^ Vissza Fel

Kamerákkal őrzik a közbiztonságot

Mozaik  ,   2020. október 16. péntek 

Harmincnyolc kamerát szereltek fel Székelyhíd közterein október első felében. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a település legforgalmasabb pontjain, az iskoláknál, piacnál, a központban, illetve a ki- és bejáratoknál rögzítsék az eseményeket a nap 24 órájában. A korszerű kamerarendszer kiépítésével a városvezetésnek az volt a célja, hogy az itt élő emberek még nagyobb biztonságban érezzék magukat és tulajdonaikat, hiszen a videókamerák visszatartó erővel bírhatnak és segítik a bűnfelderítést is.

Legómódszertan már az óvodában is

Alapvető készségeket fejlesztenek játékosan

Óvodások vették birtokba a székelyhídi iskola LEGO-módszertan gyakorlására berendezett tantermét október 14-én. Az egyórás foglalkozáson, amit Guba Amália és Szűcs Andrea óvó nénik vezettek a legkisebbek a legóoktatás alapjait képző, óvodásoknak kitalált játékkal egybekötött tanulással ismerkedtek. Amint azt Szűcs Andrea óvónő elmondta, a Legóklub néven futó heti egyórás foglalkozások november közepéig várják a gyerekeket a Petőfi Sándor Elméleti Líceumhoz tartozó központi iskolaépületben berendezett legóterembe.

A spanyol művészetekkel ismerkedtek

Kultúra    2020. október 12. hétfő 

Bemutatták első kulturális eseményüket Székelyhídon az Ér Hangja Egyesület nemzetközi önkéntesei. A Fejezd ki magad: öleld át a spanyol művészetet elnevezésű foglalkozásokat Almudena Muñoz Soberón és Maria Vives Raquena szervezték október 3-án, szombaton a városi múzeumban.

Az esemény a spanyol művészet négy fő pillérét mutatta be a résztvevőknek. A spanyol irodalomba Miguel de Cervantes spanyol író Don Quijote című regényével nyerhettek betekintést a látogatók, a világhírű műből különböző részleteket olvastak fel. Ezután a spanyol építészeti örökség megismerése következett, Antoni Gaudí katalán építész kacskaringóit, majd a muszlim kulturális örökség néhány darabját sorakoztatták fel. A szobrászat képviselői közül kortársak kerültek szóba, a katalán Jaume Plensa és a baszk Eduardo Chillida munkáival ismerkedhettek a megjelentek, önkifejezésként saját szobrocskákat készíthettek gyurmából.

Méltóknak lenni a hősök emlékéhez

Kultúra    2020. október 7. szerda 

A tizenhárom aradi vértanúról emlékezett meg Székelyhíd magyarsága október 6-án. A tiszteletadás a református templomban Futó Ferenc érolaszi lelkész igehirdetésével kezdődött. „Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.” – hangzott a bibliai ígéret a Máté evangéliumának ötödik fejezetéből.