^ Vissza Fel

Kártyázók és sakkozók vetélkedése

Mozaik  2010. szeptember 13. hétfő 

A kártyajátékok és a sakk szerelmesei a Petőfi Sándor Elméleti Líceum épületében adtak találkozót egymásnak. „Idén május elsején már rendeztünk egy hasonló bajnokságot, ám akkor nem volt túl nagy az érdeklődés iránta. Most viszont három asztal (csapat) hat-hat játékossal indult, olyanok is akadtak köztük, akik a környékbeli falvakból és városokból érkeztek” – tudtuk meg a pókerbajnokság játékvezetőjétől, Nagy Mátyástól, akinek szervezői munkáját Milotai Sándor és Nagy Csongor segítette. A legszerencsésebb lapokat vélhetően Varga László Krisztiánnak, Nagy Csongornak és Bozsóky Istvánnak oszthatták ki, hiszen ők lettek a rendezvénysorozat legjobb pókeresei.

Foci és lábtenisz baráti körben-hangulatban

Mozaik  ,   2010. szeptember 13. hétfő 


A lábteniszbajnokság is elkezdődött, amire sajnos csak egy helyi (Dănuţ Porumb, Sipos Zoltán és Vajna Attila), illetve egy nagyváradi csapat (Nicolae Duţă, Nyulas Loránd, Somogyi László) jelentkezett. A játékvezető Kozma Sándor döntésével tervezett három menet helyett ötöt játszottak le. A megyeszékhelyi Rédai csapat 0–2-ról fordítva végül 3–2-re nyert.Ugyanebben az időben zajlott az a barátságos futballmérkőzés is, melyre a helyi focicsapat hívta meg a Bihari Napló napilap munkatársainak válogatottját. A mérkőzés szervezője, Erdei Imre hangsúlyozta, ez tényleg egy barátságos meccs volt, két egyforma emlékkupával, csak nyertesekkel, vesztesek nélkül.

Szórakoztató sütés-főzés a sportpályán

Mozaik  ,   2010. szeptember 13. hétfő 

Szakácscsapatok, kártyások, a 64 kocka és a labda szerelmeseinek vetélkedői

 

 
Szabadtéri főzőversenyt és különböző sportvetélkedőket készítettek elő az Érmelléki ősz szervezői azoknak, akik a szombat délelőtti lustálkodás helyett inkább a friss levegőt és a szabadtéri programokat választották. A legnagyobb népszerűségnek a szabadtűzi főzőverseny örvendett.  A sportcsarnok mögötti területet „kisajátító” versenyezni vágyó tizenöt szakácscsapatok – köztük határon túliak is – gyakorlatilag bármilyen étellel nevezhettek a leves, bográcsos és egyéb ételek kategóriában.

Mária Királynő – áldott ez a név…

Mozaik  , , ,   2010. szeptember 11. szombat 

Bogdánffy Szilárd vértanú püspökre való emlékezéssel, zászlóátadással egybekötött templombúcsú augusztus 29-én Székelyhídon

Ünnepi szentmisét tartottak augusztus 29-én a székelyhídi római katolikus egyházközség védőszentjének, a magyarok Nagyasszonyának, Szűz Máriának szentelt Mária Királynő búcsúünnepén. Mint minden évben, az idei nyár talán utolsó napsütéses vasárnapján is zsúfolásig telt az ódon templom, annál is inkább, mert ez alkalommal adták át az egyházközségnek Bogdánffy Szilárd vértanú püspök zászlaját. A zászlót a római katolikus püspökség nevében Fejes Rudolf Anzelm premontrei rendi apát úr adta át a helyi gyülekezetet képviselő Bodor Zoltán plébánosnak.

Első könyv az érmelléki zsidókról

Kanapé  ,   2010. szeptember 11. szombat 

Az Érmellék történelmének ismeretlen szeletét mutatja be az Érmelléki zsidók 1867–1944 című, az Érmelléki Ősz keretében pénteken bemutatott könyv. A szerzővel, Kormányos Enikővel,a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum történelemtanárával ez alkalomból beszélgettünk.

 

 

Mi adta az ötletet a könyv megírásához?

Kolozsvári vezető tanárom, dr. Csucsuja István professzor javasolta. Eredetileg ugyanis ez egy I. fokozatra írt vizsgadolgozat volt és ehhez kértem témát. Ő javasolta, én pedig örültem neki.

Fejlesztik a kis művészekben rejtőző kreativitást

Mozaik  , ,   2010. szeptember 10. péntek 

A XVI. Érmelléki Ősz keretében állították ki a gyerekek táborban készült alkotásait

Kiállítás nyílt a Csórján Melitta székelyhídi képzőművész alkotótáborában született művekből a székelyhídi múzeum épületében szeptember 2-án, mely nyitva tartott a XVI. Érmelléki Ősz rendezvénysorozat ideje alatt.
A festőnő az érmelléki gyermekekben rejlő tehetség, kreativitás felfedezésével, fejlesztésével foglalkozik. Csórján Melitta hét évvel ezelőtt tartotta első képzőművészeti alkotótáborát városunkban, azóta minden év augusztusában egy hetet szentel erre a célra. Az idei nyár alkotótábora augusztus 9-én nyitotta meg kapuit, a táborvezető a képzőművészet csodavilágába Muresán Ildikó grafikus segítségével vezette be a résztvevőket.

Szemet szúró szemétkérdés

Közélet  ,   2010. szeptember 10. péntek 

Minden lakó hozzá kell járuljon a település tisztaságához

Lassan egy éve már, hogy az önkormányzat megkötötte a szerződést az AVE nemzetközi hulladékgyűjtő céggel, amely azóta a háztartási hulladékot hivatott összeszedni városunkban és a hozzátartozó falvakon. Az önkormányzat részéről sikerült egy olyan nehéz problémát megoldani – legalábbis látszólag –, amely közel 100 000 RON megtakarítást jelentett a városháza 2010-es költségvetésében – tudtuk meg a polgármesteri hivatal illetékesétől. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az idei évben beruházásokra és intézmény-fenntartásokra szánható összeg 1,6 millió lej, akkor az véleményem szerint nem kis összeg, amelyet más hasznos célra is fordíthat az önkormányzat.

„Jó estét, Székelyhíd!”

Mozaik  , , ,   2010. szeptember 6. hétfő 

 

Fergeteges hangulatot teremtett a debreceni Tankcsapda együttes az Érmelléki Ősz színpadán. Közel kétezer néző számára jelentett felejthetetlen élményt az együttes kétórás koncertje, a XVI. Érmelléki Ősz csúcspontjaként. A rendezvénysorozaton többek között művelődtünk, táncoltunk, hagyományt őriztünk, sportoltunk, sütöttünk, főztünk és szórakoztunk számos helyi és külföldi előadóval. Az Ér hangja havilap szerkesztői az Érmelléki Ősz minden eseményén jelen volta az utóbbi három napon, és a jelen különszámmal szeretnének kedveskedni a székelyhídi olvasóiknak.