Székelyhíd az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben (2.)
Az előző számunkban elkezdett összeállítás befejező részében részleteket közlünk Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiája (kiadta az Érmellék Egyesület, Székelyhíd, 2003) című művéből.
(folytatás előző lapszámunkból)
Az előbbiek arra világítanak rá, hogy a sok helyen fellángolt nemzetiségi ellentétek, sőt a kíméletlen összeütközésekkel szemben a forradalom és szabadságharc még haldoklásának pillanatában is egyesítette az együtt élő nemzeti sajátosságokkal rendelkező, a haza és a szabadságharc megmentésére áhítozó érmelléki embereket. Az összeírásokba foglalt népfelkelők elindulására már nem kerülhetett sor.
Augusztus első napjaiban Debrecen környékén összeroppant a honvédsereg. Az egész fronton visszavonulás kezdődött, a bal szárnyon Vámospércs, Nagyléta, Pocsaj, Bihar irányába. A sereg egy része Székelyhíd, Diószeg, Biharfélegyháza érintésével érkezett Váradra, de a túlerőben lévő orosz seregekkel szemben az összegyűlt honvédsereg nem is gondolhatott Várad megvédésére. Augusztus 7–9. között Rüdiger tábornok hadteste elérte és elfoglalta Váradot, amelyet rövidesen egész Bihar megye megszállása követett. A Nyírség és az Érmellék vidékét alig hagyták el az oroszok, augusztus közepén már az osztrák csapatok és a hatóság emberei jelentek meg, akik hozzákezdtek az új hatalom kiépítéséhez. Begyűjtötték a fegyvereket, a községházakban kifüggesztették Haynau parancsolatát, a császári Constitutiót. Figyelték a lakosok minden megnyilvánulását, a császári biztosok megfélemlítették az embereket.