Az Érmelléki Ősz első napja- a kultúra jegyében

Az Érmelléki Ősz kapui péntek délután 5 órakor nyíltak meg az érdeklődők előtt. A háromnapos rendezvénysorozat hivatalos megnyitója a városközpont millenniumi parkjában zajlott. Politikai személyiségek és kulturális csoportok egyformán voltak részesei a „ceremóniának”.Elsőként Fekete Katalin rövid, lényegretörő nyitóbeszédét hallgathattuk meg, melyet a szokásos Petőfi-idézettel nyitott: „Itt van az ősz, itt van újra.” Ezt követte Béres Csaba polgármester köszöntője.Kiemelte, hogy Székelyhíd lakóinak életében milyen különleges három nap az Érmelléki Ősz, mert ez alkalommal egymást rég látott emberek, sőt különböző generációk találkoznak egy helyen.

 

 

Említést tett a városban működő kulturális csoportokról is, főként a megnyitón fellépőkről, hiszen nélkülük nem lehetne ilyen színes a város élete. Erre a gondolatra a Búzavirág női népdalkórus tette fel a pontot énekével. A megnyitó során két RMDSZ-es politikus, Lakatos Péter képviselő és Szabó Ödön Bihar megyei ügyvezető elnök jövőre néző, biztató szavait hallhattuk. Beszédüket a létavértesi Csatári Viktor diák szavalata szakította meg, utánuk pedig a Székelyhídi Férfikórus dalcsokra igyekezett elnyomni a tömegzajt és örvendeztetni az érdeklődőket. A millenniumi emlékmű előtt tiszteletüket tették és koszorúztak Székelyhíd, Érmihályfalva és Létavértes elöljárói, a megnyitón felszólaló személyiségek, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum és diáktanácsának vezetősége, továbbá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány helyi csoportja és az Álmosdi Tűzoltó-egyesület is.

 

 

 

 

 

A jelenlévők ezután a város múzeumába mentek, ahol újabb megnyitón vehettek részt a művészetek kedvelői. A múzeum négy legnagyobb terme megtelt szép és értékes alkotásokkal, melyek a mai világban sokat hangoztatott nemzetköziséget igazolták. Székelyhídtól Indiáig számtalan helyről érkeztek a látnivalók. Angyal Olívia, Barta Imre, Csorján Dezső és Melitta, Domahidi Krisztina, Daroczi Falvia Maria, Nicolette Duţă, Elek Ibolya, Gavrucza Tibor, Imre Zoltán, Iuhász Imre, Kerekes Géza és Zsuzsanna, Kustán Erzsébet alkotásai mellett képeket küldött a nagyváradi Tibor Ernő- és a debreceni Koncz-galéria. A tárlaton a VII. Érmelléki Gyermek-alkotótábor képei is helyet kaptak. A megnyitón Gavrucza Tibor református lelkipásztor méltatta a kiállított darabokat. Nem maradhattak ki a hagyományőrző mozzanatok, amiket a múzeumban a néptánc- és furulyacsoportok varázsoltak a múzeum falai közé.

 

 

Bíró Orsolya