
Óriási méretű sportfavágó-toborzót hirdet a Stihl Románia, amelynek zászlóvivője a mi városunkban található GV Team sportklub lesz. Októbertől nemcsak a szurkolók figyelhetik érdeklődéssel a székelyhídi sportfavágóink internetes közösségi oldalait, de azok is, akik maguk is a csapat részévé akarnak válni. Bebizonyosodott ugyanis az elmúlt években, hogy a nemzeti válogatott edzője, Nagy Botond által vezetett klub tudja hozni azon eredményeket, amelyeket a főtámogató is elfogadhatónak tart.
Honnan tudjuk mindezt?
Szeptember első hetében zajlott Szászrégenben a román országos sportfavágó-bajnokság, amelyen a nyolc résztvevőből hat a székelyhídi GV Team sportklubot képviselte. Az bajnokság menete próbára tette az egyéni indulókat mind izomerőben, mind pszichikai erőnlétben, eredményképpen pedig váratlan helyzet állt elő. A 23 éves Cser Szilárd vetett véget Dan Petrescu négyéves bajnoki regnálásának az utolsó versenyszámban. De a székelyhídi csapat így sem szomorkodott, hisz a dobogó mindhárom fokát ugyanazon klub tagjai foglalták el.
Épp ezért Cser Szilárd október elejét a csehországi Písek településen tölti, edzőtáborban, ahol Európa egyik legjobb sportfavágójával, Martin Komarekkel vágja, hasítja vagy fűrészeli a fát, hogy a csapat reményteli tagjaként október 19–20-án, az angliai Liverpoolban megrendezett csapat-világbajnokságon is a legjobb formáját adja.
Akit egyszer megcsapott a motoros láncfűrész (hot saw) füstje, az tudja, hogy egy-kettő bele lehet szeretni a fakitermelő sportba, ahogyan az a bajnokságokra kiszálló székelyhídi szurkolócsapat tagjaival is történt. Aki pedig eddig nem tapasztalta volna, annak október végén lehetősége lesz rá. A Stihl Románia elsősorban az internetes felületeken fogja meghirdetni a toborzást, másrészt pedig a márkakereskedéseken keresztül fogja keresni az újoncokat. Talán az új román bajnokot?
Kiss Lóránt
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?