévtől a létesítmény hatvan gyereket fog foglalkoztatni, azaz két húszfős napközis és egy húszfős bölcsődés csoportot. Amint azt a helyi református egyházközség lelkipásztora, Rákosi Jenő elmondta, a telek és az épület az egyház tulajdonában vannak, a tanintézmény fenntartásáért a Petőfi Sándor Elméleti Líceum felel majd.

Újabb aszfaltozások Székelyhídon és a hozzátartozó falvakban

Közélet  ,   2020. december 4. péntek 

Elindulhat annak a 16,5 millió lej összértékű pályázatnak megvalósítása, amely Székelyhíd, Csokaly, Érköbölkút és Érolaszi bizonyos utcáinak korszerűsítését, aszfaltozását tűzte ki célul. Habár a szerződést már szeptemberben aláírták, a szükséges engedélyek beszerzése időigényes adminisztratív folyamat, amely nélkül a megvalósítás nem kezdődhet el. Az első utcák, melyeken megkezdődhet az út burkolása a székelyhídi Victor Babeș és a Dunării.

A beruházást a Fejlesztési Minisztérium Helyi Fejlesztéseket Célzó Országos Programja támogatja. Jelenleg még zajlik az a projekt is, mely a nagykágyai és hegyköz­szentmiklósi utcák modernizálását teszi lehetővé. A beruházás összértéke 11 441 471,33 lej (áfával), mely révén több, mint 13 kilométernyi útszakaszt aszfaltoznak le a két településen. Ez a pályázat a Nemzeti Vidékfejlesztési Program révén valósul meg.

Megvan a köztisztasági szabályzat

Közélet    2020. december 2. szerda 

Székelyhíd közigazgatási területének lakosai novembertől a városkasszába fizetik az illetéket

Elfogadta november végén Szé­kelyhíd városi tanácsa azt a köztisztasági szabályzatot, amely az új szemétszállítási rendet hivatott világos keretek közé helyezni. Az idei ősztől érvénybe lépett szelektívhulladék-gazdálkodási eljárás ugyanis nem az egyetlen újdonság a lakosság számára: novembertől az úgynevezett sajátos köztisztasági díjat már csak a vállalkozások fizetik az Ave Bihor Kft.-nél, míg a magánszemélyek a polgármesteri hivatal pénztárában egyenlítik számlájukat.