^ Vissza Fel

Felemás eredmények a nyolcadikosok képességvizsgáján – a középiskolai jelentkezés következik

Közélet    2020. június 27. szombat 

Jobb jegyekre számítottak az idei képességvizsgára beiratkozott érmelléki nyolcadikos diákok (71 székelyhídi és 12 pedig nagykágyai tanuló) tanulmányi eredményeik alapján a tényleges, június 22-én közzétett, illetve (fellebbezések után) 27-én közölt végleges eredményeknél. A román nyelv és irodalom tétel a szaktanárok szerint nehéz volt, főként a magyar anyanyelvű diákok számára, így magyarázható, hogy a városunkban vizsgázóknak sajnos csak 17%-a kapott átmenő jegyet e próbán. A matematika feladatsor is fejtörést okozott a tanulóknak (31% írta meg legalább az ötöst), viszont magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek a nyolcadikosok (95%-os az átmenő jegyek aránya).

A nyolcadikosaink körében az év elején készített felmérés alapján 20 diák tervezte, hogy Székelyhídon marad, 12 Magyarországon szeretne tovább tanulni, 11 technológiai líceumba, 16 szakiskolába folytatná tanulmányait, amennyiben sikeres lesz a vizsgaeredménye.

Jótékonysági borkóstoló, zenés est, gyalogtúra

Kultúra    2020. június 19. péntek 

– Borászati központot létesítenek a régi kórház épületében

Először szerveztek jótékonysági borkóstolót Székelyhídon június 6-án, a Gyermek Jézus Szabadidő- és Sportközpont területén. Az esemény apropóját az szolgáltatta, hogy a régi kórház épületében borászati központot kíván létesíteni az ingatlant ötven évre koncesszióba vevő három egyesület. A civil szervezetek (Erdélyi Magyar Borászok Egyesülete, Székelyhídi Borászok Egyesülete, Székelyhídi Pálinkakultúra Egyesület) fő célja, hogy munkájuk által az Érmellék ismét felkerüljön a Kárpát-medence borászati térképére.

A jótékonysági borkóstolón a rozéborok kapták a főszerepet, melyek tökéletesen illeszkedtek a helyszín üde, friss zöld hangulatához. A szép számban – több mint ötven fő – összegyűlt vendégsereg hét nedűt ízlelhetett meg (1 székelyhídi, 2 bihardiószegi, 2 magyarországi, valamint 2 rozé bor dr. Balla Géza, az Erdélyi Magyar Borászok Egyesülete elnökének pincészetéből).

Idén sem maradt el a tavaszi kaláka tevékenység Érolasziban

Közélet    2020. június 18. csütörtök 

A szokásos tavaszi takarítási munkálatokat csak június 6-án végezték el Érolasziban a kialakult vírushelyzet miatt. Ez alkalommal tizenegy ember vett részt az önkéntes kalákamunkában: a kis parkban, temetőben, a kápolna és kultúrotthon körül kaszálták le a füvet. Futó Ferencz helyi református lelkipásztor, tanácsos, a kalákatevékenységek helyi főszervezője ezúton is szeretné személyes köszönetét kifejezni a résztvevőknek.

Azt is elmondta, többen sajnos csak utólag értesültek az eseményről, ezért őket nagy szeretettel várják majd az elkövetkező alkalmakra.

Már korosztályos tornákon is bizonyítanak a kézilabdázó székelyhídi gyerekek

Ér-sport    2020. június 15. hétfő 

Már öt éve próbálhatják ki kézilabda-képességeiket és -tudásukat a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai. A legjobbak a helyi csapatok oszlopos tagjaivá válhatnak.

Városunkban egy napközis rendszerű szivacskézilabda-tábor által született újjá ez a nálunk régen szebb napokat is látott csapatsport (32 fiú és lány vett részt). Azóta rendszeresen, heti két edzés keretében foglalkoznak a fiatalokkal Dunai Melinda és Kozma Sándor testnevelés tanárok. Jelenleg az edzők egy U10-es lány (9–10 évesek) és egy-egy U13-as korosztályú (12–13 évesek) fiú- és lánycsapattal büszkélkedhetnek. A székelyhídi csapatok legnagyobbjai, az U13-as korosztályúak már több tornán is részt tudtak venni, amelyek nagyrészt azért voltak hasznosak, mert az edzéseken tanultakat tudták gyakorolni. Nem a mérkőzés eredménye volt a cél számukra. Viszont az idei tanévben a lányok az országos diákolimpia körzeti szakaszán III. helyen végeztek, míg a fiúk sajnos nem értek a dobogóra.

Trianonra emlékeztek Székelyhídon is

Kultúra    2020. június 12. péntek 

Június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján koszorút helyezett el Székelyhíd városvezetése a központban található park ezredévi turulmadaras emlékművénél. „A mai napot a magyar nemzet teljesjogú tagjaként, partiumi magyarként éljük meg, tudva azt, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében a többséggel való, hatékony, közös munka gyümölcsöző tud lenni” – hangzott Béres Csaba polgármester beszédében. Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese emlékező szavait a Római levél 8. részének 31. versével zárta: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” A jelenlegi törvényes keretet betartva az egybegyűltek, Székelyhíd város helyhatóságának tagjai, a történelmi vitézi rend képviselői, iskolaigazgatók, az Ér Hangja Egyesület képviselője egy-egy szál nemzeti szalaggal átkötött fehér szegfűt helyeztek el az millenniumi emlékműnél.

100 nap telt el az első koronavírusos eset óta Románában – melyek a gazdaságra gyakorolt fő hatások?

Közélet  2020. június 11. csütörtök 

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos oktatói és kutatói működtetik a COVID-19: Romanian Economic Impact Monitor kutatási projektet, amely valós idejű képet kíván nyújtani a koronavírus-járvány romániai gazdaságra gyakorolt hatásairól, valamint az ország gazdasági perspektíváival kapcsolatos előrejelzéseket és elemzéseket tesz közzé. A projekt eredményeit az econ.ubbcluj.ro/coronavirus portálon lehet figyelemmel követni, ahol a kutatók naponta aktualizált, interaktív infografikák segítségével követik nyomon az ország gazdasági helyzetének alakulását.

2020. június 5-e volt a 100. nap az első regisztrált koronavírusos megbetegedés óta Romániában. Ezalatt a 100 nap alatt a kutatócsoport elemzései alapján az alábbi következtetések rajzolódtak ki a román gazdaságra vonatkozóan:

Hogyan változott a romániai lakosság mobilitása a szükségállapot alatt?

Közélet    2020. június 4. csütörtök 

a kolozsvári BBTE közgazdászai elemezték a Google adatait

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos kutatócsoportja a romániai lakosság mobilitási mutatóinak alakulását elemezte a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot idejére vonatkozóan. A COVID-19 – Romanian Economic Impact Monitor (COVID-19 – RoEIM) névrekeresztelt projekt keretén belül a kutatók a Google Mobility adatait használták fel, melyek segítségével egy országszintű mobilitási mutatót alakítottak ki a 2020. március 16. – május 15. periódusra vonatkozóan. A mutató mindazon személyek mozgását figyelembe veszi, akik Google felhasználóval rendelkeznek, és a tartózkodási helyük megosztását lehetővé tevő opció aktív állapotban található.