
Szakácscsapatok, kártyások, a 64 kocka és a labda szerelmeseinek vetélkedői
Szabadtéri főzőversenyt és különböző sportvetélkedőket készítettek elő az Érmelléki ősz szervezői azoknak, akik a szombat délelőtti lustálkodás helyett inkább a friss levegőt és a szabadtéri programokat választották. A legnagyobb népszerűségnek a szabadtűzi főzőverseny örvendett. A sportcsarnok mögötti területet „kisajátító” versenyezni vágyó tizenöt szakácscsapatok – köztük határon túliak is – gyakorlatilag bármilyen étellel nevezhettek a leves, bográcsos és egyéb ételek kategóriában.
Nevezési díj nem volt, sőt a szervezők még a tűzifát és az ivóvizet is biztosították a jelentkezőknek. A gyerekekből és idősekből, családtagokból vagy barátokból összeverődött csapatok jókedvűek és hangosak voltak, minden tűz mellől más zene szólt, és olyan öregúr is akadt, aki fakanállal a kezében táncra perdült. S míg az üstökben rotyogott a lecsó, pörkölt, ragu, bográcsos és gulyásos, vagy míg egyesek a halastálat díszítették, addig mások – a jószomszédság jegyében – finom érmelléki borokkal kínálgatták azokat, akiket a zene és nyüzsgés még nem dobott fel eléggé. A csapatok nem ellenfélként tekintettek egymásra, hanem ösztönző erőként, sőt, ha a helyzet úgy kívánta, ki is segítették egymást, néha egy kölcsön tállal, máskor egy csipet sóval.
A gasztronómiai alkotások ízvilágától elbűvölt zsűritagok – Béres Csaba polgármester, Csuka József alpolgármester, Kokovai László vállalkozó, illetve a létavértesi Molnárné Pelei Andrea – alaposan „bekóstolhattak” a bírálói szerepkör gyakorlásába. A pörköltek közül a három legjobbnak sorrendben a Mezőbaji Betyárok körömpörköltje, Tardi Imre karcagi szürkemarhapörköltje, illetve Gajdán Attila bezermeni raguja bizonyult. A két legfinomabb leves egyaránt babgulyás volt, ezeket a Szíki Pajtások és a Csülök Csapat főzte, míg a „bronzérmet” a Szociáldemokrata Párt (PSD) székelyhídi szervezetének bográcsosa érdemelte ki. Az egyéb ételek kategóriában Nagy Gyula halastála körözött le mindenkit, második lett az a kolozsvári kolbászos lecsó, amit Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kincses városi tagjai készítettek, a képzeletbeli dobogó harmadik helyét pedig Jucika és Pista chilis babja foglalhatta el.Összességében véve a versenyek minden helyszínen jó hangulatban teltek. Az elégedett arcok arról árulkodtak, hogy mindenki megtalálta azt, amiért kilátogatott a különböző események színhelyére.
Pap Enikő
Vélemény, hozzászólás?