A Székelyhídi Hírlap 1911. október 26-i vezércikke

Ne restelljük bevallani, hogy nálunk a fiatalság nevelési rendszere a legutóbbi időkig igen közepes szinten állott. Nem karolták fel ezt a felette nagyérdekű ügyet azzal a szeretettel, komolysággal és lelkiismeretességgel, amellyel felkarolni kellett volna. Már pedig a népek, nemzetek története fényes tanúbizonyságot tesz arról, hogy ahol gondos, pedáns, lehet mondani puritánszerű nevelésben részesítették az ifjúságot, ott szilárd jellemű, erős akaratú, munkakedvelő és tettvágyó férfiakból alló nemzet kialakulását tették lehetővé.

S ahol ilyen férfiak alkották a társadalom, a nemzetiség nagy hányadát, ott virágzásnak, fejlődésnek, gazdagodásnak indult az ország, ott fokozatos haladás, emelkedés és gyarapodás mutatkozott minden téren, s összeségben mindez a polgárság, a nép jólétének, boldogulásának kútforrásává vált. Amely ország tekintélyes százaléka ellenben elpuhult, laza erkölcsű, beteges hajlamú és ingadozó természetű fiatalságból állott, az oly nemzet visszafelé fejlődött, hanyatlott s számos esetben romlott erkölcseinek, feslett életmódjának lett áldozata, megsemmisült, elenyészett. E szempontokból mérlegelvén a dolgok mibenállását, az ifjúság helyes, céltudatos és okos nevelésére kiváló figyelmet és gondot kell fordítani. A fiatal lélek rendkívűl fogékony mindenféle impresszió iránt; amit lát, amit hall, ami figyelmét leköti, érdeklődését felkölti, az nem röppen el nyomtalanul, hanem mindjobban gyökeret ver lelkületében. Ezért kell a gyermeket oly irányban nevelni, hogy maga előtt csak szépet, jót, nemeset lásson, halljon vagy tanuljon. Magasztos, felemelő, léleknemesítő olvasmányokat adni kezébe egyrészt, ártalmatlan, testedző, kedélyt élénkítő, szellemet fölfrissítő szórakozásokra bírni másrészt. Így nem lesz a gyermek koravénné, nem kopik le lelkéről a fiatalság üde, kedves zománca, idegei nem petyhüdnek el, izmai nem lazulnak meg, hanem egész lényén meglátszik a duzzadó életkedv, a derű, a vidámság, az önérzet.

Ifjúságunk nevelési rendszerében kétségkívűl új fejezetet jelent az a közoktatásügyi kormányrendelet, melyben a népiskolai ifjúsági könyvtárak kötelező berendezéséről van szó. Az iskolák eddig is rendelkeztek könyvtárakkal, de ezek csak paródiái voltak a „könyvtár” névre valóban rászolgáló intézménynek.
Akadt itt-ott néhány könyv, mely vagy a ponyvairodalompiszkos terméke volt, vagy pedig olyan külföldi, bár jelesebb író fordított munkája volt, ami éppenséggel nem tanácsos a fiatalság kezébe adni. Ilyen könyvekkel csak rontják a fiatalságot ahelyett, hogy javítanák.

Most azonban valódi iskolai könyvtárak felállítása van tervbe véve. Hozzáértő férfiak komoly és beható megvitatásai eredményeképp válogatják össze kizárólag az ifjuságnak szánt olvasmányokat, amelyekből okulhatnak, tanulhatnak, és nemesbülhetnek. Szigorú cenzura alá veszik mindama könyveket, amik nem a fiatalság kezébe valók. Lesz tehát sok és jó könyv. Mindenkinek jut majd olvasnivalója és ez a körülmény óriási átalakító hatással lehet a fiatal sarjadékra.
Az elvitázhatatlan, hogy ha könyvet adunk a gyermek kezébe, illetve hozzászokatjuk az olvasáshoz, úgy megszereti, hogy nincs az a hatalom, mely eltéríteni tudná az olvasástól. Ezzel kapcsolatban még egy nagy horderejű és a jelen generáció egészségesebb fejlődését előmozdító célt lehet elérni. Az iskolai könyvtárak révén a civilizálatlan felnőtt köznép is olvasmányhoz jut. Az apa, ki eddig unalmában a korcsmát, pálinkamérőt bújta, könyv olvasására adja magát, s minél tovább halad az olvasásban, annál jobban leköti figyelmét, annál inkább lapozgatja, s miután az érthető, világos stílusban megírt könyvet érdekesnek találja, lassan-lassan hozzászokik szabad idejében, főleg vasárnapon, az olvasáshoz s ezzel egyidejűleg megfeledkezik arról, hogy egzisztál egyáltalán italkimérő.
Így aztán fokozatosan ébred az egyszerű tudatlan polgárember arra a tudatra, hogy bizony nem is olyan rosszak az emberek, mint aminőnek hitte, gondolta.

Nem merő színigazság mindaz, amit a füstös, fojtó légkörű korcsmában cimboráival meghányt-vetett.
Nem oly fekete az ördög, mint a minőre festik.
A vadindulatokon, a háborgó szenvedélyeken a higgadt, fegyelmezett ésszel lehet uralkodni. A jó könyv tehát a tudatlan népet is felrázza százados lethargiájából, észre téríti, látóköre kitágul, az igazságot kezdi látni, az ártalmasat, a kártékonyat tüstént észreveszi, józanul lát, érez és cselekszik. S ahol mindenben a józanság dominál, ott erős jellem, szívós akarat, büszke önérzet és hamisítatlan munkakedv honol.
E tulajdonságok teszik férfivá a férfit, s mely nemzetnek sok ilyen fia van, az olyan nemzet soha sen tűnhet el a föld színéről, az megállapodás nélkül fejlődik, halad, vagyonosodik. []