^ Vissza Fel
gólyabál címke bejegyzései:

Próbák elé állították a gólyapárokat

Diáksarok    2019. november 6. szerda 

Az idei gólyabál a Halloween jegyében zajlott a székelyhídi középiskolában. A tizenkettedikes diákok változatos próbáknak vetették alá gólyatársaikat. Legelőször mindegyik párnak összekötött lábakkal és egy vízzel teli pohárral a szájukban kellett eljutniuk a színpad másik végébe akadálypályán keresztül. De volt staféta is, ahol a gólyalány a talicskában ülve navigált, párjának bekötött szemmel kellett tolja őt, majd közösen egy találós kérdést kellett megválaszolniuk/megfejteniük. Ennek a feladatnak a második részében a gólyapárnak akadályokon kellett áthaladnia összekötött lábakkal.

A gólyalányok szerelmes verset írtak, mindeközben a gólyafiúk WC-papírt görgettek, majd a gólyák tudására és leleményességére is szükség volt a kvízkérdések megválaszolásánál. Az elmélet mellett a gyakorlat is lényeges, ezért a végzősök a gólyák csípőmozgását is letesztelték.

Látványos este volt a petőfis gólyák cirkusza

Ismét összeálltak a XII. osztályok diákjai, hogy beavathassák az újdonsült gólyákat a gimis életbe, ezért október 26-án megrendezték a petőfisek éves gólyabálját.
Idén mindhárom kilencedikes osztályból kiválasztottak két- két párost, akiknek cirkuszi jelmezekbe kellett bújniuk egy fotó erejéig, így az internetre feltöltve a Facebookon lehetett szavazni arra a párosra, akiket a nézők szerettek volna látni a nagyszínpadon. Nagyon szoros szavazás volt, ezt meg kell hagyni, de végül eldőlt, ki is megy tovább.

Gólyabál sok nevetéssel

Diáksarok  ,   2017. november 16. csütörtök 

Régi, kedves hagyomány, hogy a leendő diákokat, elsőéveseket gólyabál alkalmával teszik próbára, avatják igazi középiskolás diákká, egyetemi hallgatóvá a végzősök. Nincs ez másként a Petőfi Sándor Líceumban sem. Az idei tanévben október 27-én gyülekezett a városi sportteremben az iskola apraja-nagyja, tantestülete, hogy „tanúja” legyen a gólyák ügyességének, rátermettségének. Természetesen legizgatottabbak a gólyák voltak. Egyesek a teremből drukkoltak az osztályukat képviselő gólyapároknak, akik viszont a rögtönzött színpadon kellett helyt álljanak, megfeleljenek a próbatételeket kiötlő tizenkettedikesek, valamint a Cservid Levente igazgató, Zsisku Ioana és Német Mariann tanárok, Béres István és Kiss Marika diákok (a tavalyi győztes gólyapár) összetételű zsűri elvárásainak.

Gólyák bálja, avagy szívatás diákmódra

Diáksarok    2016. november 18. péntek 

Idén későn, november 4-én tartották meg a Petőfi Sándor Elméleti Líceum hagyományos gólyabálját

Természetesen székelyhídi szokás szerint most is kicsit késve kezdődött a verseny, de kevesebb volt a csúszás, mint félóra. Mindjárt az elején a gólyák letették az ünnepélyes gólyaesküt, amely szellemes, humoros és meghökkentő volt. Ezután „kisorsolták” a gólyapárokat, minden osztályból kettőt vagy legalább kettőt. Nyolc pár indult neki a nyolc fogós próbának. Ezek az ötletgazda végzős osztályok ábécésorrendjében következtek. Szóval lehetett pontosan tudni, kit miért lehet dicsérni vagy szidni. Az elején kicsit döcögősen indult minden, de aztán ment minden, mint a karikacsapás.

Buli, móka és kacagás volt Aprajafalván

Diáksarok  ,   2015. november 3. kedd 

A nagykágyai 1-es számú szakközépiskola kilencedikeseit a székelyhídi munkásklubban szervezett gólyabálon avatták fel október utolsó péntekén.

Előző lapszámainkban beszámoltunk arról, hogy még javában folynak az iskola felújítási munkálatai ezért a diákok a Pongrácz-kastélyban kezdték el az idei tanévet. Természetesen a szervező tizedik osztályosok figyelmét nem kerülte el ez az élethelyzet és előadásaikban, kérdéseikben elkészített videóikban a humor és a jóérzés határain belül visszatérő téma volt az épülendő iskola.

Ilyen volt például az első iskolai napot kicsit másként bemutató videó, mely a diákélet napos oldalait, a baráti összetartást, a közösen megélt élményeket volt hivatott bemutatni. A tanév első napján a diákok a kerítésen keresztül kukucskálva keresték egyelőre még nem létező iskolájukat, és meglepetésként élték meg a Pongrácz-kastély sulivá való átalakulását, elnevezve azt a híres „hatos” épületszárnynak.

Ötletes próbák, kitartó újoncok

Jó helyzetfelismerő képességre, ügyességre és gyorsaságra volt szükségük a gólyáknak

Nemcsak a megszokott gólyabált, hanem egyenesen gólyahetet szerveztek a kilencedikesek számára a Petőfi-líceumban, mely aztán október 23-án a hagyományos próbatételekkel teli gólyabálban csúcsosodott ki.

Az október 19–23. közötti gólyahéten a diákközösségbe való „beavatásra váró” újoncok minden nap kaptak egy elvégzendő feladatot, mely nem is mindig volt olyan egyszerűen kivitelezhető. Nos, a szervező osztályoknak éppen ez volt a céljuk, próbára akarták tenni a kilencedikesek leleményességét, kitartását.
Ugyanez a „szívatási ceremónia” folytatódott a nagyközönség előtt is a pénteki gólyabálon. Ekkor a nyolc kiválasztott gólyapár bátorságát, kreativitását és nem utolsó sorban gyomrát tették próbára a szervezők. A próbatételeknek széles volt a tárháza: ecetes vízből szájjal halászandó alma, popsi és csípő segítségével pukkasztandó lufi, méz-liszt kavalkád, lógókenyér- és paradicsomzabálás, felpaprikázott gumicukor-fogyasztás, labda és vízzel töltött lufi testtel való gurigázása és célbapiszkáló képesség felmérése is.

Hatalmas gólyafészek lett a Petőfi Sándor-líceum

Diáksarok  ,   2013. október 30. szerda 

Alaposan próbára tették az „újoncokat” a végzős diákok a Petőfi Sándor Elméleti Líceum hagyományos Gólyabálján október 25-én, pénteken, a város sportcsarnokában.
Az előző évektől eltérően idén ténylegesen a diákok rátermettségét vették szempontul, és csak szalonképes feladatokat kapott a nyolc induló gólyapár. A sokszínű versenypróbák – mint például különböző tárgyak megkeresése a közönség sorai között, sztárok imitálása, társastánc úgy, hogy a homlokukkal közösen meg kellett tartsanak egy tojást, karikatúrakészítés a tanárokról – mind-mind jól szemléltették a diákok rámenőségét és gyors alkalmazkodási készségét. A gólyapárok még a gólyaesküt is le kellett tenniük, amiben megfogadták, hogy méltó Petőfisek lesznek és hogy tisztelik majd a tanáraikat és az idősebb diákokat.

Száz gólya a művelődési házban

Diáksarok  ,   2010. október 30. szombat 

Próbára tették a kilencedikeseket a székelyhídi Petőfi Sándor-líceum gólyabálján

 

„Gólyák” kelepelésétől volt hangos az október 29-i péntek, ugyanis az volt az a nap, amikor a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum végzősei próbára tették a kilencedikes gólyapárokat. Ebben a tanévben egygyel több IX. osztály indult a középiskolába iratkozók nagy száma miatt, így idén először hat helyett nyolc gólyapár vetekedhetett a gólyakirály címért. Máshol a gólyák önkéntesen jelentkeznek a megmérettetésre és általában a diáktanács szervezi a Gólyabált vagy Gólyatábort, azonban nálunk az a szép hagyománya alakult ki, hogy a végzősök szervezik az egészet, ők találják ki a próbákat és ők is választják ki a szerencsés jelölteket.