^ Vissza Fel

Népdaloktól rockballadákig

Vészjósló, sötét esőfelhőkkel tarkított égbolttal kezdődtek a szombat délutáni  városnapi programok. Ekkor azonban színpadra lépett a horvátországi Sepsei Népdalkör, majd őket követte az érköbölkúti származású Molnár Júlia operett-énekesnő és a csodálatos népdalokat és operettbetéteket hallva még az ég is jobb kedvre derült, kisütött a nap, eloszlottak a viharfelhők.

Az énekelni vágyásból született népdalkör

Kultúra  , ,   2017. június 18. vasárnap 

Talán a Sepsei Népdalkör az a formáció, amely a leghosszabb utat tette meg, hogy eljusson a programsorozat második délutánjának színpadára. A Horvátországból, Baranya térségből érkezett vendégek nagyjából tizenöt, az idősebb korosztályba tartozó lelkes, amatőr énekessel álltak színpadra, akik az éneklés iránti szenvedélyből kovácsolódtak egy csapattá. A csillagos, szerelmes és baranyai népdalokat előadó kis énekkart egy ének-zene végzettségű hölgy vezeti, aki az ötéves együttessel ma már egyházi és világi dalokat egyaránt bátran vezényel. Mint elmondta, térségükben nagyon kevés a fiatal, illetve akik vannak, nem nagyon hajlanak az éneklésre. A nyugdíjas korosztálynak azonban ez nagyszerű kikapcsolódási lehetőség, valami, amit szenvedéllyel tesznek, így szívesen szánják rá idejüket, energiáikat. A legfontosabb jellemzőjük mégis az, hogy az egyre zsugorodó horvátországi magyar kisebbség kultúrájának megtartásáért fáradoznak, örökül hagyva dalokat, népdalokat a következő generációk számára.

En garde! – Városunkban járt a három debreceni testőr

Nem titkolt szándéka volt a városnapok megkülönböztetett vendégei között szerepelő debreceni Békessy Béla Vívóklub tagjainak, hogy fellendítsék, segítsék Székelyhíd vívósportját. A nagyhírű anyaországi sportegyesület Sári Zoltán tanár-edző, Cs. Kiss Veronika és Balogh Szabolcs tizenöt éves diáksportolók alkotta „követsége” Rupárcsics Csilla Judit egykori közismert bajnokunk meghívására érkeztek hozzánk.

Termékbemutató és -vásár szakmai előadásokkal

Tartalmas előadásokat hallhattak az érdeklődők a II. Érmelléki és Bihar Megyei Gazdanapon június 17-én, szombaton. Egyidejűleg a helyi és környékbeli termelők a városközpontban a számukra felállított házikókban és sátorban lévő standjaikon kínálták portékáikat. A hivatalos megnyitót követően a városi múzeum dísztermében vette kezdetét a szervezők és partnerek képviselői által az önkormányzatok polgármesterei, valamint kis- és nagyvállalkozók számára tartott konferencia. A résztvevőket Sárközi Zoltán, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) nagyváradi regionális irodájának vezetője, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Béres Csaba polgármester köszöntötte.

Táncpörgéssel induló hétvége

Kultúra  , ,   2017. június 18. vasárnap 

Zsebtelefonjaikon matatva már napokkal korábban, szorongva kutakodtak a szervezők a várható időjárás felől a IV. Székelyhídi Városnapok megkezdése előtt. A péntek délutáni megnyitót a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a városközponti turulmadaras parkban tartották meg némi égi „segédlettel”, hisz a zivatart hozó égi bárányfelhőket más irányba terelték a magasságos béresei.

A közösségfejlesztés közös lehetőségei

Testvértelepülési találkozót tartottak Székelyhídon június 16–18. között az Európai Unió Európa a polgárokért nevet viselő programjának finanszírozásával és Székelyhíd Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával.

A IV. Székelyhídi Városnapok rendezvénysorozatával egybekötve tartotta meg az Ér Hangja Egyesület azt a határokon átívelő baráti találkozót, amely az Érmellék kisvárosát közelebb hozta romániai, magyarországi, belgiumi, horvátországi és felvidéki (szlovákiai) testvértelepüléseihez. A találkozó célja az Európán belüli közös jövő építése volt ismerkedés és tapasztalatcsere révén, a közösségfejlesztés érdekében.

„Alakuljon minden jóra!”

Kanapé  2017. június 3. szombat 

Erdődi Endre plébános: minden esés, buktató után fel kell állni és tovább kell menni

Erdődi Endre atyát, görög katolikus plébánost az életem egy nehéz helyzetében sodorta felém a sors és gondolkodás nélkül segítő kezet nyújtott nekem és a családomnak. Véleményem szerint, az ember csak példamutatással tud segíteni, tanítani másokat és ő az én szememben, egy hiteles ember.