Mindenki siet, szalad, el vagyunk foglalva saját dolgainkkal. A világ elanyagiasodott, az emberek elhidegültek egymástól. Nincs idő senkire és semmire. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem látjuk a kiutat, elkeseredünk. Ezt a magányos megfáradt embert keresi Isten advent idején. Adventben vagyunk. Az advent szó jelentése: várakozás, eljövetel, a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Az advent eredete a IV. századig nyúlik vissza, VII. Gergely pápa az adventi vasárnapok számát négyben határozta meg. Ezek az adventi vasárnapok Jézus Krisztus eljövetelére irányítják figyelmünket. Amiképpen már Krisztus eljött erre a

Verőfényes napsütésben, kokárdával a mellükön gyülekeztek március 13-án délután a színház előtt azok, akik úgy érezték, idén is meg kell ünnepelni nemzeti ünnepünket. Az ünnepséget Major Zsuzsa műsorvezető nyitotta meg, az első szónok városunk polgármestere, Béres Csaba volt. A városvezető ezúttal a forradalom azon személyiségeit emelte ki, akik névtelenségbe burkolózva lettek naggyá, váltak hőssé. „A mai ünnepen gondoljunk azokra, akik meghozták a legnagyobb áldozatot, életüket áldozták a hazáért! Ezzel párhuzamban azonban feltevődik a nagy kérdés, vajon lenne-e a mai emberekben elegendő forradalmi kedv és bátorság, hogy hasonlóképpen cselekedjenek, ha kellene” – hangsúlyozta a polgármester.

Szeretnék először valami olyat írni, ami ünneprontásnak tűnik, hogy aztán annál méltóbban tudjuk ünnepelni karácsony Királyát, a mi hatalmas Üdvözítőnket, aki az Úr Krisztus. Valaki azt írja, hogy a keresztyéneknek is van egy aranyborjújuk. Egy bálvány, akit az élő Isten helyett imádnak. Ez pedig a betlehemi kisded, a Jézuska – így becézve – vagy Kisjézus. Őt belefektetik a bölcsőbe, szépen feldíszítik, és örök gyermekségre ítélik. Így tudniillik sokkal kényelmesebb nekik. Mert így olyan kis aranyos marad. Olyan picike, aki beszélni sem tud, ezért nem szól bele az életükbe. Olyan kis tehetetlen, tedd ide-tedd oda, akivel azt tesznek, amit akarnak, és nem Ő rendelkezik velük.