A Sajtó erkölcse!

A Székelyhídi hírlap 1911. május 18-i vezércikke

Minden kornak megvan a maga jellemző vonása. Korunkat az anyagiság jellemzi. Lázas sietséggel törik magukat az emberek az anyagiak után; vagyont szerezni, meggazdagodni minden áron ez az egyetlen cél mely őket hevíti, akaratukat cselekvésre ösztönzi.Korunknak e jellemző vonása – az anyagiasság felismerhető mindenen, hiszen nemcsak a külömböző mesterségek, az iparágak s a kereskedelem állanak az anyagiasság szolgálatában, hanem a tudomány, művészet, sőt a legnemesebb intézmények is  s azok között különösképen a sajtó, mely ma már ugyszólván teljesen anyagi érdekek szolgálatában álló intézménnyé fajult. Sokszor felhangzik a panasz, hogy a sajtó nem felel meg annak a nemes célnak, melyre megalkottatott, hogy hivatását nem tölti be.

Sokan mondogatják, hogy talán semminek nincs annyi kinövése, mint éppen a sajtónak! Vajjon miért van ez? Egyszerű reá a felelet azért, mert a sajtó az anyagiasság szolgálatában áll, mert ma már a sajtó jövedelmi forrás, megélhetési eszköz a legtöbbek kezében. Deák Ferenc egyetlen követelményt állít a sajtó elé, hogy t.i. igazat írjon! De vajjon irhat-e igazat az a sajtó, mely jövedelmi forrás, megélhetési eszköz? Nem. Hiszen a hirlapnak hogy jövedelmet hozzon sok előfizetőre van szüksége. Az emberek nagyrésze, a tömeg azonban a tiszta igazságot nem igen kedveli ahelyett jobban tetszik, ha előfordul a napban egy kis személyeskedés, tekintet-nélküli bírálat, gúny, ferdítés, avagy a nagyobbaknak lerántása, valami nagy botrány, hihetetlen hír, szóval szenzáció. Szivesen veszik végül az olyan irányú közleményeket is, a melyek ha talán lehetetlenségeket hirdetnek is, de legalább hizelegnek a hiszékenységnek. Minthogy tehát az igazság nem kelendő, a lap jövedelmére pedig szükség van – tisztelet a kevés kivételnek – a legtöbb sajtó – különösen pedig a vidéki hirlap – ugy ir, ahogy a fizető közönség jórészének tetszik, pellengérezi a köztiszteletben álló egyéneket, lerántja az érdemest, belegázol mások becsületébe, szemérmetlenül turkál mások magánéletében, s tényeket kohol és ferdit, mert csakis igy képes más lapválalatokkal szemben helyét megállani. Egy neme – ujabb de szégyenletes neme – az előfizetés gyüjtésnek az is, hogy addig izetlenkednek lapjaikban az egyes kiválasztott félénkebb egyénekkel, míg azok a lapot meg nem rendelik.

Legtekintélyesebb jövedelmi forrás azonban mégis az ugynevezett hallgatás vagy szólásdij. Revolverezésnek hivják ez közönségesen s nem egyéb, mint pénzért való elhallgatása annak, mit meg kellene irni, vagyis az igazságnak s megirása annak, a mit megirni nem volna szabad t. i. a valótlanságnak. Azt hiszem, megemlitenem is felesleges, hogy mily erkölcstelenség azt irni, a miből haszon van s nem azt, a mi igaz. Tagadhatatlan, hogy »az igazmondás nem fizeti ki magát«, de ez még nem ok arra, hogy valaki az emlitett módon irjon s azáltal a társadalomban a pusztulás magvait szórja el, megélhetési pálya ugyanis van ezerféle s ha valaki pénzt akar keresni, gyártson cérnát vagy posztót, vagy játszék a börzén. De hogy a cudar haszonért a népszellem minden kutját megmérgezzék és a népbe a szellemi halált minden nap csatornán árasszák: ez a legnagyobb gazság, a melyet csak képzelni lehet. E szavak a sajtó egyik nagyon alapos ismerőjének Lassale Ferdinándnak szavai, ki korában rendkivül sokat foglalkozott a sajtó betegségének orvoslásával.

Távol áll tőlem még csak a gondolata is annak, mintha én a hirlapirodalom eme kinövéseinek felemlitése által a sajtó reformálására akarnék irányelvet adni. A hirlapirodalom alaposabb ismerői s nagyobb gondolkozok (Lassale, Holt Homilton stb.) próbálkoztak már ezzel több-kevesebb eredménnyel. Célom csupán az, hogy megismertessem a nagyközönséggel – a hirlapirodalomnak nagyon kevesek által ismert kinövéseit, hogy aztán kellő óvatossággal tudják fogadni az egyes hirlapok közleményeit s a nyomtatott szavakat szentirásnak ne tartsák s aztán, hogy külömbséget tudjanak tenni a hirlap és hirlap között s végül e hirlapnak tanuságául, mert a hibák is tanitanak t. i. arra, hogy azokat kerüljük. Régi ismert közmondás az, »hogy jó pap az, ki a maga tanitását megtartja«, jó – helyes irányú hirlap az, mely a fenti hibákat kikerüli. Jól tudom, hogy e meginditott hirlap nem üzleti vállalat, nem jövedelemért, anyagi haszonért dolgozik. Az olvasó közönség felvilágositására, minden személyeskedés kizárásával a tiszta igazság hirdetésére, a közjólét előmozditására, alapittatott; tudom azt is, hogy benne csak az láthat napvilágot, a mit Székelyhid társadalmának szellemi vezetői helyesnek, lelkiismeretükkel megegyezőnek találnak. Ez a körülmény előttem biztosíték a hirlap jövőjére nézve; ez a körülmény meg fogja menteni a fenti hibáktól, megmenti a szellemi elzülléstől, s eljuttatja arra az ideális magaslatra, melyen kellene lenni kivétel nélkül minden hirlapnak – de a melyre mégis oly kevés jut el – az anyagiaktól független, vagyis a »szabad-sajtó« magaslatára. [Sz.]