A Székelyhídi hírlap 1911. július 27-i vezércikke

Az iskola esztendő végén, midőn a diákság, kipihente a tízhónapos fáradalmakat, azon szülőknek óriási gondjaik vannak kik gyermekeikkel nem tudják mitévők legyenek. Tovább tanítassák, vagy nem. Régi és úgy látszik – kipusztíthatatlan rákfenéje az társadalmunknak, hogy mindenben a divatnak, a modern szellemnek óhajt hódolni, – holott ellenkezőleg – a maradiság, a korhadt rendszer mellett tör landzsát.
Amikor a szülő – eltekintve attól, hogy van-e nincs-e kedve gyermekének ehez vagy ahoz, – a modern áramlattól elragadtatva elhatározza, hogy bármily nehezére is esik, gyermekét tovább tanittatja, hadd legyen az inteligens ember, tartozzék a lateiner osztályhoz, legyen orvos, ügyvéd, mérnök, tanár stb.

 

 

Midőn eként gondolkodik a szülő, akkor egyáltalán nem gondolkodik, hanem mint egy ellenállhatatlan erőtől hajszolva, a divat áramlatában benne van. Nem keresi, nem kutatja a szülő, vajjon gyermekének elsősorban, van-e tovább tanulásra kedve, van-e akarat ereje, energiája, eleven és éles felfogása, hogy a már említett pályákon valamire vihesse is, ne pedig tucat ember maradjon. Azt kell figyelembe venni, hogy a diplomához kötött pályák tulontul elözönölve vannak s akinek nincs kiváló képessége, vagy kvalitása, vagy pedig megfelelő protekciója (ami sokat nyom manapság a latban) – az bizony elveszett ember ezen az előkellő pályákon.
Másodsorban a szülőknek az anyagiakkal is kell számolniok, vajjon módjokban áll-e majd mind végig támogatniok gyermekiket, nehogy félúton elakadjanak: vagy ha szüken van a szülőnek és több gyermek, bizony-bizony annyira önfeláldozónak nem kell lenni, hogy az egész családtól elvonják a garasokat, ha már mint említettük, nagy képességekkel rendelkezik a gyermek, és kilátás van arra, hogy tehetsége révén olyan pozícióba jut, hogy vissza szolgáltathatja szüleinek a ráfordított költségeket; de ha különösebb tehetséget nem mutat a gyermek, akkor nem csak ő maga szenvedi meg annak idején, midőn nagy nehezen készember lesz, hanem a szülő, a család is érzékenyen megérzi ezt.

 

 

Valamit nem ártana már egyszer tanulni a valóban civilizált külföldtől, hol az iparos mesterség, a kereskedés nem annyira lenézett foglalkozási ág, mint különösen nálunk. Tömérdek a felette művelt és jól szituált iparos és kereskedő külföldön, akik szégyenkezés nélkül léptek ezen pályákra, sőt a tehetősebb szülők is ilyen pályákra adják gyermekeiket.
Itt volna az ideje, hogy nálunk is szakitanának azzal az előítélettel, hogy az iparos, kereskedő pálya lenézett pálya. Bezzeg nagy fontossága van az államéletben a kereskedelemnek és iparosnak, sokkal messzebb állanának, ha mind nagyobb számmal lennének, igazán müvelt, tanult, képzett iparossaink, mert szomoru tény, hogy tömérdek Magyarországon az idegen ajku kereskedő és iparos, s a lehető – legjobban boldogulnak nálunk, hogy tőlünk soha el nem kivánkoznak. Ezek látván a mi balvéleményünket e pályákról, mind jobban megvetik itt ekzisztenciájuk alapját a mi diplomás embereink tekintélyes része sorba állás, foglalkozás nélkül ténfereg. Hány hivatalszolgai, képviselőházi, terem biztosi állásra pályázott és pályáz ügyvéd, orvos, tanár. És mindennek dacára a társadalom nehezen tud vagy nem akar eszmélni.

 

 

Igen tanittassuk a gyermeket általános müveltségre, és aztán adjuk az iparos, kereskedői pályára. Képzettségével, szaktudásával, inteligenciájával hamarosan le fogja győzni a tudatlant, kontárt és mint ilyen egyre nagyobb tért hódit és közkedveltségnek örvendhet. Dobjuk már sutba azon avult tant, hogy a gyermekeinknek éppen jogász embereknek kell lenniök, e pályán még mindig elegen maradnak sőt nagyon sokan, ugy hogy megeszi egyik a másikát. De a kereskedelem az iparé a jövő főleg most, midőn a magyar ipar érdekében állandóan tesznek majd valamit, most midőn az önnálló vámterület kérdése napirenden van és életbe lépése közeledik a megvalósulás felé, égetően nagy szükségünk van kiváló müveltségű, igazi szaktudással rendelkező iparos és kereskedő emberekre.

 

 

Ne engedjük át a teret a külföldieknek: a mi terűletünkön mi vessük meg szilárd alapját létfenntartásunknak, ne hagyjuk az egyes vidékeket elidegeniteni, ne engedjük, hogy édes nyelvünk rovására itt mindenféle nyelvek hangozzanak és a mi kenyerünket egyék a mellett. Az iparos és kereskedő pálya ma már magasan áll, sokkal magasabban, semhogy lenézhetné valaki. S ha akadnak ilyenek azok nyílvánv[a]lóan elbizakodott, fennhéjázó, de üres fejü civilizálatlan egyének, akik minden áron utat akarnak játszani és mint urak akarják végig élni életüket.
A szülő legyen tisztában a gyermek lelkével, képességeivel, hajlamaival és kedvével. Hámozza ki a valót, s amihez valóban kedvet érez arra a pályára adja. Mert azt nem lehet mondani, erőszakolja a szülő a gyermeket az iparos pályára, mikor ekkor apszolute semmmi hajlandósága nincs, azonban a szülőn múlik a nevelés, a serdülő gyermekibe már korán beleoltani lehet az iparos és kereskedő pálya szeretetét, ami ha beleoltódik, minden rábeszélés nélkül is önként fog a pályára kivánkozni.

 

 

[N.]