^ Vissza Fel

10.000!

Diáksarok  , ,   2018. október 20. szombat 

Kupakok kupacban

Akár film címe is lehetne a fenti cím, a valóság viszont teljesen más. Hegyközszentmiklós magyarországi testvértelepülésének óvodája vett részt egy versenyen, amelyen pillepalackok zárókupakját kellett gyűjteni. A helyi Toldy Általános Iskola alsós tagozata diákjainak segítségével október első három hete alatt gyűlt össze ez a hatalmas mennyiségű kupak. A verseny végére már nemcsak a kisdiákok, de sok helyen már a családtagok is beszálltak a tevékenységbe, így nem csoda, hogy volt olyan tanuló, aki közel négyszáz kupakot gyűjtött.

Mozgalmas ősz az egyházközségben

Mozaik  , ,   2018. október 20. szombat 

Az élet megmozdult Csokalyon a hosszú és meleg nyárt követően, az őszi levegővel együtt. Iskolakezdés után mindig van egy-egy esemény, ami felrázza a közösséget. Mindig történik valami, mindenkivel. Igyekszünk minden korosztályt megszólítani és bevonni tevékenységeinkbe. Az idei ősz a vallásórások állatkerti kirándulásával kezdődött. A nagyváradi állatkertet október 12-én látogattuk meg tizenkét gyerek és négy felnőtt kíséretében. Mondanunk sem kell, hogy mekkora élmény volt számukra tigrist, medvét és antilopot testközelből látni, kékszőrű pónit etetni vagy páviánokat bosszantani. Mindenki jól érezte magát. Nagyszerű élménynek és maradandó emléknek bizonyult a kiruccanás.

Drágább szemétszállítás

Közélet  ,   2018. október 15. hétfő 

Elfogadta Székelyhíd város helyi tanácsa az Ave Bihor Kft. indítványát a szemétszállítási díjak emelésére vonatkozóan mind a szerződéses, mind a nem szerződéses ügyfelek esetében. A szeptember utolsó hetében zajlott rendes havi gyűlésen elfogadott határozat értelmében októbertől a szerződéssel nem rendelkező lakosok 12 lej/fő szállítási díjat, míg a szerződéssel nem rendelkező vállalkozások köbméterenként 150 lej szállítási díjat fizetnek havonta. Más csoportba tartoznak azok a személyek, akik szerződésben állnak az AVE-val, számukra a havi szemétszállítás 7,4 lej/főt jelent, míg a szintén szerződött cégek 75 lejt fizetnek havonta köbméterenként. Fontos: mindezekhez hozzáadódik a 19%-os áruforgalmi adó.

„A gondviselés, ami oda terelt”

Adakozó lelkű Nagyfalusi Éva, a Gyermek Jézus Otthon új vezetője

Magyarországon született, Nyugat-Európában is tanult, marketingkarriert épített, aztán lelki kincsek után eredt, így a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kötelékeiben találta meg helyét Nagyfalusi Éva, aki augusztus óta vezeti Székelyhídon az alapítvány Gyermek Jézus-otthonát. A vele készült sorok betekintést engednek Csaba testvér mindennapjaiba, de a saját nemes tulajdonságaiba is.

Móka és kacagás a családi napon

Kultúra  ,   2018. október 5. péntek 

Családnapot tartottak Hegyközszentmik­ló­son szeptember elsején. A rendezvény a déli órákban vette kezdetét a helyi kultúrház mellett. A gyerekek örömére volt ugrálóvár, csúszda, rodeó, tiszta vidámparki hangulatot idézett a számukra berendezett tér. A fiatalok több hetes készülődés után ezen a szép napfényes őszi délutánon mutatták be szüreti bálos táncukat Kaszoni Mária tanárnő vezetésével, így tették szebbé a családi napot.

Diáksarok  2018. október 3. szerda 

Sziasztok Pajtikák!

„Szüretelnek, énekelnek, / Láttál-e már ennél szebbet? / Dió, rigó, mogyoró, / Musttal teli kiskancsó.” (Takáts Gyula: Szüreti vers). Hű, de finom mustot ittam! Gyönyörű szép idő volt, igazi vénasszonyok nyara. Remélem ti is kihasználtátok a jó időt, szüreteltetek, kukoricát törtetek és segítettetek a krumpliásásban is. Látom, hogy az iskolakezdéssel megjött az íráskedvetek is! Sok szép verset kaptam kis barátaimtól és sok szép rajzot. Köszönöm nektek! Mindjárt novembert írunk, vége lesz a szép, hosszú, napsütéses ősznek. Jönnek azok a bizonyos „nemszeretem” napok (lásd a Kányádi-verset). Beszorultok a szobába, vége a kinti játéknak – legalábbis míg lehull a hó, befagy a tó. Arra kérlek benneteket, ne töltsetek minden időt a tévé, a számítógép mellett! Olvassatok, rajzoljatok! És persze gondoljatok rám is, küldjetek nekem egy-egy jól sikerült írást, verset, egy-egy ügyes rajzot! Türelmetlenül várom! Addig is, puszi mindenkinek, szeretettel,

Kópé

Érmelléki pedagógusok őszi találkozója

Közélet  , ,   2018. október 2. kedd 

Szokásos őszi egyeztető pedagógustalálkozójukat tartották a Székelyhíd körzetébe tartozó elemi iskolák tanítói szeptember 27-én, csütörtökön. A tanévkezdő találkozó első mozzanataiban köszöntötték a friss munkaerőket és tapssal gratuláltak a sikeresen vizsgázó kollégáknak. A kilenc környékbeli településről érkezett ötvenöt oktató Püsök Julianna helyi tanítónő vezetésével az új tanév szempontjából fontos tudni- és tennivalókat osztott meg egymással. Például elérhető mentálhigiéniás képzési lehetőségről, vagy a különböző kiadók által elérhető munkafüzetek minisztériumi jóváhagyásáról. Emellett a már ismeretes figyelmeztetések is elhangzottak azzal kapcsolatban, hogy a munkafüzetek fénymásolása szerzői jogokat sért, vagy hogy a lecketerveket mindig elérhetővé kell tenni, így készülve egy esetleges órai ellenőrzésre.

Újoncokat várnak az új román bajnok mellé

Óriási méretű sportfavágó-toborzót hirdet a Stihl Románia, amelynek zászlóvivője a mi városunkban található GV Team sportklub lesz. Októbertől nemcsak a szurkolók figyelhetik érdeklődéssel a székelyhídi sportfavágóink internetes közösségi oldalait, de azok is, akik maguk is a csapat részévé akarnak válni. Bebizonyosodott ugyanis az elmúlt években, hogy a nemzeti válogatott edzője, Nagy Botond által vezetett klub tudja hozni azon eredményeket, amelyeket a főtámogató is elfogadhatónak tart.